Saját verseim
Látogatók száma: 21
Magyarságommal kapcsolatos...
Magyarok
Dobrai Zoltán
Debrecen, 2007. 10. 06.
Egy az Isten s a haza: Magyarok,
E világon Ti bárhol is vagytok!
Bús fajtánk lerí rólunk, mindenütt,
Akkor is, ha mi nem vagyunk együtt!
Ha fájó sorsunk nekünk nem elég,
Sajgót és kínzót hozzá ad az ég.
Szeretjük, ha kínokat kiállunk,
Valami ősi csodára várunk:
Csodaszarvasra, Turul madárra,
A régi nagy - nagy Magyarországra!
Várunk gyáván, süketen és némán,
Vagy valakik nekünk adják talán?
Nyissuk hát, ki valahára szánkat,
Kérjük vissza a saját hazánkat!
Nem kell nekünk semmi a másoké,
Legyen az: emberé vagy Istené!
Rosszabbak másoknál mi nem vagyunk,
Nem háborúkat, BÉKÉT akarunk..
Csonkulva és civakodva élünk,
Nem tudjuk, hogy holnap mi lesz velünk!?
Elfogyunk és beolvadunk lassan,
Nem lesz magyar ősi földben – sírban,
Papjaink hiába vannak s mi nem,
Ezt akarod te édes Istenem?
Álljunk már végre fel, térdállásból,
És legyen elég a gaz világból!
Hitványabbak ennél nem lehetünk,
Állunk, várunk, némán - bambán tűrünk.
Magyarok, ez lenne magyar sorsunk,
Kishitűen mást nem is akarunk?
Jaj, de gyáva náció vagyunk mi,
De mit akarunk: élni vagy halni?
Dönteni kellene: Hé Magyarok,
Ébren vagytok, vagy talán alusztok?
Nem véres, csatamezőkre hívlak,
Csak maradni nemzetnek Magyarnak!
Beteg hit nélküli nációm?
Dobrai Zoltán 2009.08.17.
Árnyékban révedő , reménytelen,
Munkára kész ember hada pihen,
Közzel-távol semmi remény nincsen,
Ma :csak múlt álma itt nekik minden!
Kérges tenyerük ,kisimult,puha,
Nem roncsolta már rég, kemény munka,
Gépek állnak, valamire várnak,
Holt tartozékai régi gyárnak.
Rozsda lepi egykori telepet,
Keresni itt senkinek nem lehet!
Tőkés a pénzét tőzsdére vitte,
Munkás véleményét ki : nem kérte.
Olyan szomorú és bús a fajtám,
Vagy talán nem is ez az én hazám?
Állok értelmetlen,tétlenséggel,
Halott reménytelen reménységgel.
Holnap kel keleten a nap újra,
De jobb és szebb jövőt még nem hozza,
Nincs itt a mi időnk, amit várunk,
Szomorú , bús nekünk ez a nyarunk!
Valahonnan , valamikor eljön,
Mi igazunk, mert van itt a Földön,
Betegen, ébren álmodunk, várunk,
Nekünk nem ez az elrendelt sorsunk!
Ti hatalmasok , hatalmi csúcson,
Rólunk néha gondolkodtok vajon?
Gyehenna tűzze sorsotok nektek,
Ott se, Ti boldogok ne legyetek!
Így nem akarok
Dobrai Zoltán 2008. 11. 19.
Így én nem akarok magyar lenni,
Mint ocsút búzából irtsanak ki!
Az asztal mellett le nem ülhetek,
Mert állítjátok a ti helyetek.
Magyar szó volt, amit meghallottam,
Lágy, magyar altatódalt hallgattam,
Nekem édes volt a szó és dallam,
Másnak lenni soha nem akartam.
Rám kentetek igaztalan vádat,
S vadul zúdult a hazug áradat,
De gonoszak vagytok nagyon mélyen,
Hogy ne segítsen meg az Úr Isten!
Vérem Ti véretekből származik,
Állítjátok, mi vagyunk a senkik!
Nekem egy a himnuszom veletek,
De akarjátok magyar ne legyek!
Kavartátok gyűlölet italát,
Mondtátok magatok vélt igazát.
Meg s kitagadtak minket a honból,
Mintha mi nem származnánk e fajból!
Így én nem akarok magyar lenni,
Mint ocsút búzából irtsanak ki!
Az asztal mellett lenem ülhetek,
Mert állítjátok az a ti helyetek.
Kettőt adtál
Dobrai Zoltán 2010.05.15.
Miért adtál nekem két hazát,
Erdélyt, másiknak Pannóniát?
Himnuszunk is nekünk kettő van,
Egyik székely és másik magyar,
Lelkünknek nehéz e zűr-zavar,
Mert széthúzunk a kapott bajban!
Jaj, nekem most egyik sem hazám,
Hitvány lennék, ha ezt tagadnám,
Erdélyben születtem oly régen,
Pannóniába kitagadtak,
Nem fogadtak el, itt magyarnak,
A szívemnek nyugalom nincsen.
Kárpátok fenyői feledtek,
Árnyat nem adnak idegennek,
Én ott őrzök szép emlékeket,
Magyar szót anyámtól hallottam,
Magamat magyarnak vallottam,
Más nációm nekem nem lehet!
Fájt, nagyon kitagadásotok,
Kérdeztettek itt miért vagyok,
Románként magyarul is tudok?
Jobban fájt ez szegény lelkemnek,
Mintha éles kést belém döfnek,
Sokszor éreztem bele halok.
Itt nekem még ma sem, nem otthon,
Ott már idegen lesz a sírom,
Két himnuszt s két hazát: ezt adtál,
Nekem magyarok szent Istene,
Érzem, hogy jobb, ha egy se lenne,
Ha szerettél is, de becsaptál!
Nem énekelhetek
Dobrai Zoltán, 2009. 03. 15.
Nem lehetek szabad madár,
Ha dalom tilos és néma,
Vas, zord kalitka körbe zár.
Szárnyam lóg: fájón, törötten,
Hatalom megtiltja trillám,
Meg sem hallgatja énekem!
A lelkem beteg és csendes,
Nem születtem én ilyennek,
Szemükben én vagyok vétkes.
Törvények zárják be hangom,
Csak az ő ál éneküket,
Szabad nekem meghallgatnom.
Szállhatnék én, ha nem fájna,
És szívem nem másra vágyna,
Mint az ő hamis nótája!
Jaj, tollam borzolt, repülnék,
Így zűrzavarba nem tudok,
Földre bénán visszaesnék!
Néma, rab madár maradok,
Ha szabadon engednétek,
Úgy dalolni nem akarok!
Remény
Dobrai Zoltán2009. 05. 18
Új idők, új dalok,
Új Istenek, új emberek,
Velük új remények jönnek!
Oly fájón és sírva,
Könyörögtünk, mi csak kértünk,
De titokba reménykedtünk.
Süketek meg vakok,
Nem hallottak, láttak semmit,
Játszották a nagyot s régit!
Végre holnap vége,
Lesz itt minden bajnak, kínnak,
Ők mennek, itt nem maradnak.
Talpon állva leszünk,
Hű fiai a hazának,
Maradunk igaz magyarnak.
Kufárok, árulók,
Eladtátok zsebről –zsebre,
S tetettek szert Júdás pénzre.
Remény velünk ébred,
Velünk megmarad örökre,
Hiszünk hazába, Istenbe!
Megölni, elvenni,
Reményt, azt tőlünk nem lehet,
Hiszen ez ad nekünk hitet.
Messze.
Dobrai Zoltán 2007. 06. 28.
Messze ha elmegyek,
én akkor sem, soha,
otthon nem leszek!
Itt még ma nem vagyok,
örökre idegen,
jövevény maradok.
Kérdik, hogy fáj nekem,
az, hogy hontalannak,
e-honban kell lennem?
Fáj létem s életem,
itt és ott idegen,
csak ez jutott nekem.
De már olyan közzel,
van az én végzetem,
ezért nem érdekkel!
Voltam, ma még vagyok,
valaki és senki,
semmit nem akarok!
Sorsomnak köszönöm,
szép és rút dolgokat,
ezzel nem törődöm.
Mi Messiásunk
Dobrai Zoltán 2010.03.050.
Mi várjuk és nem csak hisszük,
Jönni fog a Messiásunk,
Várja nyomorgatott lelkünk,
Megalkudni nem akarunk!
Közeledve jön ő, csendben,
De jó lesz már másnak lenni,
Nekünk neki hinni s benne,
A szavaiba: reménykedni.
Beteg lelkünk gyógyírt talál,
Megaláztak, megbántottak,
Gerincünk egyenesen áll,
Összetörni, hogy akartak?!
Messiásunk más fog lenni,
Nem gaz s hazug, mint mostani,
Igaz lesz hithű emberi,
Áldást, imát mondunk neki!
Régen vártuk, imádkozva,
Néha féltünk meg nem éljük,
Eltemetnek sötét sírba,
Ha jön, mi halottak leszünk.
A cikket írta: Dobraiz
Hozzászólások
időrendi sorrend