Azok a gyermekévek!... 2.
Látogatók száma: 62
Ruha (is) teszi az embert...
Hát a Dirndli ruhát ismeritek-e? Na nem a 2012-es divat szerint varrottat. Lehettem úgy tíz éves, ha emlékeim nem csalnak és éppen a halálos ágyamat nyomtam. Már hetek óta annyi erőm sem volt, hogy felkeljek, a betegség teljesen levett a lábamról. Én már kezdtem feladni, nem úgy mint anyám, amikor kétségbe esetten egyre kérlelni kezdett...
- Édes lányom muszáj felkelned,... vissza kell nyerned az erőd,... így nem fogsz meggyógyulni! De ezt annyira könyörögve kérte, hogy már szinte megsajnáltam, az igyekezete úgy meghatott, hát még, amikor hozzátette...
- És képzeld készen van a Dirndli ruhád! Meglepetésnek szántam és megvarrattam a Mese Marika nénivel!... A Boriskának is ugyanilyet varrt, így olyan szép egyformák lesztek! (Tudjátok ő velem egyidős, a szomszéd kislány volt... és szemet vetett rá az akkori (első) szerelmem, egy fiú a házból, a Jani).
Több se kellett nekem... Összeszedtem minden maradék erőmet, a lábaim szinte remegtek a gyengeségtől, alig bírták el a lesoványodott testemet, de én mégis kimásztam az ágyból, hogy eleget tegyek anyám apró kérésének... és azt sem hagyhattam, hogy Boriska elszedje tőlem a Janit...
Arra már nem emlékszem pontosan, hogyan támolyogtam ki a fürdőszobába, de valahogy eljutottam odáig. Igaz, hogy az ájulás kerülgetett közben, és egy hót sápadt arc nézett velem szemben a tükörből, és alig ismertem magamra, de én voltam... Boriska már ott toporgott türelmetlenül a Dirndli ruhájában, és énrám várt. Mi sem volt egyszerűbb feladat, mint felölteni végre magamra ezt a kis ruha tüneményt... egy pillantást vetve rá, azt azért láttam, neki milyen jól áll az apró piros virágmintás, buggyos ujjú ruha, piros köténykével.
Drága jó édesanyám csak egyre biztatott... Arra persze nem gondolt, hogy a több hete tartó betegségem alatt szinte a felére összementem... így hát a ruha utánam jött..., elfelejtett lefogyni. Úgy lógott rajtam, mint tehénen a gatya. Én így érzékeltem... még akkor is, ha anyu örömében egyre csak dicsérte milyen jól áll, és milyen szépek vagyunk így együtt. Egyáltalán nem éreztem, hogy feszült volna rajtam, sőt. A piros kis kötényke is kétszer átérte a derekamat.
De hát mit tesz a ruha az emberrel?!... Majd én megmutatom!...Már csak egy két nyögdécselés és kezdődhet a séta... anyu legnagyobb örömére... Hát azt a kínszenvedést, amíg megtettem pár métert ajtótól-ajtóig, ne tudjátok meg min mentem keresztül! Azt hittem nem élem túl!... De akkor sem adtam fel.... Mentem tovább, egészen le két emeletet, majd újabb pár métert sikerült megtennem, csak hogy ne vegyem el a kedvét senkinek... még egy kicsit tartsak ki - gondoltam, de minden hiába volt. Az akaratom, a büszkeségem is kevésnek bizonyult ehhez az egyszerű feladathoz. Nem tudtam legyőzni a gyengeségemet. Így hát szomorúan, de be kellett látnom nem jött el még az ideje, hogy visszahódítsam a Janit.
Visszafordultam és már alig vártam, hogy eljussak az ágyamig. Pár nap múlva, nem is tudom a Dirndli ruhának, vagy anyunak köszönhettem, de már kutya bajom se volt.
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Ne aggódj Líz, én se hallottam addig. Egyébként én Dindlinek ejtem... Azóta utána néztem. Ez egy német nemzetiségi viselet. Vagy mi? :-)
A lényeg az anyukám mentési akciójában rejtezik, hogy ne nyomjam már az ágyat... ez is az egyik trükkje volt. :-) Deeeee megpróbáltam!
csini lehettél a kis piros ruhádban. fénykép nincs?
Egy igazi nő tíz évesen már megmutatkozik! Hajjaj! :)
Mármint az akkori (első) szerelmemnek, a Janinak. Hát nagyon kíváncsi lennék most rá! :-)
Életemben nem hallottam a Dirndli ruháról!! De biztos csini volt! ;)
pusz,
L.
A lényeg az anyukám mentési akciójában rejtezik, hogy ne nyomjam már az ágyat... ez is az egyik trükkje volt. :-) Deeeee megpróbáltam!
pusz,
L.
A motiváció fontos a gyógyuláshoz. Az embernek akarnia kell és akkor megtörténhet akár a csoda is. Fontos gondolatot osztottál meg velünk, köszönjük.
Pussz, Tündér