Akasztás! De miért?
2011. május 28. - Látogatók száma: 1 002
Válasz erre: Szia Csilla!
Az az érzésem te haragszol ezekre az emberekre. Sőt, dühöt érzel irántuk, mert anyagi és más jellegű gondokat hagynak maguk mögött, tehát teher a haláluk. (Akkor mi lehetett az életük?) Ám valószínűnek tartom, egyikük sem azért tette, amit tett, mert bosszúságot akart volna okozni bárkinek is.
Sokan szenvednek depresszióban, sajnos ezeknek az embereknek legalább a felét nem kezelik. Előfordul- főleg a bipoláris típusnál-, hogy a közeli hozzátartozók sem veszik észre a jeleket, mert a személy "tegnap még nevetett, tervei voltak". Aztán jön a másik nap... Sokan csak legyintenek;" biztosan rossz napja van, majd kialussza!" Ám ez nem így van. Ez egy betegség, mint a tüdőgyulladás, annyi különbséggel, hogy az utóbbinál az ember ha lázas és köhög, elmegy az orvoshoz antibiotikumért. A depressziós sokáig -vagy egyáltalán-nem tudja magáról, hogy beteg.Nem fog orvoshoz menni, előfordul, hogy egyenesen tiltakozik ez ellen. Tehát itt jönnének a családtagok, a barátok, munkatársak...Persze tudom jól, nem lehet mindenki mellé őrt állítani...De azt sem lehet állítani, hogy ezek az emberek gyengék. Nem gyengék, betegek. Aki beteg, az gyenge? Gyakran én is gyengének érzem magam...máskor meg nagyon erősnek. Nem vagyok öngyilkosság-párti, sőt! Talán több figyelmet kellene fordítanunk a hozzánk közel állókra...talán segíthetünk. Tudom, nem válthatjuk meg a világot...csak egy picike figyelem kellene mások irányába.
Ada
Igen, jól látod. Dühös vagyok. A gyerekeim, és a másik gyereke miatt. Látom őket szenvedni, és ez elég fájdalmas. Nem is az anyagi probléma a nagyobb gond. Az eltörpül a lelki sérülés mellett.
Emberileg nagyon sajnálom azt, aki megteszi. Ember volt, apa volt, férj volt.
Még szerették is, és ő még sem gondolt a többiekre.
Azt is tudom, hogy ilyenkor az ember önmagát is hibáztatja, talán még a többieket is.
Ezt nem szabad, mert akkor ő is összeroppan. Fel kell állni, össze kell fogni.
Tudok olyan esetet is, amikor az illető azt mondta a családtagoknak, hogy mérget ivott. Bevitték a kórházba, ott bevallotta, hogy mégsem, csak meg akarta ijeszteni a családot. Annyit mondott neki az orvos, hogy rossz vicc volt, és saját felelősségére haza engedte. Egy hét múlva már nem vicc volt. Öngyilkos lett. A családtagok minden mozdulatát figyelték, mégis megtalálta az alkalmat arra, hogy megtegye.
A gének is nagy szerepet játszanak ebben. Az öngyilkos hajlam öröklődik.
Amelyik családban már volt ilyen, nagy a valószínűsége annak, hogy még lesz is. Hiába állnak mellette, mögötte. Hiába próbálnak segíteni, elutasítja. "Nem vagyok én hülye" jelszóval.
Segíteni pedig csak annak lehet, aki elfogadja a segítséget.
Csilla
Az az érzésem te haragszol ezekre az emberekre. Sőt, dühöt érzel irántuk, mert anyagi és más jellegű gondokat hagynak maguk mögött, tehát teher a haláluk. (Akkor mi lehetett az életük?) Ám valószínűnek tartom, egyikük sem azért tette, amit tett, mert bosszúságot akart volna okozni bárkinek is.
Sokan szenvednek depresszióban, sajnos ezeknek az embereknek legalább a felét nem kezelik. Előfordul- főleg a bipoláris típusnál-, hogy a közeli hozzátartozók sem veszik észre a jeleket, mert a személy "tegnap még nevetett, tervei voltak". Aztán jön a másik nap... Sokan csak legyintenek;" biztosan rossz napja van, majd kialussza!" Ám ez nem így van. Ez egy betegség, mint a tüdőgyulladás, annyi különbséggel, hogy az utóbbinál az ember ha lázas és köhög, elmegy az orvoshoz antibiotikumért. A depressziós sokáig -vagy egyáltalán-nem tudja magáról, hogy beteg.Nem fog orvoshoz menni, előfordul, hogy egyenesen tiltakozik ez ellen. Tehát itt jönnének a családtagok, a barátok, munkatársak...Persze tudom jól, nem lehet mindenki mellé őrt állítani...De azt sem lehet állítani, hogy ezek az emberek gyengék. Nem gyengék, betegek. Aki beteg, az gyenge? Gyakran én is gyengének érzem magam...máskor meg nagyon erősnek. Nem vagyok öngyilkosság-párti, sőt! Talán több figyelmet kellene fordítanunk a hozzánk közel állókra...talán segíthetünk. Tudom, nem válthatjuk meg a világot...csak egy picike figyelem kellene mások irányába.
Ada
Szia Ada!
Igen, jól látod. Dühös vagyok. A gyerekeim, és a másik gyereke miatt. Látom őket szenvedni, és ez elég fájdalmas. Nem is az anyagi probléma a nagyobb gond. Az eltörpül a lelki sérülés mellett.
Emberileg nagyon sajnálom azt, aki megteszi. Ember volt, apa volt, férj volt.
Még szerették is, és ő még sem gondolt a többiekre.
Azt is tudom, hogy ilyenkor az ember önmagát is hibáztatja, talán még a többieket is.
Ezt nem szabad, mert akkor ő is összeroppan. Fel kell állni, össze kell fogni.
Tudok olyan esetet is, amikor az illető azt mondta a családtagoknak, hogy mérget ivott. Bevitték a kórházba, ott bevallotta, hogy mégsem, csak meg akarta ijeszteni a családot. Annyit mondott neki az orvos, hogy rossz vicc volt, és saját felelősségére haza engedte. Egy hét múlva már nem vicc volt. Öngyilkos lett. A családtagok minden mozdulatát figyelték, mégis megtalálta az alkalmat arra, hogy megtegye.
A gének is nagy szerepet játszanak ebben. Az öngyilkos hajlam öröklődik.
Amelyik családban már volt ilyen, nagy a valószínűsége annak, hogy még lesz is. Hiába állnak mellette, mögötte. Hiába próbálnak segíteni, elutasítja. "Nem vagyok én hülye" jelszóval.
Segíteni pedig csak annak lehet, aki elfogadja a segítséget.
Csilla
Megértelek, ebben igazad van. Sajnálom.:-(
Ada