Neked

Látogatók száma: 18

Egyedül vagyok e zajos világban,
összekuporodva kulcsolom karjaimat
a semmi ölén csodára várva,
lelkemen szűköl hiányod fájdalma.
Csukott pilláim mögött emlékek villannak,
könnycsepp rezdül s hull alá aléltan.
A csoda megérintett egy pillanatra,
s elöntött az örömrezdülések hulláma
ami azelőtt nem történt meg soha
életem óceánpartján mélázva.
Megérintettél,arcom szellőként simogatva
cirógattad mosolyra ajkamat.
Borzongtam, s lelked melegét adtad,
reményt a kilátástalanban.
Felnyitottad szemeimet önmagamra,
szerettél mindenkinél jobban.
Nem ígértél s mégis mindent akartam
azt is amiről sohasem tudtam.
Kapukat nyitottál meg előttem,ajtókat
melyek őrizték eddig bezárt valómat,
s mondtad nem maradhatsz
örökké karjaidban nem tarthatsz,
összetört álmaimmal magamra hagyhatsz.
Az éjembe a fényt Te hoztad,
s hogy eljössz még hozzám,várlak
szorítom magamhoz a perceket,órákat,
a ki nem hűlt néma vágyat.
Hiányod fájó nyomot váj szívem húsába,
csendesedik lelkem zaklatottsága.
A remény, hogy kezemet kezedbe adhatom,
hogy sétálhatunk még együtt a sárga avaron
s elér bennünket a csillagok csókja,
önfeledt ölelés lesz az az óra...
BOLDOGSÁG