Ha már nem írhatok , akkor meghalok
Látogatók száma: 52
Mindenkit sok szeretettel üdvözlök! Miért nem voltam? Nem tudom megmagyarázni. De vissza vágytam:))))))
Szeretet ünnepén
Dobrai Zoltán 2011-12-01
Képzeletbe otthon vagyok,
Innen messziről érzem én,
Fenyő és kalácsillatát,
Ami betölti a szobát,
Szeretet: szent, szép ünnepén!
Hallom dalárda énekét,
Templom harangjának hangját,
Gyerekek ablak alatti,
Dicsőítő karácsonyi,
Jézust köszöntő énekét!
Olyan messze van a falu,
Amit feledni nem tudok,
Most lélekben otthon vagyok,
Úrtól boldogságot kapok,
Én egyedül hálálkodok.
Megköszönöm Istenemnek,
Az újszülött áldott fiát,
Szegény és bűnös lényemnek,
Örök megváltó kegyelmet,
Feledem sorsom fájdalmát!
Képzeletbe otthon vagyok,
Innen messziről érzem én,
Fenyő és kalácsillatát,
Ami betölti a szobát,
Szeretet: szent, szép ünnepén!
Nem vagyok poéta
Dobrai Zoltán 2011.112.08.
Bús, komor, magyar, messze otthontól,
Hortobágy vihar verte porának,
Támasztom a gondterhelt homlokom,
Elbújok világtól és magamtól,
Hadat üzennék Úrnak, s világnak,
Pannónia népe nem rokonom!
Ki és megtagadtak, tették velem,
Kinek cserzett arcbőre hasonló,
Mintha földi iker másuk lennék,
Olyan piros vért a dobog szívem,
Nem vagyok horda tagja vagy rabló,
Még ha én más nyelvet is beszélnék.
Akkor is sorsverte zord Kárpátok,
Védenek hideg téli szelektől,
Nekem jussom van, itt, ha tagadják,
Hogy más, nem igazi magyar vagyok,
Bár igazolásom van Istentől,
Tudomásul venni nem akarják.
Nem vagyok poéta, harcolhatok,
Igazamat mondva, le nem írva,
Sebem, betakarva nem mutatva,
Olyan nagyon fáj, hogy bele halok,
Megnyugodni igaztalan sorsba,
Inkább rakjanak a koporsóba!
Sötétéjszakában
Dobrai Zoltán 2011-11-22
Sötét az éj, álmot sző a gondolat,
Szépé varázsolja közös múltunkat,
Hallgat: a gyereksírás, csend s némaság,
Ránk szállt a rég elmúlt egykori világ!
Csak a sötét valós, többi képzelet,
Annak marad, többé igaz nem lehet,
Visszakérnénk nincs kitől, de nem adnák,
Önzően ők maguknak megtartanák.
Az álom olyan nyugtató s visszatér,
Semmit nem kérve a boldogságúnkért,
Talmi álmunk ébredéskor, elillan,
Mégis lubickolnánk a boldogságban.
Letagadni, azt a múltat hazudni,
Profánul ön- önmagunkat becsapni,
Semmi értelme, olyan gazság lenne,
Szikrányi örömet se lelnénk benne!
Sötétség leple alatt álmodozva,
Szenteket és mindent meg hazudtolva,
Cserébe régi életünkért adnánk,
Egy éjszakáért, ha azt visszakapnánk.
Miért nem?
Dobrai Zoltán 2011-11-01
Harangvirágot nem szedek,
Tudom tőlem már nem kéred,
Másnak adtad a szép szíved .
Nekünk nem lesz táncunk s nászunk,
Fészket többé már nem rakunk,
Mi csak idegenek maradunk!
Megkérdezem: hol vétettem,
Miért nem kéred szerelmem,
Ez legyen sorsom - végzetem?
Olyan nehéz megérteni,
Ha szív fájón tud szeretni,
S nem akarják viszonozni.
Maradsz nekem örök nőnek,
Mást így soha nem szeretek,
Boldog mással én nem leszek!
Megköszönni illő lenne,
Olyan hálás vagyok érte,
Büszke vagyok közös szépre!
Harag nincsen semmi bennem,
Emléked a drága kincsem,
Enged nekem ezt őriznem.
Nekünk nem lesz táncunk s nászunk,
Fészket többé már nem rakunk,
Mi csak idegenek maradunk!
Fáj az emlék
Dobrai Zoltán 2011-10-30
Fejfák között csendben állunk,
Rátok s múltra emlékezve,
Most kicsit mi is meghalunk!
Mécsesek fénylően égnek,
Fényeik mélyre leérnek,
És értetek szól az ének.
Koszorúk s virágok szépek,
Komorak, akik itt állnak,
Fájó percek a szíveknek.
Régen-régen szép volt minden,
Más ének szólt akkor nektek,
Olyan nem illik és nincsen!
Nincs hangunk azt énekelni,
Fáj az emlék, fáj a végzett,
Ellene nincsen mit tenni.
Majd mi fogunk találkozni,
Egyszer - feltámadás napján,
Úrnak mindent megköszönni.
Fáj az emlék, csend és béke,
Legyen veletek és velünk,
Mert kedvesek vagytok örökre!
Kérdezték
Dobrai Zoltán 2011-10-28
Kíváncsi idegenek, kérdezték,
Szívembe hordalak s szeretlek még,
Érzésem-feltártam, de nem hitték,
Gyűlölet nem szállta meg a lelkemet,
Kincsként őrzöm a te szerelmedet!
Látom fekete hajad, kék szemed,
Holdtalan éjszakákon - sötétben,
Örökön várom a jöveteled,
Tudom, hogy már nem fogsz többé jönni,
Még is jó: ön- önmagam becsapni!
Ha visszafordíthatnám az időt,
Mindent újra kezdhetnénk mi ketten,
Megtagadnám gaz sorsrontó jövőt,
Élnénk a pillanatnak, a mának,
Féltenélek, nem adnálak másnak!
Hasztalan és hazug gondolatok,
Fájóan kínoznak, szabadulnék,
Menekülni már képtelen vagyok!
Vergődve, fekszem, csak rád gondolok,
Elbújnék, előle, de nem tudok.
Közös volt a mi ártatlan sorsunk,
Talán büntetés Isten verése?
Eldönteni ma ketten nem tudjuk,
Megtartalak, maradj álmaimba,
Felednélek, de nem tudlak soha!
Sorsom
Dobrai Zoltán 2011-10-25
Csendben, némán támadt megalázva,
Engem, oly érdemtelen érvekkel,
Sorsom, riposztomra nem is várva.
Vitára kelni semmi értelme,
Háborogni, valótlant támadni,
Hasztalan, nekem kicsinyes lenne!
Voltam - vagyok, kit mások aláznak,
Tetteimet nem értik, bántanak,
Tőlem mást szeretnének s akarnak.
Lehetnék, jobb más ember, de kinek?
Hitem lassan –lassan el fog fogyni,
Jó nem lehetek többé senkinek.
Hasztalan lenne most harcba szállni,
Értelmetlenekkel és kicsinyes,
Emberekkel, érvekkel vitázni!
Sorsom mástól kaptam, nem akartam,
Elfogadom, mert mást nem tehetek,
Bár a sorstó valami mást vártam!
Nagybaj van
Dobrai Zoltán 2011-10-18
Nagy beteg a világ,
Otthonokba úr a nyomor,
És a kínzó válság,
Hozzá korgó üres gyomor!
Munka rég elfogyott,
Álmok is olyan hidegek,
Egyre többen s többen lesznek:
Ki enni nem kapott.
Gyereket nem szülnek,
Anyák akarnak magzatot,
De csak akkor, ha az halott:
Így sokat vétkeznek!
Remény ismeretlen,
Emberi érzés már kihalt,
Nem tudni, hogy ez meddig tart,
Prognózis se nincsen.
Pénz, étek és ruha,
Semmiből nekik nem lehet,
Minden kihalt és elveszett,
Lesz-e még valaha?
Holnapra gondolni,
Értelmetlen, nincstelenek,
Ők rég senkinek nem hisznek,
Lassan fájó élni.
Bűn
Dobrai Zoltán 2011-10-10
Örökbűn mardossa a lelkemet:
Szerettelek, kiátkoztalak,
Őrjöngve, csendben kerestelek,
Igazoltam, tagadtam hitemet!
Mind ezeket miattad és érted.
Óh, szépasszony, kit imádva várok,
Feledni, rólad lemondani,
Én nem tudom, soha megtenni,
Pedig néha majd nem belehalok.
Rajtad kívül nincs más női gyógyír!
Fáj a szám és lelkem, ha átkozva,
Mint álomképet viszont látlak,
Másik énemmel megragadlak,
Megtartani nem tudlak már soha,
Vétkem, bűnöm a szívem mardossa.
Ha nem látlak, annyira hiányzol,
Nyugalmat sehol nem találok,
Hideg szélben, hóban rád várok,
Érzem azt, hogy mással vagy valahol,
A mi közös múltunk - csak múlt marad!
De jó lenne végre megnyugodni,
Más nőben téged megtalálni,
Vele is olyan boldog lenni,
Mindent szépet előröl kezdeni,
Csókért sírni többé nem kellene.
Bű és vétek, amit eddig éltem,
Késő veled, már nem mehetek,
Csak valaki mást szerethetek,
Lesz-e hozzá elég erőm nekem?
Ma ezt igazán, jól lenne tudni…
Jaj, ismét vége
Dobrai Zoltán 2011-09-30
Vége a fészekrakó nyárnak,
Nyári úton holt lelkek járnak.
Fészket nem raktam, bár ott voltam,
Mert én valakire úgy vártam!
A nap sütötte forró nyárban,
Élő halottként bele haltam,
Női csókért, fojtó nagy vágyba,
Mit sors már többé nem ad soha.
Sajnálom, szánom szegény énem,
Más legyen, én érte nem tettem.
Másra mondtam valótlanságot,
Halkan, némán magamra átkot!
Elment mellettem, rá nem szóltam,
Vitát vagy harcot nem akartam.
Szeretem volna hozzá érni,
Lehetetlenre őt meg kérni.
Gyáva kishitűségem-bánom,
Predesztinált nekem a sorsom!
Oly fájó, bántó, ami történt,
Tudom, látom a nem várt végét!
Ha nyár fog itt lenni - lesz ismét,
Senkinek nem kérem a szívét.
Számvetést végzek: szorzok-osztok
Csalódni többé, nem akarok.
Akkor is látom
Dobrai Zoltán 2011-11-12.
Ha alszom, akkor is látom –hallom,
Jégvirágos patak csobogását,
Hideg téli szelek vadzúgását,
Az ébredést ilyenkor nem várom!
A táj, a város idegen nekem,
Sziklák, erdők, vizek hiányoznak,
Szépen nem énekelnek madarak,
Haza vágyik az én öreg szívem.
Tudom, a régit már nem találom,
Minden más lett ott is, nem a régi,
Nem lenne értelme azt keresni,
Nem értem én mégis miért vágyom?
Itt bántottak, gyaláztak s aláztak,
Fajtámba sértettek, nem akartak,
Mint leprást engem le – kitagadtak,
Nem ismertek el a fajtájuknak.
Kékszemű lányt őt álmomba látom,
Vele nagyon- nagyon boldog vagyok,
Ismét öröké élni akarok,
Pedig csak egy álom ezt jól tudom.
Ő halottan vár rám, olyan régen,
Nagyváradi magyar temetőben,
Feledni a múltat lehetetlen,
Nekem ő volt: más nő ma se nincsen.
Ha alszom, akkor is látom –hallom,
Jégvirágos patak csobogását,
Hideg téli szelek vadzúgását,
Az ébredést ilyenkor nem várom!
Milyen szép is lenne!
Dobrai Zoltán 2011-10-03
Milyen szép is lenne:
Ha úgy lehetne, mint régen,
Élni hazug, álnok hitben.
Milyen szép is lenne:
Nekünk Párizst újra látni,
Ott, örök fogadalmat tenni!
Milyen szép is lenne:
Minket még boldognak látni,
Ha mind ezt el tudnánk hinni.
Milyen szép is lenne:
Ha mindent előröl kezdve,
És soha nem lenne vége!
Milyen szép is lenne.
Ketten élnénk itt a Földön,
Nem törődni mással, ha jön…
Milyen szép is lenne:
Közös álmunk valóssággá,
Válna, a próbát kiállná.
Milyen szép is lenne.
Minket Isten megáldana,
A hűséghez erőt adna.
Milyen szép is lenne:
Örökre úgy együtt élni,
Egymásnak mindent elhinni!
Milyen szép is lenne:
Ha jönne, már a nagyvégzet,
Szerelmünk adna újhitet.
Milyen szép is lenne:
Együtt, parancsszóra halni,
Közben egymás kezét fogni.
Szól a lélekharang
Dobrai Zoltán 2011-10-01
Szól a lélekharang, szomorúan,
Meszes alatti szülő falumban.
Jaj, nálunk már megint új halott van!
Meghalt valaki, elfogyunk lassan,
Bölcsőnél, egyre több koporsó van,
Sírnál nem lesz, aki énekeljen.
Nincs szükség keresztelőkehelyre,
Mintha gyerekre szükség nem lenne.
Mert örökre el akarunk tűnni.
Temetőt kell nyitni, helyek fogynak,
Fejfák és sírok csak gyarapodnak.
Keletje van most temető papnak!
Sírokra ki fog virágot vinni,
Ha ilyen ütembe fogunk fogyni?
Szeretteinket gaz fogja lepni.
Valamit cselekedni kellene,
Végzettünket vegyük végre észre.
Vagy nem hiszünk teremtő Istenbe?
Szól a lélekharang, szomorúan,
Meszes alatti szülő falumban.
Jaj, nálunk már megint új halott van!
Bölcs asszony
Dobrai Zoltán 2011-09-15
Bölcs vagy asszony, akit szerettem,
Magamhoz kötni nem tudtalak,
Léha és néha vadult énem,
Ők még ma is téged akarnak!
Mást annyi hittel nem szerettem,
Mások álmaimban nem jöttek,
Másért így nem szenvedtem,
Amik voltak többé nem lesznek.
Nagyon bánt, hogy annak vége lett,
Ami szépet és gyönyört adott,
Édesíti elmúlt emléket,
És lelkemben fájó űrt hagyott.
Téged ma más ölel, fáj nekem,
Karjaimba nőt rég nem fogok,
Vágytó, kíntól oly beteg szívem,
Élni, de halni sem nem tudok!
Éltemben magam el síratom,
Akkor majd nem lesz, ki megtegye,
Ha ásott lesz nekem a sírom,
S ott lesz koporsóm szemfedele!
Bölcs asszony megköszönök mindent,
Kárhoztatni téged nincs miért,
Mit adtál s érted áldom, Istent,
S talán nem büntet a vétkemért.
Nem kunyeráltam én
Dobrai Zoltán 2011.09..08.
Visszakéred, amit kaptam:
Csókot, illatot, sok szépet?
Cserébe keveset adtam,
Pótolnom? Jaj, már nem lehet!
Álmaimban látlak jönni,
Ébren érzem az illatod,
Délibáb, mi jó átélni,
Többé nekem már nem adod!
Kérnék: amit kérni lehet,
Ennyi nekünk még megmaradt,
Más hallgatja a szívedet,
Fájó tudni az igazat.
Nem kunyeráltam soha,
De ma már tudom, megtenném,
Sorsúnk sorstól készen adva,
Oly szívesen kicserélném!
Legszebb nő, akit imádtam,
Elengedve én vétettem,
Káromat fel, nem számoltam,
Ez lett nekem a végzetem.
Hiába is kunyerálnék,
Ígérve Neked, jó s szépet
Tőled már semmit nem kapnék,
Elfogadom: ez a végzet!
Megbántam
Dobrai Zoltán 2011.07.30.
Sikerült megállni,
Semminek támaszkodni,
Forrt a lelkem,
Rá nem leltem.
Vágy kergetett,
Nem szeretett,
Engem még senki!
Leltárt strigulázva,
Bűneimet számolva,
Álltam magam,
Némán s vártam,
Kire mire?
Hát semmire!
Ezt már ma tudom…
Megbántam a létem,
Igaz én nem is kértem,
Kaptam- adták,
Így akarták,
Legyek s éljek,
Szóljak szélnek,
Ha fáj valami!
Nyikorog a múltam,
Halkan másnak meg súgtam,
Mennyire fáj,
Élni muszáj,
Néha lenne,
Kis szerencse,
Mindent feledni!
Kedvesem
Dobrai Zoltán 2011.05.24,
Szakad a hajnal, ömlik a pír,
Vágyam lassan, kin miatt megöl,
Akaratom vele már nem bír.
Napsugarat én ébren várom,
Sötétséget elnyomja álmom,
Sziluetted kedvesem látom.
Reggeli csend a lelkem nyomja,
Elmenekülni? Jaj, nem tudok!
Vagy énem azt nem is akarja.
Gúzsba kötött vágyam bogoznám,
Érzés végeit nem találom,
Pedig olyan nagyon akarnám!
Kedvesem te vagy a mindenem:
Szépség, gyönyör, kin, vágyódások,
Sorolhatnám, hogy mi vagy nekem!
Napsütötte holnap gondolod,
Nem engem akarsz látni s várni,
Folytatni tovább mással akarod.
Én meghalok érted, kedvesem,
Akkor is: csak szeress valakit,
Tudom, megnyugszik halott szívem!
Szentek vagy az ördögök átkát,
Érte soha Rád én nem kérném,
Érteném szíved titkos vágyát.
Az én karácsonyi kérésem
Dobrai Zoltán 2011.12.08.
Fenyőillat, bejgli illat,
Nekünk azt ma , most is küldik,
Mi álmunk valóra válik.
Lélekben most otthon vagyunk,
Szobánkba Jézusra várunk,
Ott van a szép ajándékunk!
Jaj, nekem legszebb az lenne,
Ha az én csodás anyukám,
Mindég boldogan várna rám!
Jézuskát és angyalokat,
Gyereki fohásszal kérem,
Tartsák öröké meg nekem.
Aranyos csomagolásba,
A kislányi szeretetem,
Fa alá azt neki teszem.
Cserébe őt magát kérem,
Jézuska én ezt szeretném,
Tőled nagyon szépen kérném.
Nem cifra játékra vágyom,
Sok-sok Szenteste ő legyen,
Az anyukám a mindenem!
Akit még nagyon szeretek,
Ő is majdnem az anyukám,
Neki is ezeket adnám!
Ketten olyan szépek nekem,
Mint fenti égi angyalok,
Velük nagyon boldog vagyok!
NAGYON SZÉPEN KÖSZÖNÖM HA OLVASTÁL.
A cikket írta: Dobraiz
Hozzászólások
időrendi sorrend
Az Ön verseiből egy mélyen hívő (nem istenhívő értelemben, talán a hazában hívő) lelket olvashattam ki. A legszebb és számomra sokatmondó verse a "Nem vagyok poéta" című. Ön ugye, származásilag, nem az anyaországbéli magyar? Gratulálok
Bokor
Tetszettek a verseid:-)
Üdv,
Pinokkió