Az apáca

Látogatók száma: 118

A címet elolvasva senki se kezdjen el párhuzamot vonni Diderot regényével. Köze nincs a két dolognak egymáshoz. Pusztán a főhős hivatására utal.

Késő, nyári délután Emerencia nővér dolga végeztével, hazafelé indult a kolostorba. Útja óriási sziklák mellett az évszázados fákból álló erdőn át vezetett.
Először a felerősödő szellő csak a faleveleket mozgatta egyre gyorsabban, majd egyik pillanatról a másikra orkánná alakult. Rövid idő múlva már a fák erősebb ágai is majd' földig hajoltak az egyre energikusabbá váló szélviharban. Eleredt az eső, és pár perc alatt zivatarrá változott. Hatalmas villámok cikáztak, félbe akarván hasítani az eget. Mennydörgött. Az apáca rettenetesen félt a vihartól. Keze lába reszketett. Tanácstalanságában megállt, aztán letérdelt a földre. Folyamatos imádkozás mellett fejét beledugta az egyik sziklahasadékba, hogy tudomást se vegyen az égiháborúról.
A erős szél eközben - a természet örömére - fellebbentette a ruháját, láttatva testének addig nem látható részeit. A természet azonban tudomást sem vett róla. Nem úgy a vadász, akinek a hazaútja épp erre vezetett. Meghökkenve vette észre a fej nélküli, fekete ruhás, felkínálkozó női testet. Köszönt neki, szólítgatta. De Isten menyasszonya se nem látott, se nem hallott a sok Hiszekegy mormolása közben. Az erdő őrét - meglátván a gömbölyded hátsót -, természetes gondolatok lepték meg. Ő meg az nővért. Engedelmeskedett a vadon szavának... Aztán, - mint aki jól végezte dolgát - felhúzta a nadrágját és szép csendben odébbállt.
Kis idő után elállt az eső, már a szél sem fújt. Lecsendesedett a világ. Az égen feltűnt a szivárvány.
Az apáca kihúzta fejét a hasadékból, rendbe szedte a ruháját. Hálából elmondott még egy utolsó Miatyánkot, hogy túlélte.
Emerencia te anyámasszony katonája! - szólt magához. Hogy féltél mindig a égzengéstől, a vihartól, pedig milyen kellemes is tud lenni! - folytatta megelégedetten az útját.

A cikket írta:

előző cikk következő cikk

11 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

:-)))

párbeszéd

Válasz erre: Gyuri

Ha nem haragszol meg régi mese a székelységben,hogy Julcsa éppen kemencét pucolt,s behajola mélyére a tollúseprűvel,amikor arra járt Jancsi. Az adott helyzetet nem szabad kihagyni -vélte-s megsimogatta hátulról Juliskát. Mikor a lány kibújt a kemencéből már messze járt a fiú. S szólt Julcsa: "Ki vala,ki hátulról belém tolta,nem is szóla,s rögvest tovább álla!?!"

Így vala!

Gyuri

Ez aranyos!
Hát igen, ez is valahogy így vala!

pusz
Juli