Gondolatok a párkapcsolatról

Abban adok én is igazat, mindketten hibásak, ha elromlik a párkapcsolat. Nem egyik napról a másikra szokott ez történni. A munka, a gyereknevelés egész embert kíván, mellette óhatatlan külsőleg és belsőleg is leértékelődhet az anya, mint nő. Ha nem kap folyamatosan segítséget, ami akár szavakban is megnyilvánulhat, nem kell ahhoz feltétlenül anyagi dolgokra gondolni, nem ezt a részét kell erősíteni, mert önmagában a külsejét hiába is változtatná meg, ha hiányzik a belső harmónia. Mitől szépül meg a nő? Mitől boldog? Attól, ami eltünteti ideig-óráig a gondokat, problémákat, mert az okozza a legnagyobb feszültséget, ami aztán rányomja a bélyegét. Ha nem tudja kivel megbeszélni akkor érzi igazán üresnek, elhagyatottnak magát. Attól fordul befelé és el mindentől. Humorosan, viccesen, bántó él nélkül mindent el lehet mondani egymásnak. Csodákat érhetne el az ember, ha képes odafigyelni a másikra és valóban társnak, nem csak eszköznek tekinti.

Igazság szerint az a kifejezés, hogy a nő hibás, kicsit erős. Mind a ketten hibáztathatók. A férj azért, mert nem veszi ki a részét a gyereknevelésben, csak ímmel-ámmal segít, néha abban sincs köszönet, a nő pedig azért, mert ezt sokszor hagyja, hogy így alakuljon. Aztán észre sem veszi, hogy lestrapálttá, nyúzottá válik, nincs kedve és ereje visszaalakulni olyan nővé, aki gyerekszülés előtt volt.
És sajnos a pasik a könnyebb megoldást választják, ahelyett, hogy segítenének a feleségüknek új kapcsolat után néznek.