Francy Godhy:Kalitkába zárt szerelem
Látogatók száma: 46
Csörög a telefon, felveszem.
- Tessék, Padócsai Zoltán vagyok.
- Andi vagyok, Virág Andrea, beszélni szeretnék veled. Annyira izgultam, hogy Te, vedd fel!
- Ennyi év után mi ez a nagy izgalom, miért keresel, miről beszélgethetnénk mi egymással?- mondom rövid gondolkodás után válaszként.
- Volna miről beszélnünk, de, - úgy tűnik, néhány pillanatig elakad, majd folytatja.
- Számítottam rá, hogy neked ennyi lesz a mondanivalód. Belátom, akkor igazad volt.
Az elmúlt húsz évben megbűnhődtem érte.
Egyedül élek a lányommal, sosem mentem férjhez.
El sem tudod képzelni, hogy mennyire szerettelek… szeretlek!
…Csak látni akarlak, még egyszer látni az életem hátra lévő részében…- a hangja elakad, sír.
- Kórházban vagyok, gyere be hozzám, nagyon szépen kérlek, gyere be. - csönd, majd folytatja:
- Napokon belül, mert életem utolsó sóhajaként hozzád fordulva fontos lenne nekem, hogy elmondjam…- csendesen sírdogál.
Hosszabb szünet után, elcsukló hangon folytatja.
- Nem akarok úgy elmenni, hogy ne tudd meg, mi történt velem az után, hogy elhagytalak. - hangja pityergőre fordul.
- Andi, nem tudom, mit mondjak! Megváltoztam, megtanítottál sírni, szorongó szívvel könnyezve nevetni! Kiöltél belőlem egy érzést, amit eddigi életemben, már nem találtam meg.
- Ha úgy érzed, hogy neked nem jelentett semmit a kapcsolatunk, akkor nem kell bejönnöd.
Nem akarok semmit sem rád erőltetni.- hangjában némi büszkeséggel, de alázattal válaszol.
- Sokkal többet jelentesz, mint gondolnád!
Hirtelen szólni sem tudok, nem tudom mit mondhatnék, hiszen még most is szeretem.
Felvillan előttem a régi kép.
Húsz éve is lehet, hogy nem láttam.
Nagyon-nagy volt köztünk a szerelem, a szakítás meg úgy tűnik örökre nyomott hagyott bennem.
- Szerettelek, sőt nagyon is szeretlek, te voltál az első nő, akivel azt hittem örökkévalóság lesz az életem.
Nagyon jól tudod ki törte ketté az álmainkat, és az nem én voltam.
Amikor úgy éreztem, a mi szerelmünknek senki nem állhat útjába, akkor te magad tetted meg azt!
A szakítást: ma sem értem miért.
Hosszú évekre összetörted a szívem, akarom mondani a szívünket, úgy tűnik ezek szerint, te sem voltál boldog.
Hazudnék, ha azt mondanám, minden rendben, semmi gond, megértelek, fiatalok voltunk.
Neked a huszonharmadik születésnapodat ünnepeltük, három hónap múlva az enyémet,
a tizennyolcadikat már kocsmákban,
lelkileg összetörve, egyedül ünnepeltem.
Nem hibáztatlak, csak sose értettem meg, miért kellett megtörténnie. Hosszú éveken át a miértet kerestem.
Minden nőben téged kerestelek, sosem voltam boldog. Nem engedted, hogy boldog legyek!
- De később te tűntél el- hangja, elcsuklik, csendesen folytatja:- elrejtőztél előlem, a Mari nővéred sem mondta meg hol vagy. Csak annyit mondott vidéken élsz, ezért esélyt sem adtál arra, hogy megmagyarázzam, miért kellett úgy döntenem.
- Andikám elfelejtetted, hogy te szívódtál fel először, mint a hajnali köd. A később meg egy évre volt.
- Téged féltettelek, mert be kellett fejezned a középiskolát.
- Mi köze van ennek az egészhez?
- Hogy mi köze, tudni akarod…
- Nem, nem akarom tudni!- szakítottam félbe, kicsit ingerülten.
Rövid tétovázás után döntöttem.
- Rendben van, bemegyek.- válaszolom.
- Hol keresselek?
- Az intenzív osztályon vagyok a második emeleten.
Leteszem a telefont, nem tudom felfogni mi,
és miért történik mindez ma velem.
Belép a feleségem, hallja az utolsó mondatot,
és kíváncsian kérdi:
- Kivel beszéltél? Ki volt az?
- Csak egy régi ismerős- válaszolom és kimegyek az udvarra.
Nem akarok emlékezni, ezért mindenáron
ki akarom kapcsolni az emlékeimet.
Előveszem a kiskapát és a kertben verem ki a gazt a növények körül.
Arra eszmélek, hogy kikapálok mindent. Abbahagyom és játszom a kutyámmal,
de az emlékek mindenáron a felszínre akarnak jönni, megadom magam.
Két napja nem alszom, fáradt vagyok.
Kimerített a feleségemmel való vita, veszekedés.
Becsapva érzem magam.
Úgy érzem, most mindenki ellenem fordult.
Lehet, hogy most is alaptalanul féltékenykedek, úgy, mint húsz évvel ezelőtt?
Lehet, hogy csak bejön valaki a képben és én kellően felnagyítom?
Elképzelhető, hogy tévúton járok és ok nélkül bántom meg a szerelmeimet?
Úgy érzem, én szenvedek attól, hogy mindenki ellenem, fordul, és lám én leszek mindennek az oka vagy az okozója?
Mert tőlem szenvednek.
- Egyedül élek a lányommal, sosem mentem férjhez.- hallom a hangját.
Már minden összezavarodik bennem.
Felfekszem a kerti hintaágyra, és álmodozva elalszok. Látom őt, úgy, mint húsz évvel ezelőtt,
tengerkék térden aluli piké szoknyában,
és sima egyszerű fehér nylon blúzocskában,
rajta brossdíszítővel. Csillogó fekete hajjal, szikrázó kék szemekkel a hajnali napsütésben.
Kecses alakját az őzike is megirigyelte, amikor mellette sétáltunk el az állatkertben, Andit utánozva osont párjához, a szerelmi fészekbe.
A cikket írta: Francy Godhy
Hozzászólások
időrendi sorrend
Köszönöm a hozzá szólásod Éva!
Csak annyit tennék hozzá, ez egy három részes regényem bevezető sorai.
Az életemben kaptam mindenből.
Nem vagyok elégedetlen, sőt boldoggá tesz az a tudat, hogy olyan korban élhettem amelyikben csodálatos emberekkel létezhettem.
Kissé öregedem, de még nem érzem magam idősnek.
Vallom, az emlékek szebbé teszik a jövőmet.
Minden ami elmúlt annak részese voltam.
üdv,
Francy
Ez így igaz. Kár lenne a múltunkért, akkor hogy lenne jelenünk és szebb jövőnk? Az tanított meg bennünket az életre, részesei voltunk...
Hát egy regényre való össze is tud jönni csak legyen, aki megírja!
Gratulálok, ha ez neked sikerült!
Pussz,
Éva
Kedves Francy!
Nincsenek határok... nincs múlt idő... az emlékek jelen időben találnak rád, ha kéred, ha nem... Jó, vagy rossz volt... Képes egy életen át kísérteni. Megértem az egykori vívódásod.
Pussz,
Éva
Csak annyit tennék hozzá, ez egy három részes regényem bevezető sorai.
Az életemben kaptam mindenből.
Nem vagyok elégedetlen, sőt boldoggá tesz az a tudat, hogy olyan korban élhettem amelyikben csodálatos emberekkel létezhettem.
Kissé öregedem, de még nem érzem magam idősnek.
Vallom, az emlékek szebbé teszik a jövőmet.
Minden ami elmúlt annak részese voltam.
üdv,
Francy
Nincsenek határok... nincs múlt idő... az emlékek jelen időben találnak rád, ha kéred, ha nem... Jó, vagy rossz volt... Képes egy életen át kísérteni. Megértem az egykori vívódásod.
Pussz,
Éva