Tó

2011. szeptember 27. - Látogatók száma: 138

Fák haja
kúszott a mennybe,
az ég hasaalján
bokrok ereztek,
mélyre eveztek
a csöndbe.

Árnyalakunkba
hínár dallam fonta,
híven szőtte tovább
a hajnalhalászok
örök hálót hajtó,
szótlan mozdulatát.

Téged a föld, engem
csillag hűvöse járt,
s felreppent águnkra
a hintázó való.
Őt ringatta velünk,
táncoltatta a tó.

A szoknyádról egyszer
majd elfájdul a ránc,
elmerült köveken
csikordul meg a lánc,
a víz illatába
a hold beleremeg.

Magunk sem maradt,
magunk sem maradunk.
Helyünk többé már meg
nem állapítható,
mint víz csillogása,
ki nem oltható.

A cikket írta: Juhász András Géza

előző cikk következő cikk

8 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

« előző
1
2
3
4
5
következő »

párbeszéd

Válasz erre: Virág - 2011. szeptember 27. 00:37

Öhöm... Már nem vagyok elég? :)))

Jó éjt! Aludni kék!

Oszd meg, és uralkodj! Te itt osztozol, anyukám, én odaát. Két fél az meg egy egész. Négy fél meg pláne.

Jó éjt!

párbeszéd

Válasz erre: anubis - 2011. szeptember 27. 00:34

Hát mit csináljak nagy magányomban?
:)

Öhöm... Már nem vagyok elég? :)))

Jó éjt! Aludni kék!

Szép éjszakákat András! :)

Nem csak ő olvas ilyen későn. Velem van éppen. :) Félig meddig... :)

Szeretem ezt a versedet...

A föld és a csillag távolsága kettőtök közti érzelmi, szellemi, hasonló távolságra utal?

párbeszéd

Válasz erre: Juhász András Géza - 2011. szeptember 27. 00:29

En se tudom, h. melyik... Igy van.
Olvasol meg ilyen kesön is? Nem jo jel! :D

Hát mit csináljak nagy magányomban?
:)