Az utcaseprői állásom
Látogatók száma: 81
Az utcaseprő egy különleges munkakör, csinálni sem egyszerű, de megszerezni még különlegesebb!
Az állást az egyik kukában lévő hirdetési újságból néztem ki. Egy félig elfogyasztott szendvics volt belecsomagolva. Amikor elkezdtem jóízűen falatozgatni, az evés mellett olvasgattam is. Olvasás közben vettem észre a nekem való lehetőséget. "Utcaseprőt keresünk!" Na ezt tényleg rám szabták - gondoltam. Az utcát is ismerem, és a seprű sem idegen számomra. Otthon is mindig nekem kellett söprögetni (míg le nem lépett az asszony). Azonban a hirdetésben szerepelt egy kitétel: "A pályázatokat elektronikus úton kérjük beadni!" Mivel szakmába vágott a dolog (semmilyen szakmám nem volt), megkérdeztem a szomszédot, mit tud erről az elektronikus dologról. Ő villanyszerelő, gondoltam, ki ha ő nem. Ő mégis csak egy elektromos szakember. Meglepetésemre csak rázta a fejét, és hívta az ötödikes fiát. A kis Gézu kapásból képben volt. A pályázati anyagokat a köztisztasági osztályra kellett beadni, elektronikus úton, ímélben. Volt ott egy kukacos utcacím, soha nem jártam arra (varoskhtkukac), de a gyerek egyből tudta hol van. Sőt azt is mondta, hogy ő mindent elintéz. Azt is megígérte, hogy az én pályázatom fog nyerni. Valami törő programról zagyvált nekem. Mondtam neki, én már régóta nem nézek TV-t, utoljára a hattyúk tavát láttam, de azt se értettem. Magyarázta, hogy nem a TV-ben, a városházának kell feltörni a linuksz szerverét. És hogy ő cserében az én múltkori segítségemért - amikor a mogyoróit törtem fel neki -, szívesen megteszi ezt. Nem értettem (de régebben a kókuszdiót se ismertem, nyilván a linuksz is valami egzotikus héjas gyümölcs lehet). Gézu azt is közölte velem, hogy az ő címére fog érkezni a válasz, ha felvettek, és a fizetésem is az ő junior bankszámlájára. Mondtam neki, engem nem zavar, csak lenne már munkám. Biztosított, hogy lesz, és hogy nem kell aggódnom, csak a fizum 10%-át veszi majd mindig le szolgáltatási jutalékként. Mondta, hogy ez jobb, mint a bank, az is legalább ennyit leemelne, és ő nem is változtat a szerződésünkön egyoldalúan. Amikor kicsit aggódni kezdtem, akkor megnyugtatott, hogy többen is dolgoznak már így neki. Nekem csak egy dolgom lesz, hogy fizetésnapokon nála jelentkezzek. Amikor megkérdeztem, hogy miért nem a kukacos utcában a pénztárnál, akkor csak annyit mondott, hogy oda gyalog nehezen jutnék el.
Én örültem. Tényleg felvettek. Pár hónapja már dolgozok is.
Gézunak örökre hálás vagyok! Minden hónap elején ezt a hálát, le is jattolom neki.
A cikket írta: Fanpercival
Hozzászólások
időrendi sorrend
Köszönöm a látogatásaitokat!
Bianka: kértem.
Fan/ci
A modern kor utolsó lovagja vagy! :)
Ez jót röhögtem XD
Téged lenyúltak rendesen!
Tyson
Ezt csak úgy át lehet írni? ...vagy íratni?
Üdv,
L.
Ez a Gézuka egyszer még politikus lesz, vagy nagy karriert fog befutni az már látszik. Tiszta önzetlenség és merő segítség, csak ne szoruljunk rá sohasem!!4 tetszett a cikked üdv Éva.