Elengedés

Válasz erre: Lizelotte

Pinokkió!
Nem akartam senki érzéseit megsérteni, elítélni, bár lehet, hogy kicsit erősen fogalmaztam.
Azzal kezdtem a cikket, hogy eltérő lelki alkattal rendelkezünk... és sajnálom, hogy képtelenek továbblépni egyesek, mert valami/ valaki miatt egy ez nem megy nekik...
Annyira szép az élet!!! Jó lenne, ha ők is élveznék!!!
Tudom, hogy most, van aki nem ért velem egyet - de nem minden a párkapcsolat körül forog!!!

Válasz erre: Pinokkió

Szia Lizelotte!
Az a baj, hogy az írás azok érzéseit sérti -szerintem-, akik ezt az érzést átél(lik)ték. Ezért emeltem szót mellettük, mert ismerek olyat -hasonlóan Black Icehoz-, akik igen.
Ha valaki nem élte át vagy nem úgy, annak nem illik -szerintem- ítéletet mondani azok felett, akik igen (hisz fogalmunk se lehet, hogy más mit él meg; és csak erős és nem erős kérdéssé degradálni a kérdést, én felettébb könnyelmű dolognak tartom).
Azt érzem, hogy nem érted mit mondunk. Túl kell lépni! Igazad van. De ha igaz volt az a szeretet (szerelem), akkor szerintem 100%-ban sokaknak lehetetlen. Ezért őket bántani nem szabad. Ettől függetlenül nem kérdőjelezem meg annak (se a tied, se a Donnáét, se az Éváét...) szeretetét a másik ("elmúlt") iránt, akinek sikerül mégis a továbblépés, de azt hiszem annak az érzéseit sem szabad megkérdőjelezni, aki máshogy él meg valamit, mint mi (én is erős vagyok, ha jól gondolom; a látszat néha csal...) erősek!
Vitaindítónak kiváló a cikk;-)
Puszi, Pinokkió

Válasz erre: Lizelotte

Pinokkió!

Nem kell felejteni, csak tovább kell lépni!

Válasz erre: Pinokkió

Ha valaki érezte azt az érzést, akkor nem felejt, mert így vagyunk programozva; az űr bennünk marad! Becsaphatjuk magunknak, hogy erősek vagyunk, de azt hiszem az erő, a gyengeség nem szégyenlésében lakozik.
Pinokkió

Válasz erre: Black Ice

Erre azt tudom mondani aki nem érezte az írhat filozofálhat róla, de többször tapasztaltam környezetben is azt hogy a szerelemben élt pár egyik tagja +halt a másik nem öngyilkosság által belepusztult a társa elvesztésébe. Gyengeségnek semmiképen nem nevezném és én inkább irigylem őket mint ahogy a farkasokat is akik életükben 1x választanak társat.
Rengeteg gyönyörűség van az életben de ha ezt nincs kivel megosztani csak ködfoltok. Az hogy bárki pótolható lenne ha kevés volt természetesen igaz.
Ha több mint azt szavakkal ki lehetne fejezni akkor azt hogyan is tudná olyan értékelni aki személyében kevesebb a személyrészabot lélekpári tökéletességi egységformától...
Vannak akik a lelkük mélyén újrapróbálnak elfogadják a kevesebbet... Majd megérkezik az érzés... És titkolják egy életen át a lelkük igazságát a halálos ágyig.
Miért mertem ezt így ilyen gátlástalanul leírni mert a visszajelzésekből mivel ezzel a témakörrel már többször is foglalkoztam az eddigi eredmény 100%
Az olyan emberektől akik valaha érezték az igaz szerelmet teljes létezésben azok hiába kapnak mástól csillagokat az égről egybehangzóan egy igaz szerelem létezésének az emlékét és tündöklését emelik ki a végtelenbe...
Túl kell lépni lélekben az a lélektől függ...
Az életben is, hát igen az ember társas lény...
Ki mi alapján rendezi a sorsát...
Boldogságkutatás a későn ébredőknek valamint az örök-álmodozóknak.
Túltépve a fajfenntartást és a ösztönösséget lelki-orientált belsőtulajdonságaink alapján saját utunk tapossuk végig...
És a végén majd elmerengve lehet visszatekinteni saját-magára-láttán tisztán mindenkinek a lényegre.