Nem csak emlék

Látogatók száma: 43

Nagyon szerettem öreg nagyapámat,
e szófukar, halkszavú embert,
szeme úgy villogott, mint éjjel a szentjánosbogár,
életet jelentett neki a végtelen határ,
s én láttam kezét, mikor a magokat vetette.

Szünidőben felkapaszkodtam a szekérre,
ültem mellette büszkén a bakon,
nevetett a szeme, bajszát olykor megpödörte,
így zötykölődtünk ki a földekre, át Gyarmaton,
s én követtem mindenhová, mint hűséges kiskutya.

Karácsony előtt egy hideg téli éjszaka
dideregve, mély álmomból felébredtem,
valaki állt az ágyam mellett, arcomat simogatta,
fekete kalapjában nagyapám hajolt fölém a sötétben.
Oh, papi, hát eljöttél? S én úgy örültem...

Másnap kérdeztem anyámtól, hol van a papa?
Ő értetlenül, csodálkozva rámnézett.
-Miért itt keresed, hiszen nem ez az otthona?
Elmeséltem, mi történ az éjjel,
-álmodtál lányom,az álom olykor megviccel...

Nem álmodtam,kérges kezét ma is érzem arcomon,
mosolygott s úgy suttogta:"jó legyél, kislányom".
Aznap kaptuk a hírt, az éjjel meghalt nagyapám,
tőlem elbúcsúzott, egy életen át kísért intő szava.
Talán a fényes útról letért egy pillanatra...

Ilona
Kép: Google