Black Ice: Léthé cseppjei

Látogatók száma: 53

Hint a hit, saját korlát, tintám iszom, ha már vérrel írok,
oly messze túlteszem, magam veled, álomporoltó sorok.
Magzati pózban méhen belül, bár hittem, más ez a világ,
ágyra le, csokornyi liliom s köszöntve, suttognám, vivát!
Nincs ok ünneplésre, sorstársaim, ki itt van a virágtalan,
átcsendült zöld csatornán étertelenségi hinta, álomtalan.
Álomországban hazudhatsz még, milyen szép, belsővilág,
meghallgatlak, mégis közben, birkákat számolok tovább.
Halálnak inkább vagyok közömbös, tudva még álmodom,
rögös hörgésem horkolásnyi fuldoklás a térben, vállalom.
Szentek képei bámulnak, némán szótlanul, nincs harang,
templomtalanul feledő homálymenet békés, nincs harag.
Időbe halt gyönyörlugas, tévelygők, zizzenjetek parlagon,
higgyél képzelegve te, megbomlott géniuszi elme háborog.
Elröppenünk ám, pillanat alatt nyílvesszőfutásban, azám,
elönt a szenvedély, forróság, pedig csak hamvasztó kazán.
Illúziókat kergetünk, kapaszkodva látomásainkba, bizony,
álomcsapdában alva, dobbanna még érted, a fájószívizom.
Napnyugtányi a múlás ma, holnaptalanság s felé sodorna,
sötétség árad, mélyen a szem sem rebben, ábránd hullana.
Léthé cseppjei a létté, szendergőt aléltságban átölel a rem,
réveteg képzelgések csapdosnak szüntelen, álomszirteken.