Apám lánya... (Játékra)
Látogatók száma: 57
(Marhapásztor, repülősó, cintányér, lepkeháló, patak)
A hármashidat, Fehérhegyet, a Víztornyot és környékét, gyerekkorom egyik kedvelt színterét minden gyerek jól ismerte. A jóból mi sem maradhattunk ki. Gyakran látogattuk többedmagammal a Mecsek lábánál elterülő bokrok, bunkerek szegélyezte kacskaringós szerpentines úton, útfélen, különösen nyárvíz idején, a hármashidat.
Nekünk az volt a patak partja, ahol megrekedt a hegyről csurdogáló víz, ami kis medret vájt ki magának, és mi előszeretettel tapicsoltunk, pancsoltunk, csobogtunk a bokáig érő vízben. Nem voltunk mi fenegyerekek, csak percig sem tudtunk megülni a fenekünkön. Mindig akadt felfedezni való és még izgalmakban sem voltunk híján. Életem első szarvasbogarát is ott láthattam egészen közelről és mit mondjak, ijedtemben elszaladtam. Nem úgy a tesóm, akinek meztelen hátán jól megkapaszkodott a szörnyeteg. Úgy tűnt nagy a baj, de közülünk egy valaki meg mert küzdeni vele. Nem egy repülősóért kiáltó anyámasszony katonája volt ő, csak egy fiú a házból, aki a tettek mezejére lépett és a bátorsága nem az inába szállt. No persze, hiszen nem neki fájt, hanem a tesómnak, akinek az arca hol hamuszürkére, hol zöldre váltott az operáció közben.
Az igazi baj nem is itt kezdődött, hanem, ha túl nyugodtak voltunk, vagy láthatatlanok. Az inkább gyanút ébresztett a szüleinkben, különösen apám volt résen, mert minden voltam én, csak nem egy patak partján, mezőn, lepkehálóval futkározó tizenéves, de szerelmes lányka… Szigorúan nevelt a mi kemény munkához, nem pedig marhapásztorkodáshoz szokott jóapánk és ha leszállt az est és szürkületben még nem voltunk odahaza teljes létszámban, képes volt elindulni a keresésemre. Tudom, mert a ház sarkából jól ráláttam, amint glotgatyában éppen a ház körül flangált. Nem volt nehéz kitalálni mi várt volna rám, ha elcsíp, ezért megvártam, míg leszállt a bányában, remélve, hogy másnapra elfelejti a dolgot vagy engem. Kinek hiányzott volna holmi cintányér csörömpölés, jóanyámnak biztos nem, vagy egy nyakleves? Ő valahogy mindig megértőbb volt velem, pedig ma is állítom, hogy apám lánya vagyok!
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
Ehhez a cikkhez senki nem írt hozzászólást.