Önzés
Látogatók száma: 68
Mikor fogak nőnek sötét éjszakában
és gazdátlanul mindenbe belemarnak,
páncélként húzom magamra az álmot,
és testemet a dögnek koncként vetem.
Olyankor kacagást álmodok gyermekhangszálakra,
ifjak szent szívére vágyakozó sóhajt,
megbocsátó derűt a bölcsek szemébe,
de a könnyeket mind magamnak álmodom.
A cikket írta: Vázsonyi Judit
Hozzászólások
időrendi sorrend
Gratulálok!
most kit is vigasztalok?
A könnyeket mind magamnak álmodom. Ez lenne az önzés. Azt hittem, logikus. :)
Üdv,
Pinokkió
bocs, de az önzést nem lelem, vagy csak buta vagyok:-(
:) Örülök, ha tetszik a vers, a cím? A könny áldás. Szükséges a terhek viseléséhez. Én így gondolom.
Szia Judit!
Most vagy a címet nem értem vagy a verset. Pedig azt hittem, mikor olvastam értelek, de visszanéztem a címre és megkettőztem?! De a vers nekem 5*
Üdv,
Pinokkió
Judit,
szíven ütött. Nagyon szép.
Ktr.
Most vagy a címet nem értem vagy a verset. Pedig azt hittem, mikor olvastam értelek, de visszanéztem a címre és megkettőztem?! De a vers nekem 5*
Üdv,
Pinokkió
szíven ütött. Nagyon szép.
Ktr.
Pusz Orsolya