Black Ice: Erdőmben
Látogatók száma: 45
Eredendő erdőmben szógallyamon most te megpihensz,
madártávlati titokvirtus, fűszálra száradó halál-kegyenc.
Holt-varázslatossága éber álomillúzió, és híd kíningerek,
nyaldosnának itt mezítelen-csigák ám pengeéleket, jeget.
Atyaúristenem mindenségileg is fiad vére nekem bor, pia,
neked ez túlsötételltséges burkolatfény-terápia, hiba ima.
Lombkoronájukat megrázó fősikoly, fáknak fájó őszi szél,
alázuhanva vértől vörös fehér galambtól, így nincs levél.
Reccsenő gallyak nyögnek ej, felöklelik, békegerinctörik,
hit üzengetett vele, haláltusában nem győzedelmeskedik.
Rémregénytelenül reménytelen éjjelen nem látsz, vagyok,
jelen múltidőben egy helyen, kegyhelyen erdőben a sokk.
A cikket írta: Black Ice
Hozzászólások
időrendi sorrend
Valahogyan mindig lenyűgöz és megfog a képi világod, sőt magával sodor, ragad,
s mint szurokba ragadó lépés minduntalan visszahúz, olvasni, újra és újra!
Látni a láthatatlant, átnézni a másvilágba, másik világába !
S váratlan helyeken, tereken léthelyzetekben felötlenek, és megjelennek előttem maguk képében.
Mérhetetlen erő, gondolati szabadság, mely megköti, fogja elmém !!
Köszönöm, hogy olvashatlak, s a barátomnak mondhatlak !!
Puszi Éva
Utánozhatatlan vagy!
Pussz,
Tündér