Mese a tyúkudvarból /Pályamű/ (szatíra)
Látogatók száma: 101
Az örök nő, a feleség, a gondos anya, vagyis megannyi társadalmi szerepünk, egy baromfi-udvar görbe tükrén keresztül.
Pontosan úgy kezdődött ez a reggel is, ahogy minden egyes reggel a Jó kis ól lakóinak nyugalmas, eseménytelen életében.
A Bádog Itatónál, meg a Tápos Favájúnál gyűlt össze a baromfi-udvar apraja-nagyja. Kot Lotte, a gondos kotlós, ezen a különösen szépnek ígérkező napon, megint nagy óvatossággal vezette pelyhes kiscsibéit az udvari társaság közé.
Kárálka, az előkelő fehértollú jérce, éppen Haragos Tarajosnak, a délceg kakasnak ecsetelte, a frissen ásott giliszta fogyasztásának vitathatatlan előnyeit, és elméletét az eleven példák csőrből csőrbe való megosztásával is alátámasztotta. Kárálka féltékenységgel vegyített bosszúsággal konstatálta, hogy a rohamosan növekvő csibék mindegyikének formája, az ő büszke Tarajosának termetét idézi.
Túláradó érzelmektől mentes, józan pillanataiban azért belátta, hogy mindez csakis azért lehetséges, mert nem más, mint álmai kakasa itt az alfa hím, s ha nagyon figyelmesen körbetekint az udvaron, akkor ő lesz végül az omega is. De legbelül mégis dohogott benne az elégedetlenség, hiszen, míg ő állandóan küzdött a kakasért, addig más butuska tojók bírhatták tudatlanul. Még a vak tyúknak is sikerült kikaparni egy szemet a szerelem csíráiból. Való igaz, minden nász véget ért néhány röpke tyúk-szempillantás alatt, de neki soha nem jött össze még ennyi sem.
Amíg Kárálka természet adta színét majd elváltoztatta az irigység, az alatt örökletesen sárga pipik, kapkodva reggeliztek egy fogolytollas öreg tyúk társaságában, aki nemrég szabadult több hónapnyi kényszer-tojás béklyóiból. Félénken közéjük sorolt volna egy megtépázott, nem túl bizalomgerjesztő küllemű kopasznyakú is, de a többiek hangos kotkodácsolással elzavarták a Favájútól. Igazából neki nem volt olyan trendi a tolla, mint a fogolyszínűnek. A kifejlett tojók mellett, pehelytollak repkedtek mindenfelé, mert zajosan cívódott egymással, két fehér, nyakigláb kakassiheder. Kárálka távoli rokonai voltak, de ő ügyet sem vetett rájuk, olyan odaadással kereste Haragos Tarajos fenséges tekintetét.
Érthető, hiszen a büszke, termetes kakas figyelmét máris egy jelenség vonta magára: lassan, kecses léptekkel sétált elő a Jó kis ólból az udvar dísze, Koda, a gyöngytyúk.
Haragos Tarajos eltátott csőréből kiesni készültek, a szerelmi ajándéknak szánt földi giliszta földi maradványai. Kárálka tudta, hogy most kell tennie valamit, hiszen Tarajos aprócska szívéhez begyén keresztül visz az út.
Magában dühöngött, amiért ez a haszontalan dísztyúk, ilyen hatással tud lenni álmai hímjére, s ő az erős, valódi húsvér, meg szaladgálhat, mint egy féleszű, hátha ösztöne megsúgja, mit tegyen most. Igen, a csodás ösztöne mégis jó irányba, a léckerítéshez vezérelte, ahol kövér csigák tespedtek a hajnali harmat ízétől kábultan, s ő kedvére válogathatott közülük. Erős csőrébe kapta a legnagyobbat és szaladt vele Tarajos felé, hogy végre magára vonhassa valamivel a figyelmét.
De ami ekkor történt, megint keresztülkaristolta Kárálka aprócska tyúkagyának számításait. Az udvar összes lakója a csirkedrót felé rohant, amely elhatárolta őket az éltető zöldtől. Ott már hatalmas tumultus és éles kotkodácsolás jelezte a vészhelyzetet, amire persze Haragos Tarajos sem bírta túlszárnyalni önmagát, hogy oda ne rohanjon. Kárálka azt is látta, hogy szalad már a kacsaúsztató felől György Gúnár, egy szárazföldön szolgáló vízirendőr, sarkában a tyúkpitvar egyetlen kacsájával, Hírlápi Hápival. György Gúnár alhatósági gágogására, sietősen oszlott a tömeg s feltárult az egymás taposásának valódi oka.
Szörnyű látvány volt! Kárálka szegény kopasznyakút látta a földön elterülve, aléltan heverni, csupaszra kopasztott, sebzett farral. Kitépdesett tollait szanaszét röpítette a hirtelen jött szellő. Amikor György Gúnár kihallgatta a tanúkat, már az erősítés is megérkezett a Jó Nagy Ólból. A kopasznyakú szikrányi életjelt sem mutató testét elszállították. György, a rend őrszeme Tarajost is kérdezte a történtekről, mialatt Hírlapi Hápi torkosan csapott le minden otthagyott morzsára, hogy alaposan megismerhessen minden apró részletet.
Kárálka könnyek közepette fogyasztotta el a csigát, amit Tarajosnak szánt. Szinte megismétlődött ugyanaz, ami tegnap történt (már, ami a szerelmi életének alakulását illeti), amikor is vihar kerekedett, s Tarajos a nagy riadalom miatt hagyta őt faképnél. Azután ott van az előtte való nap, amikor egy galamb szállt le a tyúkudvarra, s ettől három siheder kakas torpant meg a felnőtté válás folyamatában, mert, mint mondták: sosem láttak addig repülő japántyúkot. Tarajos feladata volt őket, testileg és lelkileg egyaránt helyre billenteni. Na meg akkor is ugyanez a helyzet állt elő, amikor héja körözött az udvar felett, ismét Tarajosnak kellett hősiesen helytállnia, így megint nem volt egy szabad pillanata sem, hogy őt hosszúra nyúlt jérceségéből, férfias vehemenciával, és szenvedélyesen kitépkedje.
Kárálka bánata hatalmas volt mindezen dolgok miatt, hiszen a Jó Nagy Ólból azt hallotta folyton, hogy mennyire kell a sok csirke.
Nem tudhatta biztosan, csak a légből kapott hírek terjesztették, hogy a Jó Nagy ólon túl, olyan sok a csirke, hogy ha ez így folytatódik tovább, csirke csak csirkével lakhat jól ezután. Egyszer félálomban megfordult a fejében, hogy talán egyeztetni kellene minden házityúkok atyjával, aki valamikor réges-régen, azt kukorékolta: sokasodjatok. Aztán végül elfeledte, ezt a kerge gondolatot.
Minden vágya volt, hogy tyúkanyu legyen De neki sosem jutott a kakasból. Hiába volt minden praktika, hiába gyúrt mellizomra. Hiába jutott el odáig, hogy az összes tyúknál jobban értett az ábécéhez, s immár egyedüliként, a tyúklétra legfelső fokán alhatott. Hiszen olyan, de olyan magányos mégis.
Hírlápi Hápival futottak össze az itatónál. A feneketlen begyű felszívta az összes innivalót, de legalább megtudhatta tőle, a mai nap szörnyű eseményeinek részleteit. Szegény kopasznyakú, egy kis tyúkhúrért nyúlt volna, de fennakadt a szoros, fennhatósági csirkehálón. Csapdába esett a szerencsétlen éhenkórász, akinek még a Jó kis ólban legalul, sem jut egy fél csirkelábra elég létrafok. Aki hálóban vergődik, abba olyan jó belecsípni még egy kicsit, ez olyan érzés amely vetekszik a friss fú hatásával. Mámorító. Érezte ezt már minden egyszeri aprójószág. Tudta ezt Kárálka is, pedig az ábécéskönyvben sehol sem szerepelt, a főbűnök között. Hápi suttogva azt is hozzátette: az igazsághoz hozzátartozik, hogy Jó Nagy Ólban rontották el a dolgokat. Egy újabb rossz döntéssel, már megint kispóroltak valamit a tápkeverékből, ez válthatta ki, már reggeli után, a lö(i)ncshangulatot. A jó ég tudja, mivel etetnek minket!
Kárálka köszönte Hápinak a friss, pártatlan híreket, s sajnálatát fejezte ki, amiért fajtájából, már csak egyetlen egy él a tyúkudvarban. Hápi, egyáltalán nem hápogott a nyilvánvaló bók után, inkább hátravetet fejjel nevetett, aközben egyetlen jól időzített nyeléssel, lenyomott néhány szem kukoricát, és azt mondta, ez azért van így, mert az ő fajtáját elevenen, s holtan, egyaránt nehéz kopasztani.
Közben esteledni kezdett, s az udvar lakói mindnyájan egyszerre álmosodtak el, a kollektív tyúktudat hatása alatt. Már csak halk kárálások, és álmos, rövid csipogások hallatszottak. Kárálka is aludni tért a tyúklétra előkelő legtetején. Sok kiscsirkéről álmodott.
Nem vehette észre, hogy Kot Lotte az általa olyannyira irigyelt kotlós, a naposok által elfoglalt szakajtóból, fáradtságtól félig leragadt szemhéja alól, sóhajtozva, vágyakozva pillant fel, a tyúklétra legfelső fokára.
A cikket írta: Vilma Hunter
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Tőlem addig nem kapsz egy fikarcnyi elismerést, amíg meg nem értem, hogy ki-kicsoda... :-)
(kicsivel később)
Leszámítva a kezdeti bizonytalanságot, másodszor is sikerült elolvasnom. Nem mondom, hogy mindent értek, de igyekeztem.
Jó, szórakoztató, és gondolatokat ébresztő írásodhoz gratulálok. Igaz, közben néha összefolytak a betűk előttem. :-)
Pussz,
Éva
Kedves Vilma!
Tőlem addig nem kapsz egy fikarcnyi elismerést, amíg meg nem értem, hogy ki-kicsoda... :-)
(kicsivel később)
Leszámítva a kezdeti bizonytalanságot, másodszor is sikerült elolvasnom. Nem mondom, hogy mindent értek, de igyekeztem.
Jó, szórakoztató, és gondolatokat ébresztő írásodhoz gratulálok. Igaz, közben néha összefolytak a betűk előttem. :-)
Pussz,
Éva
Kedves Vilma!
Tőlem addig nem kapsz egy fikarcnyi elismerést, amíg meg nem értem, hogy ki-kicsoda... :-)
(kicsivel később)
Leszámítva a kezdeti bizonytalanságot, másodszor is sikerült elolvasnom. Nem mondom, hogy mindent értek, de igyekeztem.
Jó, szórakoztató, és gondolatokat ébresztő írásodhoz gratulálok. Igaz, közben néha összefolytak a betűk előttem. :-)
Pussz,
Éva
:-)
Nagyon tetszik, végig nevettem! :-) Igazán ragyogó a stílusod!
Közben hálát adtam a sorsnak, hogy szabad madárnak születtem, és a kerítésen kívül tudhatom magam! :-)))
Ködmadár
Kedves Vilma!
:-)
Nagyon tetszik, végig nevettem! :-) Igazán ragyogó a stílusod!
Közben hálát adtam a sorsnak, hogy szabad madárnak születtem, és a kerítésen kívül tudhatom magam! :-)))
Ködmadár
A kerítésen kívüliség, országon-, házasságon-, vagy korlátoltságon kívüliséget jelent? Akkor én egycsirkés kotlós vagyok, még kerítésen belül...
Kedves Ködmadár! Boldog vagyok, ha szórakoztattam, ez volt a cél.
A kerítésen kívüliség, országon-, házasságon-, vagy korlátoltságon kívüliséget jelent? Akkor én egycsirkés kotlós vagyok, még kerítésen belül...
Ez viszont valóban kellemesen szórakoztató olvasmány volt! :-)
Ködmadár
Remek íráskészséggel megírt írás. A műfaj jellemzőinek megfelelően, jól elrejtette a tyúkudvar szereplőinek jelmeze mögé a mondanivalót. A szereplőgárda akár létezhetne a valós életben is. A gondos asszony, az ő csapodár férje, a sorba beálló fiatal lányka, az öreg nagyi, a részeges szomszéd, a mindenki körül legyeskedő szépfiú vagy a bíráskodó másik szomszéd, és természetesen az utca pletykafészke, mind-mind élhetnének a tyúkudvaron kívül, az emberek világában is. „Az örök nő, a feleség, a gondos anya, vagyis megannyi társadalmi szerepünk, egy baromfi-udvar görbe tükrén keresztül”, az írás remek kis társadalomszatíra. Amit hibát vélek felfedezni, és egyben tanácsom, a túl sok szereplő felvonultatása nem volt indokolt, a kicsit kevesebb, több lett volna, ez így túl nagy feladat elé állította Önt. A vége megint tetszett... mindent megértettünk! Gratulálok!
Bokor
Tisztelt Vilma Hunter!
Remek íráskészséggel megírt írás. A műfaj jellemzőinek megfelelően, jól elrejtette a tyúkudvar szereplőinek jelmeze mögé a mondanivalót. A szereplőgárda akár létezhetne a valós életben is. A gondos asszony, az ő csapodár férje, a sorba beálló fiatal lányka, az öreg nagyi, a részeges szomszéd, a mindenki körül legyeskedő szépfiú vagy a bíráskodó másik szomszéd, és természetesen az utca pletykafészke, mind-mind élhetnének a tyúkudvaron kívül, az emberek világában is. „Az örök nő, a feleség, a gondos anya, vagyis megannyi társadalmi szerepünk, egy baromfi-udvar görbe tükrén keresztül”, az írás remek kis társadalomszatíra. Amit hibát vélek felfedezni, és egyben tanácsom, a túl sok szereplő felvonultatása nem volt indokolt, a kicsit kevesebb, több lett volna, ez így túl nagy feladat elé állította Önt. A vége megint tetszett... mindent megértettünk! Gratulálok!
Bokor
Köszönöm az értő véleményezést, a kritika jogos!
Üdv: Vilma Hunter
Nagyszerűen szórakoztam, míg szatírádat olvastam. Nem akarom ismételgetni a korábban szólókat, így maradt a szaporán bólogatás lehetősége. :)
Valóban sok szereplőt vonultattál fel, de másodszori olvasásra már értettem ennek okát. A statiszták felvonultatására élő díszletként volt szükség, egyrészt azért, hogy az igen karakteres főszereplők kiemelkedhessenek a tömegből, másrészt azért, mert minden perpatvar akkor ér valamit, ha van közönség is.
Bokor úr kiváló szemmel - és remek tollal - áldott kritikus. Véleménye fedi mindazt, amit én is éreztem írásod elolvasása után. Ez a történet akár rólunk is szólhatna...
Mindannyian ismerünk sármos, elfoglalt, és bővérű kakasokat, szerelemre éhes, de a nagy igyekezetben hoppon maradt agg tyúkokat, túlterhelt kotlósokat, és gondtalanul csipogó sárga csibéket.
... És bizony mindannyian ismerjük a tyúkudvarban tomboló érzelmeket is... Voltunk/vagyunk/leszünk szerelmes eszementek, féltékeny, és irigy társtalanok, és a tennivalókba belefáradt, megkeseredett létrafokra vágyók.
Elképzeltem írásodat megfilmesítve! Nem rajzfigurákra, hanem színészekre osztanám a szerepeket. Jólesett játszadozni a gondolattal. Szerintem nagy sikered lenne vele.
Gratulálok alkotásodhoz, és köszönöm az élményt!
Kedves Vilma!
Nagyszerűen szórakoztam, míg szatírádat olvastam. Nem akarom ismételgetni a korábban szólókat, így maradt a szaporán bólogatás lehetősége. :)
Valóban sok szereplőt vonultattál fel, de másodszori olvasásra már értettem ennek okát. A statiszták felvonultatására élő díszletként volt szükség, egyrészt azért, hogy az igen karakteres főszereplők kiemelkedhessenek a tömegből, másrészt azért, mert minden perpatvar akkor ér valamit, ha van közönség is.
Bokor úr kiváló szemmel - és remek tollal - áldott kritikus. Véleménye fedi mindazt, amit én is éreztem írásod elolvasása után. Ez a történet akár rólunk is szólhatna...
Mindannyian ismerünk sármos, elfoglalt, és bővérű kakasokat, szerelemre éhes, de a nagy igyekezetben hoppon maradt agg tyúkokat, túlterhelt kotlósokat, és gondtalanul csipogó sárga csibéket.
... És bizony mindannyian ismerjük a tyúkudvarban tomboló érzelmeket is... Voltunk/vagyunk/leszünk szerelmes eszementek, féltékeny, és irigy társtalanok, és a tennivalókba belefáradt, megkeseredett létrafokra vágyók.
Elképzeltem írásodat megfilmesítve! Nem rajzfigurákra, hanem színészekre osztanám a szerepeket. Jólesett játszadozni a gondolattal. Szerintem nagy sikered lenne vele.
Gratulálok alkotásodhoz, és köszönöm az élményt!
Örülök, ha közvetíthettem az élményt, mert ebben az olvasó
legalább annyira részt vesz, saját élményei, fantáziája által. Ha én, ehhez, a képsorok lepergetéséhez megadtam a kezdő lökést, talán ebben volt mindössze szerény szerepem. Jó ez a filmes gondolat! Üdv: Vilma Hunter