Emlékeim...
Látogatók száma: 37
"1968-1995"
Láttam körülöttem fejeket hullani,
ahogy a melósokat sorban rúgják ki,
nem volt mit tenni, bele kellett törődni,
láttam az üresen tátongó műhelyeket,
a kétségbeesett embereket, tekinteteket,
a jövő bizonytalanságát a szemükben,
hallottam sok kérdést, melyre
biztató választ adni senki sem tudott,
a befejezetlen munkát abba kellett hagyniuk,
a szerszámokat leadniuk,
nem maradt a melósok után semmi,
a műhelyeket fel kellett számolni,
a kapukat bezárni, e nagyvállalatnak
ez lett a sorsa, a rengeteg munkásból
a végére az egy-két főnökön kívül
egy raktáros azért még maradt...
A leépítés egyre csak haladt, itt nem állt meg,
a felszámolás senkit sem kímélt meg,
míg el nem érte az irodaház falat,
a főnök és beosztott között nem volt kivétel,
a feketelevest mindenki lenyelte,
a pirulákat bevette, ki-merre, hol tört
magának új utat, az irodaházban senki
sem maradt...
Eltűntek az emberek, nem tudni,
vajon ki hová, merre ment, mára hírt alig-alig
hallani felőlük, nyomukban emlékeimen kívül
nem maradt más semmi,
azok a régi szép idők is velük együtt tűntek el.
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Ó, átéltük ezt sokan. Féltünk, mikor kerül ránk a sor ... Ha még maradhattunk, a távozók "utáltak".
Ma milyen!? :(
A mai állapotok, ha lehet még rosszabbak, kilátástalanabbak, mert mégis csak 29 évet sikerült egy helyen eltöltenem, elég sokáig bírtuk... manapság ki mondhatja ezt?
Úgyhogy én nagyon is megértem az embereket sanyarú sorsuk miatt...
Ma milyen!? :(