Emlékeim
2011. október 7. - Látogatók száma: 66
Szia Éva!
Igen, sajnos (vagy nem, ezt nem tudom) most jutottam csak el odáig, hogy írni tudtam. Igaz, bevallom... nehéz volt! ...de úgyis a fejemben kavarogtak ezek a gondolatok, ezért inkább le is írtam, hátha könnyebb lesz. Bíztatóan hangzik, hogy azt mondod: ez már a gyógyulás felé vezető út! Igen, emlékszem, hogy írtad, hogy a fájdalom mindig elkísér majd, de tompulni fog. Igazság szerint az a helyzet, hogy fáj, de néha tompul, néha viszont nagyon erős...
Persze, direkt azért is írtam le ezeket, mert egyrészt azt szerettem volna, hogy kicsit könnyebb legyen (bár ezt nem sikerült elérni:/), másrészt azért, hogy vissza tudjam majd olvasni. Elfelejteni sem fogom! ...és igen, igyekszem a szépet látni és az értéket, látod, még a balesetből is azt próbálom kihozni, meglátni, hogy Vele voltam éppen és együtt bicikliztünk:D
Igen, érzem is azt, hogy "éget", de valóban nem egyfolytában olyan éles a fájdalom. Persze, idővel biztosan kicsit elviselhetőbb a fájdalom, de elmúlni sosem tud.
Persze, tudom. A kor és a tapasztalat sokat számít, többet tud az ember.
Sajnálom!
Üdv!
Sajnos nem többet tud az ember, hanem többet él meg, tapasztal. Hidd el sok "keserű " kenyeret elrágtam már az életem során, és sok fájó dolgot megéltem. Az átélt esetek tapasztalata az ami bölcsebbé és olykor megfontoltabbá teszi az embert. Ez sem törvényszerű, mert van olyan is, akit felelőtlenné lesz, vagy elveszti realitását a dolgokkal szemben. Nehéz ám megtalálni a helyes középutat. Nekem az öcsém elvesztése volt egy nagyon nehéz mérföldkő, mely úgymond ketté törte addigi ívelő életem. Vitatkoztunk sokat és hadakoztunk is, mert más nézeteket és más elveket vallottunk, de bizony elmondhatom, hogy hiánya eszméletlen terhet és megpróbáltatást rót rám. Sajnos ezt az agyam állítólag hamarabb felfogta mint értelmem, és ez is okozta a betegségemet. Azért nem rá haragszom, vagy neheztelek, s bizony mára már én is csak és kizárólag a szép dolgokra emlékszem vissza vele kapcsolatban is. Fáj nekem is ma is a dolog, és ha rá emlékszem rögtön beugrik édesapám is, aki szintén eltávozott már tőlünk. Az Ő halálát sajnos egy nagyon hosszú és nehéz betegség előzte meg. Az életében sok mindent tett, de számomra a legjobb apa volt, pedig kikaptam elég sokszor, és voltam is büntetve, mert cserfes és örök mozgó gyerek voltam.Vele kapcsolatban is csak a szép és a jó maradt meg emlékezetemben, pedig voltak hibái. Én úgy fogalmazom öntörvényű volt, és a saját törvényeit követte, és nekünk is a szerint kellett élni. Én mégis szívesen gondolok arra, mikor a lábára állva tanultam meg táncolni, vagy a különböző fém eszközök neveit is tőle tanultam meg. Azt hogy hogyan szedünk szét egy zárat szerelünk, mit hogyan javítunk. A büntetés, a hideg pince elfelejtődik ezek mellett. Üdv puszi Éva.
Válasz erre: Divi Éva
Örülök, hogy már tudsz írni a dolgokról, és a jó oldalát látod a történteknek. Ez már a gyógyulás felé vezető út. Azt hiszem a legelején is írtam Neked, fájni mindig fog, csak a fájdalom más lesz, szelídül. Soha nem kell elfelejteni dolgokat, mert ami volt arra emlékezni kell, és a szépet kell benne látni az értéket. A veszteség az mindig égő lesz, csak idővel elmúlik az az eleven hasogató fájdalom. Más lesz folyamatosan, ahogyan az agyunk feldolgozza a tényeket és elraktározza a megfelelő fiókba a képeket. Nem alapból vagyok ilyen okos, ne hidd, de a kor és a tapasztalat bizony megteszi hatását. Sokat veszítettem és sokat fájt a szívem és a lelkem egyaránt. Onnan tudom milyen idővel. Üdv Éva.
Igen, sajnos (vagy nem, ezt nem tudom) most jutottam csak el odáig, hogy írni tudtam. Igaz, bevallom... nehéz volt! ...de úgyis a fejemben kavarogtak ezek a gondolatok, ezért inkább le is írtam, hátha könnyebb lesz. Bíztatóan hangzik, hogy azt mondod: ez már a gyógyulás felé vezető út! Igen, emlékszem, hogy írtad, hogy a fájdalom mindig elkísér majd, de tompulni fog. Igazság szerint az a helyzet, hogy fáj, de néha tompul, néha viszont nagyon erős...
Persze, direkt azért is írtam le ezeket, mert egyrészt azt szerettem volna, hogy kicsit könnyebb legyen (bár ezt nem sikerült elérni:/), másrészt azért, hogy vissza tudjam majd olvasni. Elfelejteni sem fogom! ...és igen, igyekszem a szépet látni és az értéket, látod, még a balesetből is azt próbálom kihozni, meglátni, hogy Vele voltam éppen és együtt bicikliztünk:D
Igen, érzem is azt, hogy "éget", de valóban nem egyfolytában olyan éles a fájdalom. Persze, idővel biztosan kicsit elviselhetőbb a fájdalom, de elmúlni sosem tud.
Persze, tudom. A kor és a tapasztalat sokat számít, többet tud az ember.
Sajnálom!
Üdv!
Szia Gyuszkó !
Sajnos nem többet tud az ember, hanem többet él meg, tapasztal. Hidd el sok "keserű " kenyeret elrágtam már az életem során, és sok fájó dolgot megéltem. Az átélt esetek tapasztalata az ami bölcsebbé és olykor megfontoltabbá teszi az embert. Ez sem törvényszerű, mert van olyan is, akit felelőtlenné lesz, vagy elveszti realitását a dolgokkal szemben. Nehéz ám megtalálni a helyes középutat. Nekem az öcsém elvesztése volt egy nagyon nehéz mérföldkő, mely úgymond ketté törte addigi ívelő életem. Vitatkoztunk sokat és hadakoztunk is, mert más nézeteket és más elveket vallottunk, de bizony elmondhatom, hogy hiánya eszméletlen terhet és megpróbáltatást rót rám. Sajnos ezt az agyam állítólag hamarabb felfogta mint értelmem, és ez is okozta a betegségemet. Azért nem rá haragszom, vagy neheztelek, s bizony mára már én is csak és kizárólag a szép dolgokra emlékszem vissza vele kapcsolatban is. Fáj nekem is ma is a dolog, és ha rá emlékszem rögtön beugrik édesapám is, aki szintén eltávozott már tőlünk. Az Ő halálát sajnos egy nagyon hosszú és nehéz betegség előzte meg. Az életében sok mindent tett, de számomra a legjobb apa volt, pedig kikaptam elég sokszor, és voltam is büntetve, mert cserfes és örök mozgó gyerek voltam.Vele kapcsolatban is csak a szép és a jó maradt meg emlékezetemben, pedig voltak hibái. Én úgy fogalmazom öntörvényű volt, és a saját törvényeit követte, és nekünk is a szerint kellett élni. Én mégis szívesen gondolok arra, mikor a lábára állva tanultam meg táncolni, vagy a különböző fém eszközök neveit is tőle tanultam meg. Azt hogy hogyan szedünk szét egy zárat szerelünk, mit hogyan javítunk. A büntetés, a hideg pince elfelejtődik ezek mellett. Üdv puszi Éva.
Igen, talán nem jól fejeztem ki magam, de arra gondoltam én is, hogy többet él meg. Elhiszem... sajnálom! Persze, mindenki másképp' reagál bizonyos helyzetekre, de én is olyan vagyok, hogy a rossz dolgok megfontoltabbá és óvatosabbá tesznek. Azt nem mondom, hogy bölcsebbé, mert nem vagyok az, de talán, ha idősebb leszek. Nagyon sajnálom, ami az Öcséddel történt! Részvétem!
Én is igyekszem a szép dolgokra emlékezni, szerencsére rosszra nem is nagyon tudok, mert igaz, voltak nézeteltéréseink, de azok nem voltak eget rengetőek és mindig 5 perc után már csak nevettünk az egészen:-) Szóval igyekszem a szépre emlékezni, de nehéz... Azt hittem, elég erős vagyok, hogy leírjam azokat az emlékeket... Leírtam, igen. ...de talán még várhattam volna:/ Mindegy, úgy fogom fel, hogy lehet, hogy most fáj, de legalább megtettem, túl vagyok rajta, tettem egy újabb lépést! Édesapád miatt is részvétem!:-( Számomra Anyu a legjobb Anya volt! Igaz, Tőle nem nagyon kaptam/kaptunk ki, néha. ...de ezeket úgy veszem, hogy az érdekünkben tette! Azért tényleg mi is csináltunk olyat, amit ma már úgy gondolok, hogy megérdemeltük, hogy elfenekeljen bennünket! Minket is büntetett, de szintén úgy veszem, hogy az érdekünkben tette.
Igen, Anyu is elég öntörvényű volt és amit Ő eldöntött és ahogy akart, annak úgy kellett lennie. Ha tetszett, ha nem. ...de ezt sem bánom mostmár. Akkor haragudtam, de már mindent, MINDENT megbocsájtottam!
Igen-igen... az emlékek, hogy mit és hogyan tanított... bennem is itt vannak. Pl. mikor biciklizni tanított úgy, hogy egy fát tett a bringám csomagtartójára és azzal támasztott, hogy el ne dőljek. Aztán én annyira belemerültem a dolgokba, hogy egyre gyorsabban tekertem, végül arra lettem figyelmes, hogy Anyu kiabál utánam XDXD Akkor úgy megijedtem attól, hogy nem támaszt és egyedül megyek, hogy puff... elestem XD Ez is egy örök emlék marad!
...és igen, a büntetések is itt vannak, de inkább a jóra emlékszem. Hideg pincét én is kaptam, sőt... nagyon durva dolgokat, de azt nem Tőle, hanem a "nevelőapánktól" :/:/ (Minden volt, csak nem NEVELŐ!) Nem így nevelünk... Na mindegy. Akkor az volt bennem, hogy Anyu nem véd meg minket... de már tudom, hogy nem tudott és azért! Szóval nem haragszom ezért sem!
Üdv! ...és köszönöm, hogy megosztottad ezeket a gondolatokat velem!
Puszi!