Black Ice: Harmosz Ismérv

Látogatók száma: 27

E fenséges nap szűk elmék, csillagig dagadjatok,
felhőtlen ég kékjében oly mélyről, békét adjatok.
Napfény sötétbe avatkozik, felsőbbé a tisztasága,
porképek csillogása csapongván, népek sorsára.
Szólék magamban, döntve lét omladék csűrébe,
csavarom világ abroszát megszűnő tér, térképe.

Tűnő csudákat elnyél, zsibongó dísz gondolatod,
lélekben építs elmélkedő hit, itt belsőtemplomot.
Elért te vagy bent, a mindenség ölelő andalgása,
ím ablakra lehelt pára, tárt változás belső virága.
Ütemre bényit szíved pitvarába véred, élj kérlek,
lélegezz mélyen éterbe sóhajt, ás teret ma fényed.

Szép lejtő szépül ha ormán némelykor, én vagyok,
tüsketeremtő sorssal ám, kedves beléd karolhatok.
Örömkönny kulaccsá váló hála, benne boldogsága,
igyál s harmat legyél szétszórtként, világ hajnalára.
Megvarázsolja lélek magát, élvén hódol meg a léte,
megédesítve tekintettel légy, jó magaddal az égre.

Ne sóvárogj ha csiszolnak glóriát, csillagszóróidon,
megnyugvás óhajtalak, szálló röpke buborékodon.
Huppanj le dúdolva magadba vár, emlékek nótája,
mosoly repdező szárnya cirógat, osonjon orcádra.
Dicső pillanat merve esmerünk, erőt nyer lét népe,
egybe csengése összhang harang zúg, épül énképe.

Élet bimbaja a fán összhatás, rügyezve fakadjatok,
kevés néha több mindennél, ha kiegyensúlyozott.
Tündérkárpiton pihenj hozzáteszek, szó maradva,
csendélet nyugalma béke lét, gerezdje önmagadba.
Összekulcsolt kezeimmel érted, egybeilleszkedés,
harmónia lelkedben legyen, tiszta belső leérkezés.