Őszinteségért cserébe!
2011. szeptember 20. - Látogatók száma: 76
Anonymus
Azt gondolom semmikép nem volt felesleges írásodon elgondolkoznunk. A szó veszélyes fegyver, amivel játszani semmikép nem szabad. Sokszor álmodozunk, valóban segélykiálltást írunk ki magunkból, megérintjük más lelkét őszinte gondolataink útján, aztán szembesülünk azzal, hogy valaki olyan lelkéhez ért el írásunk, aki éppen annyira vágyik a szeretetre, boldogságra, megértésre, őszinte szóra, mint mi. Játszunk a szavakkal miközben nem akarunk tudomást venni arról, hogy megérintettük a másik szívét, hogy feltéptünk benne egy gyógyulni induló sebet, hogy remény adtunk arra, ami belőlünk kitört észrevétlenül. Amikor a szavaknak már súlya van, amikor a másik lelkében nyomot hagyna, a játéknak vége. Nem játszhatunk érzéketlenül tovább. Rájövünk, hogy álmainkat, vágyainkat vetítettük ki, de még nem vagyunk készek arra, hogy ezt meg is tudjuk élni. Leírni mindent könnyebb, mint megélni, átélni. Ne játszunk a szavakkal, hisz ezt büntetlenül nem tehetjük meg akkor, ha a másik lelkét megsebezzük vele. Irjuk ki álmainkat, vágyainkat, de ha nem vagyunk képesek az álmokat megélni az életben is, akkor ne tegyük nyilvánosan, hiszen ami minket felold, könnyebbé tesz, hiszen kiadtuk magunkból, megéltük írás közben azt amire vágytunk, de a másikban érzést indítottunk el, ami már közel sem játék. Az írás nem elegendő ahhoz, hogy igaz legyen, hisz minden egyes feltörő sorainkból egy sérült lélek kiállt a külvilág felé, mert mind egyet akarunk. Szeretni és szeretve lenni őszintén, mélyen és tisztán. Ne játszunk egymás érzéseivel!Ne indítsunk el olyat, amire nem vagyunk képesek felelni, viszonozni.Ne úgy szálljunk ki ebből, hogy tovább sebezzük a másik lelkében azt, amit mi ébresztettünk fel a szavakkal való játszadozással.
Válasz erre: Anonymus
Kedves Cikkíró!
Azt gondolom semmikép nem volt felesleges írásodon elgondolkoznunk. A szó veszélyes fegyver, amivel játszani semmikép nem szabad. Sokszor álmodozunk, valóban segélykiálltást írunk ki magunkból, megérintjük más lelkét őszinte gondolataink útján, aztán szembesülünk azzal, hogy valaki olyan lelkéhez ért el írásunk, aki éppen annyira vágyik a szeretetre, boldogságra, megértésre, őszinte szóra, mint mi. Játszunk a szavakkal miközben nem akarunk tudomást venni arról, hogy megérintettük a másik szívét, hogy feltéptünk benne egy gyógyulni induló sebet, hogy remény adtunk arra, ami belőlünk kitört észrevétlenül. Amikor a szavaknak már súlya van, amikor a másik lelkében nyomot hagyna, a játéknak vége. Nem játszhatunk érzéketlenül tovább. Rájövünk, hogy álmainkat, vágyainkat vetítettük ki, de még nem vagyunk készek arra, hogy ezt meg is tudjuk élni. Leírni mindent könnyebb, mint megélni, átélni. Ne játszunk a szavakkal, hisz ezt büntetlenül nem tehetjük meg akkor, ha a másik lelkét megsebezzük vele. Irjuk ki álmainkat, vágyainkat, de ha nem vagyunk képesek az álmokat megélni az életben is, akkor ne tegyük nyilvánosan, hiszen ami minket felold, könnyebbé tesz, hiszen kiadtuk magunkból, megéltük írás közben azt amire vágytunk, de a másikban érzést indítottunk el, ami már közel sem játék. Az írás nem elegendő ahhoz, hogy igaz legyen, hisz minden egyes feltörő sorainkból egy sérült lélek kiállt a külvilág felé, mert mind egyet akarunk. Szeretni és szeretve lenni őszintén, mélyen és tisztán. Ne játszunk egymás érzéseivel!Ne indítsunk el olyat, amire nem vagyunk képesek felelni, viszonozni.Ne úgy szálljunk ki ebből, hogy tovább sebezzük a másik lelkében azt, amit mi ébresztettünk fel a szavakkal való játszadozással.
Ez volt a célom ezzel a cikkel, hogy elindítson téged is legalább gondolatilag, hogy tudd nem vagyunk egyedül ezekkel és ha megosztjuk a velünk történteket, abból talán a másik is merít annyit, ami ahhoz kell, hogy ne kövesse el ugyanazokat a hibákat. Mert valamennyien sebezhetőek vagyunk. Talán van aki kevésbé hiszékeny, naiv..., de szeretetre valamennyiünknek szüksége van.