Képek 1. | Feleségek.hu
újabb események régebbi események további események
20:30
Kathy Godhy új cikket töltött fel
20:26
Kathy Godhy új cikket töltött fel
18:51
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
18:49
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
18:28
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
19:58
Black Ice új cikket töltött fel
16:34
Black Ice új cikket töltött fel
15:35
Tündér módosította a naplóbejegyzését
15:35
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
13:18
zsoltne.eva módosította a naplóbejegyzését
13:15
zsoltne.eva új bejegyzést írt a naplójába
09:29
zsoltne.eva módosította a naplóbejegyzését
08:59
zsoltne.eva új bejegyzést írt a naplójába
07:14
zsoltne.eva módosította a naplóbejegyzését
16:07
Yolla válaszolt egy szavazásra
15:14
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
14:59
Yolla válaszolt egy szavazásra
14:57
Yolla új bejegyzést írt a naplójába
20:30
Ilona új cikket töltött fel
20:06
zsoltne.eva új bejegyzést írt a naplójába

Képek 1.

2010. augusztus 23. - Látogatók száma: 58

Minden lakásban van minimum egy album a családi fotókkal megrakva. Akad olyan is, ahol mellé dátum is van írva, vagy hogy ki van a képen. EZ az újabb albumokra jellemző.

Nekem sajnos már sok album gyűlt össze.Sok kép a családunk tagjairól. A képekről megismerem, de nagyon régen nem láttam már ezeket az embereket és a legnagyobb része sajnos már régen eltávozott az égi mezőkre megpihenni.
Annak idején édesanyám többször elmondta melyik kit ábrázol.
S mégis a fejemben lévő képek sokkal jobban élnek, egy-egy megragadt pillanat, amely bele ívódik az ember retinájába, egy adott eseménykor.
Ezek olyan képek, melyeken az ember nem látja saját magát, csak tudja hogy ott van. Hallja a hangokat és érzi az illatokat.
Valamiért ezek számomra néha fontosabbak, mint amik egy albumba vannak befűzve.
Amikor a nagymamám először készített Nekem unokájának kicsike kenyeret, amit én ugyanúgy megkereszteltem és megszeghettem, ahogyan ők a nagyot, a ropogós kereket a nagy asztalnál.
Vagy amikor öcsémmel kihúzgáltuk a virágokat a kertben és megbüntettek minket és térdepelni kellett egy sarokban és nem volt szabad beszélgetni, de mi mégis a konyha kövére a betűket rajzolva beszéltük meg, mikor ugorjunk fel és kérjünk bocsánatot.
Emlékszem szegény édesanyánk mennyire meglepődött, hogy egyszerre ugrottunk fel a két sarokból és futottunk oda bocsánatot kérni. Sírtunk is mert tudtuk nagyon szereti a virágokat, de mi úgy láttuk dudva és segíteni akartunk gyomlálni.
Édesapánk elnevette magát és nyomott egy-egy barackot a fejünkre és azt mondta sipirc kifele. MI pedig loholtunk ki újra a kertbe. És játszottunk és nevettünk szaladtunk és vidámak voltunk és gyerekek ami a legfontosabb dolog a világon, hogy felhőtlen boldog gyerekkorunk volt. Pedig volt nehézség, és rossz időszakok és mi sem voltunk mindig felhőtlenül jó gyerekek.
Bár egyszer hallottam amelyik gyerek megül az beteg. Na mi nem álltunk meg egy percre sem. Nem kellettek külön barátok, mert lehetett ketten is bújócskázni és fogócskázni, vagy társasozni, vagy csak labdázni. Passzolgattunk is, bár ebből is volt sokszor vita és bünti, mert belement a labda a veteménybe vagy a virágos kertbe. Bizony kerek volt és gurult. Mi pedig rettegtünk, de kis büntetés volt nem mehettünk ki a kapun kívülre pár napig.Aztán mikor iskolába jártunk bizony segíteni kellett egymásnak tanulni is. A nagyobb gyereknek figyelni kellett a kisebbre. Bizony az édesanyánk mellettünk még vállalt gyerekekre vigyázást, így volt hogy hatan, heten is voltunk egyszerre gyerekek. Én voltam a nagy, nekem kellett felvigyázni a kicsikre. Bizony akkor sok mesét olvastam mikor tudtam, míg nem összevegyítettem a kicsiknek és azt hallgatták szegények, amint a gonosz mostohát elrabolta a sárkány. Mindenből egy kicsit,amire emlékeztem. Ja meg volt egy udvari épület, annak a falára volt szabad rajzolni krétával és ott rajzoltam sokat a kicsiknek, és ők meg próbálták utánam. Na csodás művek készültek. Lovak, virágok, királylányok, hercegek és minden, ahogyan meséltem,de mindnek volt jó vége, mert én jót akartam mesélni.
Nagyon szerettem gyereknek lenni, de mégis valahogyan kicsiként felnőtt akartam lenni, most meg szívesen visszamennék kicsit a gyerekkorba, hogy megöleljem az édesapámat és az öcsémet és újra lássam azokat a gyerekeket akikkel együtt játszottunk és időközben elköltöztek és soha nem láttam többet Őket. Hiányoznak a képtáramból az albumomból a képesből, csak az emlékezetesben vannak meg. pedig milyen jó lenne most egy fogócska.
Egy olyan, ahol együtt futunk és nem csak az illúzióm vetíti elém a képet. Most vén fejjel gyerek szeretnék lenni. Újra gyerek, gondtalan és szabad és ismét olyan felhőtlen boldog szertelen mint egykori önmagam.
Nem régen a barátnőm írta hiányzom, hogy nem ülünk az oszlop tetején mint régen és lóbáljuk a lábunk. Ültünk énekeltünk igaz hamisan, de ez akkor nem volt gond, csak énekeljünk és várjuk az anyukáinkat akik elmentek a piacra, mert akkoriban nem volt minden nap piac, csak szerdán és pénteken, az asszonyok ekkor mentek bevásárolni a főzni valót ami kellett. Fantasztikusan klassz volt! Felkeltünk és huhogással jeleztünk egymásnak, mert azt tudtuk a szüleink együtt mennek, mert együtt könnyebb volt és figyeltek egymásra. Mi pedig ültünk a kő oszlopok tetején és vártuk őket. Amikor lehajoltunk láttuk a lábaikat és a kosarakat és tudtuk mikor jönnek haza. A barátnőmnek már édesanyja is meghalt. Nekem még él, de ez akkor is számunkra szép emlékkép. Igen ma Ő a hét közben a fővárosban dolgozik és hétvégén jön haza. Keveset találkozunk, de sokszor emlegetjük a régi gyerekkori szép emlékeket, melyek képe ma is elevenen él bennünk.
Legutóbb mikor találkoztunk és sétáltunk haza hozzájuk és láttunk két kalimpáló lában elsírta magát, mert elmesélte két eleven fiú unokájának a dolgot, és ők is úgy várták őt haza. Végigsírta az utat és azt mondta erről mindig az eszébe fogok jutni. A fiúk megígérték, ha nagyon hiányzom neki, majd lóbálják a lábukat,csak nevessen. Aztán mégis elnevettük magunkat, mert a két fiú igen csak huncut és aranyos eleven lurkó, mint mi voltunk annak idején.
És a nevetés közben észrevettük, hogy mindketten vágyunk az oszlopra, és ugyan a szomszédok nevettek, de mi felmásztunk és vénasszonyok lévén lóbáltuk a fiúk mellett a lábunkat, és nevettünk és visszaszökött egy pillanatra a fiatalságunk is. Gyönyörű pillanat volt. most ezt a képet is tovább viszem. Az idősebbek nem nevettek, ők tudták ezek voltunk mi, anno gyerekek, és hogy most idő utazunk a saját módszerünk szerint.Csodálatos volt amit átéltünk újra.Akkor ott egy pillanatra benéztem a volt házunk udvarára és mintha még az öcsém alakja is felrémlett volna. De a lelkemben ott volt velem ez biztos. A hazafele buszozás már nekem sem volt olyan jó élmény, de ott az a pillanat nevetve és huncutul dúdolva az megmaradt megint egy időre segíti lelkem a nehéz utazásomban a nagybetűs ÉLET mára nehézkessé váló vonatán.

A cikket írta: Divi Éva

5 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2010. október 14. 00:47

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva - 2010. október 13. 00:45

Szia Évike!
Éjfélkor csörgött a telefon. A sógornőm hívott. Tesóm meghalt éjjel 23 órakor. Már nem sírok, nincs már könnyem, csak emlékeim, rengeteg. Nem is akarom elfelejteni soha. Mindig jó testvér volt. Bármit kértem, kértünk egymástól, mindíg segítettünk. Hiányzik már most, hiszen még annyi mindent szeretett volna megcsinálni, tervei neki is annyi volt...
Szerette az éjszakát, a csillagokat, soha nem félt a sötétben, mert a katonaságnál határőr volt, ezért. Most már ő is ott van fenn, ahol a anyu, apu, a másik bátyám. És követni fogjuk mi lányok, csak szépen sorjában.
Puszillak,
Éva

Szia Éva !

Fogadd őszinte együttérzésemet. Sajnálom a dolgot.Azt tudom ez kevés, de csak együttérzést és bátorítást tudok adni. Ne engedd magad nagyon elsodortatni az érzelmekkel, mert egyre nehezebb visszatalálni a mindennapokba. Magamról tudom, mert mikor sorra jártam a temetésekre nagyon lement a napi affinitásom és csak sírtam ami nem jó sem az idegeknek, sem a szemnek. A léleknek sem feltétlen minden sírás megtisztulás, merte gy idő után bizony a lélek is küzd a napok gondjai után, hogy inkább azzal törődj, és aki elment, azt engedd el. Mondani könnyű, de tenni nehéz. Igaz, de a holnap mindig eljön és ha nem figyelünk a napok gondjára nagyon elszaporodik a holnaputánra és rosszabb lesz a helyzet. A családodra és a környezetedre figyelj nagyon. A testvéred emlékét pedig zárd a szívedbe, és magányos téli estéken emlékezz rá, hogy emléke átmelengesse a szívedet. Szerintem Ő is azt szeretné, ha megnyugodnál, elfogadnád a sors döntését. Vigyáz majd rád, hidd el. Üdv Éva. Még egyszer fogadd együttérzésemet, és részvétemet a gyászodban.
2010. október 13. 00:45

megtekintés Válasz erre: Divi Éva - 2010. október 13. 00:14

Én is rajta vagyok, de szerintem itt mindenki onnan jött. Azt hiszem Te hamarabb megtalálnál engem ( Divinyecz Mihályné ) mint én Téged, mert Nem tudom, hogy a vezeték névből van e a nik név, vagy sem. Ha megkeresel írhatok Neked Sajnálom a tragédiádat, mert ezt nem lehet ép ésszel kibírni, de másképp sem elmondhatom. Nagyon sok hozzám tartozó és számomra fontos ember sírjánál álltam már, hogy szinte megcsömörlöttem a temetésektől, és szó szerint rosszullét környékez, ha menni kell temetésre. Nagyon nehéz. Az idő sz csak majd később segít és nem lesz könnyebb, csak másabb lesz a fájdalom. Másként érzed majd a nehézségét a dolognak. Könnyebb soha nem lesz,. és nem múlik el soha, a szíved mindig fájni fog, ha rá gondolsz, vagy felrémlik, csak másabb lesz enyhébb a szúrás amit érzel nem lesz eleven, és olyan fájó, de érezni fogod mint egy rossz szúrást a testedben. Elég egy képet látni, vagy egy filmet és felrémlik az emlék sorra. Nem bántani akarlak, csak ezt nem gyógyítja az idő, de ha gondolod olvasd el a 17-es képeket és megtudod a kezdeteket is.

Szia Évike!
Éjfélkor csörgött a telefon. A sógornőm hívott. Tesóm meghalt éjjel 23 órakor. Már nem sírok, nincs már könnyem, csak emlékeim, rengeteg. Nem is akarom elfelejteni soha. Mindig jó testvér volt. Bármit kértem, kértünk egymástól, mindíg segítettünk. Hiányzik már most, hiszen még annyi mindent szeretett volna megcsinálni, tervei neki is annyi volt...
Szerette az éjszakát, a csillagokat, soha nem félt a sötétben, mert a katonaságnál határőr volt, ezért. Most már ő is ott van fenn, ahol a anyu, apu, a másik bátyám. És követni fogjuk mi lányok, csak szépen sorjában.
Puszillak,
Éva
2010. október 13. 00:14

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva - 2010. október 12. 20:56

Szia Évike!
Mondhatnád elég későn olvasom el a cikkedet, de látod, ami késik, nem múlik. Most van itt az ideje. Itt is megemlíted az öcsédet, nagyon szerethetted, akárcsak én a bátyámat, akit hamarosan el fogok veszíteni. Most az írásod ad erőt, hogy kibírjam.
Látod mi mindenre jók a képek, minden eszedbe jut. Én is nézegetem a képeket. Tudod rajta vagyok az iwiwen egy fotón a testvéremmel, róla van szó.
Puszillak,
Éva

Én is rajta vagyok, de szerintem itt mindenki onnan jött. Azt hiszem Te hamarabb megtalálnál engem ( Divinyecz Mihályné ) mint én Téged, mert Nem tudom, hogy a vezeték névből van e a nik név, vagy sem. Ha megkeresel írhatok Neked Sajnálom a tragédiádat, mert ezt nem lehet ép ésszel kibírni, de másképp sem elmondhatom. Nagyon sok hozzám tartozó és számomra fontos ember sírjánál álltam már, hogy szinte megcsömörlöttem a temetésektől, és szó szerint rosszullét környékez, ha menni kell temetésre. Nagyon nehéz. Az idő sz csak majd később segít és nem lesz könnyebb, csak másabb lesz a fájdalom. Másként érzed majd a nehézségét a dolognak. Könnyebb soha nem lesz,. és nem múlik el soha, a szíved mindig fájni fog, ha rá gondolsz, vagy felrémlik, csak másabb lesz enyhébb a szúrás amit érzel nem lesz eleven, és olyan fájó, de érezni fogod mint egy rossz szúrást a testedben. Elég egy képet látni, vagy egy filmet és felrémlik az emlék sorra. Nem bántani akarlak, csak ezt nem gyógyítja az idő, de ha gondolod olvasd el a 17-es képeket és megtudod a kezdeteket is.
2010. október 12. 20:56
Szia Évike!
Mondhatnád elég későn olvasom el a cikkedet, de látod, ami késik, nem múlik. Most van itt az ideje. Itt is megemlíted az öcsédet, nagyon szerethetted, akárcsak én a bátyámat, akit hamarosan el fogok veszíteni. Most az írásod ad erőt, hogy kibírjam.
Látod mi mindenre jók a képek, minden eszedbe jut. Én is nézegetem a képeket. Tudod rajta vagyok az iwiwen egy fotón a testvéremmel, róla van szó.
Puszillak,
Éva
2010. október 1. 08:34
Ahogy a nóta is énekli:Csak a szépre emlékezem....:-)) valahogy igy van, és ez igy a jó.
2010. szeptember 25. 21:57
Szia Éva! Nekem ez most egy erős négyes. Van egy stílusod, ami tetszik, folytasd ezt így tovább.
Pinokkió
2010. szeptember 22. 18:08
Milyen érdekes, hogy a képekről mik jutnak eszünkbe. Én is szeretem előszedni a régi képeket! Megyek a következő részhez!
2010. augusztus 25. 19:39

megtekintés Válasz erre: Divi Éva - 2010. augusztus 24. 01:35

látod Laura azért lapozgatjuk itt egy páran a régi emlékkönyveketis ugye?!!
Azért jó ám néha újranézni eseményeket vagy történeteket.

Huszonévesen erre nem is gondol az ember...
Nekem legalább is meg sem fordult a fejemben.
2010. augusztus 24. 01:35

megtekintés Válasz erre: Laura - 2010. augusztus 23. 22:57

Nosztalgiázunk? Nosztalgiázunk? :-)
Nem vagy ezzel egyedül Éva.

látod Laura azért lapozgatjuk itt egy páran a régi emlékkönyveketis ugye?!!
Azért jó ám néha újranézni eseményeket vagy történeteket.
2010. augusztus 23. 22:57
Nosztalgiázunk? Nosztalgiázunk? :-)
Nem vagy ezzel egyedül Éva.
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: