Mindenkinek a maga keresztje

Látogatók száma: 47

Haragosa lettem a szélnek,
Mert bátran tártam elé fedetlen mellemet.
Így keltettem magam körül pusztító vihart.

Ellensége lettem a napnak,
Mert belevigyorogtam izzó arcába
A száraz sivatag gyilkos homokjában.
Álltam tüzelését, pedig tudtam hogy megölni akart.

A végtelen óceán sem lett testvérem,
Tarajos hullámaira, fütyülve, fittyet hánytam.
Sötét vadonban vidáman meneteltem,
S mialatt ő, kemény karjaival fenyegetett átkos öleléssel,
Az éj kopár, csillagtalan homályában , utamat mégis megtaláltam.

Didergő éjszakákon,
Könyörtelen csápjaival próbált elragadni,
Édes álmait ígérve a fagyos halál.
Szívem forró melegével,
Távoli emlékeim gyermeki tüzével,
Könnyen győztem le
Jeges világában a féktelen gonoszt.

Nem láttam mást magam előtt csak
Anyám féltő pillantásait.
Emberöltők ránk maradt látomásait.
S a titkot mely örök boldogságot oszt.

Ember vagyok.
Érző ember , aki szenved és meghal.
Meghal és újra éled ha kell.
Éledni újra, nem oly nagy dolog.
Mondd hogy szükséged van reám barátom.
Mondd egyszer.
Százszor, ezerszer.
És hidd el.
Én újra itt vagyok.