Végtelen idő
2012. január 1. - Látogatók száma: 53
- emlékeddel...
Nézem a kezed,
ujjbegyed simította vállam,
szemed lábujjamig betakart.
Tarkómra lehelt sóhajod
bársony-meleg emléke
léptem haza kísérte.
Azóta emlékeddel járok,
hiszem visszatalálok...
A cikket írta: Sonkoly Éva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Tisztelt Éva!
Ez egy remek allegorikus vers. Szülőnk a bölcsőnk, majd emlékük a létünk gyökere. (A cím inkább erre utal, a kép viszont a szerelemre; nékem jobban tetszene az első verzió!)
Gratulálok!
Bokor
Valamiért írunk sorokat, aztán szeretem rábízni az olvasóra neki mit jelent.
Köszönöm szépen!
Üdvözlettel, Éva
Ez egy remek allegorikus vers. Szülőnk a bölcsőnk, majd emlékük a létünk gyökere. (A cím inkább erre utal, a kép viszont a szerelemre; nékem jobban tetszene az első verzió!)
Gratulálok!
Bokor
Én köszönöm olvasásod, megtisztelő szavaidat!
Üdvözlettel!
Éva
Ez hiába rövidke, annál többet mond el. Iskolapélda, hogy a kevesebb néha több. :)) Ez sokkal több!
Köszönöm, hogy olvashattam.
Üdv:A
Nagyon jól sikerült vers. Grat.
Üdvözlettel!
Éva
Tetszett good!
Joe
Köszönöm!
BÚÉK!
Éva
Nagyon szép Évám!
Különösen ez a sora tetszik:
"Tarkómra lehelt sóhajod"
Puszi! V.
Köszönöm a szépet, megtaláltad a kedvenc soromat... :-)
Puszi!
Éva
Köszönöm, hogy így látod!
Pussz, Éva
Joe
Különösen ez a sora tetszik:
"Tarkómra lehelt sóhajod"
Puszi! V.
Ez meseszép.
Pussz,
Tündér