Régi nyár

Látogatók száma: 32

Nagyapám emlékére, aki kamaszként vett részt az első világháborúban, bár nem az olasz fronton, hanem Erdélyben, a Gyilkos-tó környékén. Ott hallotta ezt a történetet a hadnagyukról, aki megjárva Doberdót hozzájuk került, és kinek neve, sajnos, nem ismert.

Volt egyszer egy szép, régi nyár,
Leragyogott a holdsugár,
Midőn megnyílt az Anna bál,
És a ház előtt karcsú lány.

Rózsa selyem a ruhája
Virágdísz barna hajába’,
De nem hallja a lágy zenét,
Csak tördeli két szép kezét.

Elhall lassan a keringő,
De a táncosa csak nem jő.
Anyja hiába is hívja,
Vállkendőjét összefogja.

Nem megy ő egy tapodtat se,
Ha kell itt áll egész este,
De megvárja hű hadnagyát,
S néki adja minden táncát…

Lépések koppannak halkan,
Férfi áll a holdárnyékban.
Kezét a lány felé nyújtja,
Ki fejét mellére hajtja.

Pár simogató mozdulat,
Elsuttogott, forró szavak,
A férfinak mennie kell,
Táncra most nem kérheti fel.

De elhangzik az ígéret:
„Én itt leszek, várlak Téged!
S legyen Veled ez a rózsa,
Vigyázzon Rád Doberdóba’.”

Még egy csók, egy utolsó,
És bár elhal a búcsúszó,
A lány megtartja szavát,
Évente várja táncosát.

Nem hallja meg a híreket,
Szíve űzi a mérgeket.
Érzi, kedvese visszatér,
Nem csalhatja meg a remény…

És lám! Majd három év múltán,
Hadfi lép hozzá az utcán.
Még lassan, mankóval biceg,
Ám zsebén rózsa díszeleg.

Ott állnak, egymással szembe,
Szív néz fürkészve a szívbe,
Aztán… két test simul össze,
Hosszú percre - egy életre…

Nincs gátja a boldogságnak,
Eljött ideje a táncnak,
S ők forognak körbe-körbe,
Általuk hallott zenére.