Meddig tart a barátság?
2011. szeptember 19. - Látogatók száma: 92
Válasz erre: Ailet
Szia Éva!
Szerintem érző lények vagyunk, mindenben kapcsolatba alapvetően beleadjuk az érzéseinket. Legyen az érdek, szerelem, barátság. Az élet bármely területén alakítunk ki kapcsolatot, bármilyen mélységig, kizárólag csak akkor működik, ha mindkét fél azt kapja, amire szüksége van. Ha valaki csak beszélgetésre, gondolatokra, mosolyra, egy jó szóra, vagy épp bírálatra, kritikára, esetleg ölelésre, szeretetre, odaadásra van kiéhezve, akkor azt fogja értékelni. Magában. Mert mindig mérlegelünk, ha eljutunk oda, hogy döntenünk kell. Ki így, ki úgy. A realista ember érvel, az emocionális pedig repeső szívvel öleli magához az újat, vagy épp elutasítja. Baráttól, társtól, bárkitől.
Aki elfogadja, amit kap és cserébe azt nyújtja, amit a másik akar, ott lehet szó bármiről. Kommunikáció kérdése. Ez is csak egy cserekereskedelem. Érzéseink, szükségleteink piaca. Csak itt nem pénzben (jó esetben) fizetünk, hanem annál sokkal értékesebbel. Önmagunkból egy darabbal. Amíg egyenlő az adok kapok, addig rend van. Amikor viszont borul az egyensúly, borul minden. Na itt hibáznak sokan. Persze ez nem bűn, mert emberek vagyunk, mindig többet akarunk :) Így halad előre a világ. :) Csak sok veszteséggel járhat. Szerintem.
Üdv. Z
Olvastam ma egy naplóbejegyzésed. Írtam is hozzá. Te is egy érző, olyan ember vagy, aki sok mindenre keresi a választ. Mert igenis szükség van mások véleményére is, mindegy megerősítés céllal, vagy éppen az ellenkezője, de szükség van rá.
Köszönöm a több mint barátsággal kapcsolatos véleményed! Azonosulni tudok vele.
Kinek éppen, mire van szüksége. Ez sokkal többet jelenthet abban az adott pillanatban, mint mindenféle fontolgatása annak, hogy szabad ezt? Ha leegyszerűsítenénk a kérdést mindig arra, hogy az, amit teszünk, mennyire jó vagy rossz, akkor egy helyben topoghatnánk. Milyen jó lenne, ha megéreznék éppen mire van szükségünk. Hát nem fogják. Az egymásra odafigyelésbe ez is beletartozik. A nem mérlegelése folyton annak, hogy helyesen cselekszem-e.
A veszteséggel való mérlegelés, amit ezen keresztül elszenvedünk, még ráér. Szerintem.
Pussz,
Éva
Szerintem érző lények vagyunk, mindenben kapcsolatba alapvetően beleadjuk az érzéseinket. Legyen az érdek, szerelem, barátság. Az élet bármely területén alakítunk ki kapcsolatot, bármilyen mélységig, kizárólag csak akkor működik, ha mindkét fél azt kapja, amire szüksége van. Ha valaki csak beszélgetésre, gondolatokra, mosolyra, egy jó szóra, vagy épp bírálatra, kritikára, esetleg ölelésre, szeretetre, odaadásra van kiéhezve, akkor azt fogja értékelni. Magában. Mert mindig mérlegelünk, ha eljutunk oda, hogy döntenünk kell. Ki így, ki úgy. A realista ember érvel, az emocionális pedig repeső szívvel öleli magához az újat, vagy épp elutasítja. Baráttól, társtól, bárkitől.
Aki elfogadja, amit kap és cserébe azt nyújtja, amit a másik akar, ott lehet szó bármiről. Kommunikáció kérdése. Ez is csak egy cserekereskedelem. Érzéseink, szükségleteink piaca. Csak itt nem pénzben (jó esetben) fizetünk, hanem annál sokkal értékesebbel. Önmagunkból egy darabbal. Amíg egyenlő az adok kapok, addig rend van. Amikor viszont borul az egyensúly, borul minden. Na itt hibáznak sokan. Persze ez nem bűn, mert emberek vagyunk, mindig többet akarunk :) Így halad előre a világ. :) Csak sok veszteséggel járhat. Szerintem.
Üdv. Z
Kedves Ailet!
Olvastam ma egy naplóbejegyzésed. Írtam is hozzá. Te is egy érző, olyan ember vagy, aki sok mindenre keresi a választ. Mert igenis szükség van mások véleményére is, mindegy megerősítés céllal, vagy éppen az ellenkezője, de szükség van rá.
Köszönöm a több mint barátsággal kapcsolatos véleményed! Azonosulni tudok vele.
Kinek éppen, mire van szüksége. Ez sokkal többet jelenthet abban az adott pillanatban, mint mindenféle fontolgatása annak, hogy szabad ezt? Ha leegyszerűsítenénk a kérdést mindig arra, hogy az, amit teszünk, mennyire jó vagy rossz, akkor egy helyben topoghatnánk. Milyen jó lenne, ha megéreznék éppen mire van szükségünk. Hát nem fogják. Az egymásra odafigyelésbe ez is beletartozik. A nem mérlegelése folyton annak, hogy helyesen cselekszem-e.
A veszteséggel való mérlegelés, amit ezen keresztül elszenvedünk, még ráér. Szerintem.
Pussz,
Éva
A jó és rossz eldöntését eképpen képzelem el : Nekem jó, vagy rossz. Természetesen itt barátságról és személyes "érdek nélküli" kapcsolatokról van szó. Jó, ha az a másik mosolyog? Akkor próbálom elérni, hogy tegye azt. Jó, ha a másik megfogja a kezem? Dettó. Jó, ha a másik mesél magáról? Stb. Némi empátia kell, még akkor is ha - a nekem jó vagy rossz mondatommal - kisarkítom a kérdést. Ha nekem jól esik a nevetés, vagy a sírás bárkivel, akkor magasról nem érdekel, hogy ki mit gondol, mert nyugodt a lelkiismeretem. Ha már aggódnom kell valamiért, ott jelez a belső hangom, - a legérzékenyebb érzékszervem - na akkor kell váltani, változtatni, mert az már a nem jó kategória. Akkor nincs mit megbánni. Nekem bejött. Lassan nyolc éve így élem az életem és megy.
Csak nagy ritkán bizonytalanodok el, te éppen ennek a rezdülésnek a következményét olvashattad. :)
Helyesen cselekszel, ha tiszta a lelkiismereted. Ennyi.
Puszi, Ailet