GYERTYA FÉNYE MELLETT ... VIII. rész
2010. december 10. - Látogatók száma: 65
Anonymus
Kár, hogy vége! De mégis, úgy érzem, nincs itt lezárva minden, még ha nagyon véglegesnek tűnik a búcsú. De mitől is kell búcsút venni? Egy szimbólumtól, amely egy nő életében talán a legfontosabb, a női vonzerőtől, a csábítás olyan varázslatosan kéjes gyönyörétől? Elfogyott a türelem, minden már csak múlt, és nincs semmilyen terv jövő karácsonyig? Nem hiszem. Bár, ez a vég olyan, mint a végzet, lehangoló. Miért is kellene feladni? Nem arról a bizonyos férfiről van szó, aki gyámoltalan, és faragatlan, de a "férfiről", aki még annyi örömöt szerezhet, ha nem is párnacsatákban végződő szerelmi évődésekben, de az érett, és minden tapasztalatával a nőt szolgáló, magabiztosságával hódítani akaró férfiről.
Nekem úgy tűnik, hogy mindenen túl vagy, megélted amit meg lehet élni, és nincs már öröm, amiért érdemes küzdeni, nincs már férfi, akit érdemes meghódítani. Az örök nő nem ilyen. Igaz, ez az írás egy konkrét kapcsolatról szól, és csak ennek fejezed le a szóra sem érdemes emlékeit. Mégis, annyi keserűség van az utolsó mondatokban, hogy nem is értem, mi indokolja ezt.
Gyakran hallom tőled, már mindent megéltél, senki nem tud neked újat mondani. Az a helyzet, hogy sokat megélhet az ember, de soha nem eleget. Mindig vannak meglepetések, és én jobban örültem volna egy olyan végkifejletnek, ahol a régi még küzd a páston maradásért (a maga ostoba, és esetlen módján), de neked már a szomszéd asztalnál jár a tekinteted, pezsdül a véred, érzed az új közeledtének a varázsát.
Változatlanul a kedvencem vagy. Stílusod egyedi, gördülékeny. Nagyon jó olvasmány.
Szép estét kívánok szeretettel,
Janó
Kedves Éva!
Kár, hogy vége! De mégis, úgy érzem, nincs itt lezárva minden, még ha nagyon véglegesnek tűnik a búcsú. De mitől is kell búcsút venni? Egy szimbólumtól, amely egy nő életében talán a legfontosabb, a női vonzerőtől, a csábítás olyan varázslatosan kéjes gyönyörétől? Elfogyott a türelem, minden már csak múlt, és nincs semmilyen terv jövő karácsonyig? Nem hiszem. Bár, ez a vég olyan, mint a végzet, lehangoló. Miért is kellene feladni? Nem arról a bizonyos férfiről van szó, aki gyámoltalan, és faragatlan, de a "férfiről", aki még annyi örömöt szerezhet, ha nem is párnacsatákban végződő szerelmi évődésekben, de az érett, és minden tapasztalatával a nőt szolgáló, magabiztosságával hódítani akaró férfiről.
Nekem úgy tűnik, hogy mindenen túl vagy, megélted amit meg lehet élni, és nincs már öröm, amiért érdemes küzdeni, nincs már férfi, akit érdemes meghódítani. Az örök nő nem ilyen. Igaz, ez az írás egy konkrét kapcsolatról szól, és csak ennek fejezed le a szóra sem érdemes emlékeit. Mégis, annyi keserűség van az utolsó mondatokban, hogy nem is értem, mi indokolja ezt.
Gyakran hallom tőled, már mindent megéltél, senki nem tud neked újat mondani. Az a helyzet, hogy sokat megélhet az ember, de soha nem eleget. Mindig vannak meglepetések, és én jobban örültem volna egy olyan végkifejletnek, ahol a régi még küzd a páston maradásért (a maga ostoba, és esetlen módján), de neked már a szomszéd asztalnál jár a tekinteted, pezsdül a véred, érzed az új közeledtének a varázsát.
Változatlanul a kedvencem vagy. Stílusod egyedi, gördülékeny. Nagyon jó olvasmány.
Szép estét kívánok szeretettel,
Janó
Miért kell neked ilyen jónak lenni? Miből kellene tudnia a nőnek, hogy akivel megoszt szinte mindent, egyszer csak a falhoz állítja? Hogyan lehet akkor bízni egyáltalán valamiben is. Ennek ellenére nem adja fel a nő és tovább próbálkozik, de hidd el valahol az ilyen kudarcok nyomot hagynak a lelkében és egyszer visszaüt. Lehet, nem azt találja el, aki azt megérdemelte!
Hol van az az érett, minden tapasztalatával a nőt szolgáló, magabiztosságával hódítani akaró férfi, akiről te beszélsz? Olyan nincs. Érted? Az álmainkban, lehet.
Szeretettel,
Éva