Hegyek ormán

Látogatók száma: 4

Imádom a hegyeket, völgyeket,
Átölelik a testemet lelkemet,
Beszövik álmaim bús sorait,
Leveszik szívem fájó sebeit.

Kergetnek vad álmokat lelkemben,
Színt hoznak életem rejtekébe,
Mást láttatnak lelki szemeim,
Mert elviszik a bánat lelkeit.

Fák, virágok és tündöklő rétek,
Színesek és regényesen szépek,
Szövevény szárnyalja át lépteimet,
Regényes táj rejti mélyen a valómat.

Völgyek, források friss tavasza,
Lelkem feltörekvő fénylő aranya,
Szívemben ostromló vágyak sora,
Be szép a szerelem émelyítő volta.

Sík vidék mely megriaszt,
Látni mint oson a csoda tova,
Lesni és nem látni a valót,
Nézni és érezni a tarló porait.

Lelkem száll fenn hegyek ormán,
Vidám dal szökik messze tudatván,
Itt vagyon a hazám e vidéken,
Lelkem szeretve lett itt e bércen.

Tüzesen átsüt a nap fénye a lombon,
Ölembe hullajtja lelkét a galambom.
Szemembe könnyet csal a közelgő este,
Szívembe erőt csal a remegő teste.

Átölel a fák susogó sötét árnya,
Megölel galambom két nehéz karja,
Szívemet lelkemet az este betakarja,
Szerelem mely a lelkemet felzavarja.

Érzelem és szenvedély mely csillapítja,
Zivatar jő hű kedvesem megriasztva,
Szerelmesen kísérem erdő széléig a lelkem,
Ott eskün tüzes csókkal megszentelem.

Szívem fut a bércek ormán,
Lelkem szárnyal a sas hátán,
Érzéseim felszálltak a felhők láttán,
Írom soraim a kövek lábán állván.

A realitás oly messze régen már,
Tőlem csak csoda tántorít már tova,
Szívet tovább ostorozza a mosolya,
Testem megtért végre, s lelt otthonra.