újabb események régebbi események további események
05:56
wadbikaiy új bejegyzést írt a naplójába
05:51
wadbikaiy új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
21:32
Új cikk került fel a weboldalra
20:58
Black Ice új cikket töltött fel
14:19
Ilona új cikket töltött fel
04:30
MichaelNem regisztrált a weboldalra
04:30
KennethJek regisztrált a weboldalra
19:26
Virág új bejegyzést írt a naplójába
12:04
Rosariogeown regisztrált a weboldalra
13:29
BruceDop regisztrált a weboldalra
11:13
Virág módosította a naplóbejegyzését
11:12
Virág új bejegyzést írt a naplójába
23:48
emillio módosította a cikkét
23:47
emillio új cikket töltött fel
21:00
Black Ice módosította a cikkét
20:58
Black Ice új cikket töltött fel
16:14
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
16:12
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
15:46
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
22:58
Ilona új bejegyzést írt a naplójába

Kegyeleti szobormunka

2011. november 9. - Látogatók száma: 44

Gyász terhelte a város apraja-nagyjának szívét, gombóc szorult a torkokba, mikor kitudódott - valaha legtöbbre jutott - városuk büszkeségének halála, aki a művészetek tárházában örök nyomot hagyott. Törpekecsi nevét végre a történelemkönyvek hasábjaira véste.
Iszonyatos munkahelyi baleset következtében, művészetének gyakorlása közben, tragikus hirtelenséggel
vesztette életét. Kegyeleti okokból soha nem vált világossá, mi is történhetett azon a szerencsétlen forgatáson, ahol a művésznő - tehetségével nem csak a várost, hanem a világ széles tömegeit okítón -, örökre ellankasztotta buzgó közönségét.
Törpekecsinek nála jelesebb szülötte sosem volt.
Iskolatársai úgy emlékeznek rá, hogy tizenöt évesen, mikor - a hatodik osztályt befejezve -, tanulmányait az alkotó kiteljesedésért abbahagyta, a hölgy az iskola éltanulója volt, legalábbis, ami a biológiát illeti, minden egyéb téren azonban leginkább az elégséges alsó határát súrolta.
Tizenhárom éves kortól felfelé nem volt fiú az iskolában, akivel ne gyakorolt volna. Nem lehet elég korán kezdeni! A komoly pályák céltudatos hozzáállást feltételeznek. Fáradtságot nem kímélve, naponta az órák közötti szüneteket is beleértve, minden szabadidejét felkészüléssel töltötte, hogy egykoron az lehessen, aki lett. Nem önös kivagyiságból, hanem elhivatottságból lett színésznő. Zsenge életkorára végigtarolta az összes, pornóágazaton belül kapható elismerést. Köztük a legmagasabbat!
Bizony kérem, Uszkár-díjas volt! Színésznő a javából, nem csöpögős szappanopera, vagy agyonra untató - egyesek által önkényesen -, művészfilmnek nevezett balgaságokban, hanem valódi színészi kiteljesedés pódiumán, csodálatosabbnál csodálatosabb pornófilmekben tette közzé utánozhatatlan tehetségét, képernyő elé ragasztva mindenkit, aki nézni kezdte.
A város zokog nagy halottja után! Hamar döntés született, hogy ekkora személyiségnek a legközpontibb helyen illik szobrot állítani. Tulajdonképpen egységesen az egész városközösség támogatta, sőt önkéntes szorgalommal, egy alacsony görbe orrú, babérkoszorús fejű, köpcös, mellvértbe öltözött selejt lovasszobrát, amiről már senki sem tudta kit is ábrázolhat, a múzeum készséggel az alagsorába fogadta, hogy helyet szabadítsanak fel a művésznő emlékének. Tették ezt bizonyos, kiolvashatatlan nevű, hídépítő gróf érdektelen tragacsszobrával szintúgy, amit az egyik iskola - olyan könyörületféléből -, fogadott hátsó udvarának eldugott sarkában.
A szoborkészítéshez pályázatot írtak ki. Bárki, aki magasztos művük létrehozására képesnek érezte magát, jelentkezhetett, megfelelő bíráló bizottság előtt, akik a cél érdekében - természetesen társadalmi munkában - végezték cseppet sem könnyű feladatukat. Mindössze napi 400 eurós - jelképes összegnek sem nevezhető pénzecskét -, fogadtak el táplálkozási és szobabérleti számláik kiegyenlítésére.
Ekkora tragédia után, ilyen össznépi egyetértésben, természetes, hogy a szakma nagyjai bíráltak. Az elbíráltak fegyelmezetten vették tudomásul, ha kívül kerültek a körön.
Edömér úr, az elnök intett.
- Kérem a következőt! Neve?
- Alakfalvi Botond.
- Nem hallottam még magáról. Milyen szobrászakadémiát végzett?
- Semmilyet uram.
- Alkalmatlan. Kérem a következőt!
Botond kellemetlenül érezte magát. Kicsit odébb lépett, de mint egy lefagyott számítógép, nem tudott elmenni, csak figyelt.
- Neve?
- Szepesi Lénárd.
- Milyen akadémiát végzett?
- A Lamanaci Rögbec Szobrászakadémiát Kumbertonban.
- Nagyon jó ajánlólevél. Mutassa kérem a bizonyítványait! Remek! Valamilyen tervet, netán elkészült szobrának fényképét hozta-e?
- Szobrot hoztam kérem! Pillanat...
Gondosan kutatott, előbb a zakó-, majd a nadrág zsebében, végül a farzsebében megtalálta és kivette.
- Íme!
- Csodálatos! Látszik a professzionalizmus, mind stilisztikailag, mind műfajilag - mint ez ugye szobor -, tökéletes!
Botond ekkorra a lefagyásból visszamelegedett.
- Engedelmével, az egy egyszerű kavics!
- Ne okvetetlenkedjen kiselejtezettke!
- Tisztelettel, kétezer tizennyolc szobrom és ötszáz köztéri alkotásom után, jogosultnak érzem magam arra, hogy kijelentsem, azon a kövön a természeten kívül senki és semmi nem munkálkodott, sem csiszolást, sem pattintást, sem vésést.
- Természet! Látja, hiszen épp maga mondta ki, hogy a legnagyobb alkotó csinálta a szobrot!
- Uram, azzal a meggyőződéssel jöttem ide, hogy emlékszobrot kell faragni, nem pedig természet alkotta csiszolt követ hozni.
- Nézze szobormunkás!...
- Szobrász volnék.
- Kérem szépen, az nem lehet, azok mi vagyunk, elméleti szobrászok. Aki csinálja, az szobormunkás!
- Bocsánatot kérek, azt akarja mondani, hogy ön még nem készített egyetlen műalkotást sem?
- Természetesen nem. Minden alkotásom itt van a fejemben. Arra ne is gondoljon, hogy én saját kezűleg szoborkészítésig alacsonyodnék. Az olyan, mint az építészetben a malterkeverő segédmunkás munkája.
Botondot teljesen meglepte az új információ, soha életében nem hallott még elméleti szobrászról és szobormunkásról. Tovább akadékoskodott volna, mert több mint igazságtalannak érezte az eljárást, de az elnök kitessékelte.
- Nézze uram, kegyeleti szempontokra hivatkoznék. Ha másra nem, a művésznőre legyen tekintettel! Hagyjon minket dolgozni, hogy mielőbb emlékmű születhessen városunk mindenkori legnagyobbjának.
Botond kiszédelgett a teremből és elindult valamerre. A zsűrizés folyt tovább.
- No kérem, mutassa még egyszer azt a szobrot! Csodálatos Lénárdkám! Idefigyelj, itt nincs se kamera, sem egyéb felvevőeszköz, de beszélj csendesen. Tiéd lesz a pályázat úgy 99+1 százalékban, ha neked ez elegendő.
- Már hogyne volna Edömér bátyám! Milyen feltételek mellett?
- Elsősorban egy ilyen kiemelkedő alkotáson nem szerepelhet a neved, tehát felezünk. A száz millió eurós röhejdíjból - egyesek sikerdíjnak nevezik -, ötven az enyém, ötven a tiéd.
- Edömér bátyám, én még soha nem csináltam szobrot, mint azt tudja mi elméleti szobrászok vagyunk, én ugyanúgy, mint maga...
- Reméltem is Lénárd! A következőt tudnám javasolni. A kompozíció kiötlését azért meg tudod csinálni, mint elméleti szakember, remélem?
- Meg, meg Edömér bátyám!
- Alkotóként az én nevem fog díszelegni a talpazaton.
Lénárd meghökkent.
- Nem kell úgy elkeseredni, ötven millió euró rengeteg pénz!
- Való igaz Edömér bátyám, nem számít, kinek a neve virít ott, az emlék fontos igazán. Nyugodtan legyen az Edömér bátyám neve, én azzal a csekélyke ötven millióval elleszek, de ki fogja megcsinálni a szobrot?
- Hát ez az fiam! Futás ezután a Botond nevű szobormunkás után, megegyezel vele tíz százalékban.
- Edömér bátyám, ugye nem akarja, hogy a száz millióból ötvenet magának, tízet meg neki adjak?
- Az nem a te pénzed fiam, hanem a városé. Tudniillik, ha belegondolsz negyven millió euró akkora összeg, amit ha van egy számológéped sem tudsz felfogni agyilag!
- Meggyőzött Edömér bátyám!
- Még egy aprócska dolog, kellene még húsz százalék a zsűri többi tagjának.
- És akkor maradok vacak húsz millióval?
- Javasolnám, másodpercek alatt gondolkodj el azon, van-e olyan egyéb tevékenység az életben, ahol ennek az összegnek a tíz-, vagy százezred részét is valaha megkeresed.
- Nem látom esélyét, úgyhogy maradok az igen becsületes húsz millió eurós összeggel. Rohanok, hogy meggyőzzem az ügynek, ezt a Botondot. Akkora bolond nem lehet, hogy tíz millióért ne csináljon meg, egy szobormunkáshoz mérten grandiózus munkát.
- Majd értesíts a fejleményekről!

Lénárd rohant és az ott szédelgő Botond előtt lecövekelve, bánatosan együtt érző szemekkel közölte.
- Barátom, szeretne tíz millió eurót keresni?
- Mennyit?
- Tíz millió eurót.
- Mit kellene tenni érte?
- Egy darab szobrot összehozni. Tudja, ezt a pályázati kegyeleti szobrot.
- Van valamilyen ötlete?
- Arra a lovas szoborra gondoltam, amit eltávolítottak. Szerintem a művésznő is megérdemelne egy hasonlót.
- Körvonalazná az ötleteit?
Lénárd körvonalazta, Botond mérlegelt.
- Itt a kezem, tíz millióért megcsinálom. Egy kérésem van, a nevem ne szerepeljen az alkotók között.
- Az ki van zárva, az enyém sem fog.- szólta el magát Lénárd.
- Az meg hogy lehet?
- Az már az én dolgom. A tíz milliót tekintse borítékoltnak, arra kérném, várjon meg, hogy a részleteket megbeszélhessük. Van még néhány szavam az elnök úrral.
Lénárd visszarohant, mint kugligolyó a bábukat úgy döntötte fel a sorban várakozó szobrászjelölteket.

- Edömér bátyám, minden rendben. Maga ötven, a zsűri húsz, én is húsz, a szobormunkás tíz. Nyugodtan kihirdetheti az eredményt, ha ezzel meg nem sértem.
- Nem kapkodom el fiam, de két órán belül meg lesz. Menj és beszéld meg vele, hogy a szobor három héten belül ott álljon a főtéren a nevemmel ékesítve!
- Erről biztosítom igen tisztelt Edömér bátyám.

A cikket írta:

2 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

 
2011. november 10. 23:31
Pinokkió, Ailet, Virág, köszönöm! :)
2011. november 10. 00:13
Szia Peti! :-) Még mindig azt gondolom, hogy nagyon egyedi a stílusod! Köszi, hogy olvashattam! :-)
2011. november 9. 23:19
Kedves Péter!

Azt hiszem sírni tudnék a történet magvain, de inkább nevetek, mert tényleg jó a gyümölcs, még ha a miénk is. :)

Üdv: Ailet
2011. november 9. 21:21
Szia Péter!
Jókat nevettem olvasás közben;-) Továbbra is egyedi vagy!
Üdv,
Pinokkió
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: