Hosszú Hsz. Bokor Úr egyik cikkéhez

Kedves Ailet!

Nekem megtiszteltetés hogy olvastál, s hogy írásomnak olvasói vannak!
Külön köszönet Bokor Úrnak, az Ő kiváló cikke késztetett írásra!
Megpróbálom összeszedni ami a hozzászólásod kapcsán még eszembe jutott.
„ Az önállóság nehéz dolog,nem csak egyéni szinten, de nemzeti szinten is” – ezt a mondatodat külön kiemelném a fontossága miatt.
A vezetés kizsákmányolja dolgozóit – ha tetszik ha nem, ezt mi választottuk ( tudom, ez is egy aranyos emberi tulajdonság , ilyenkor általában köpködni szokás, és nagyon bólogatva mondani Nem én!)Emlékszem a választásokra, éljenzés , tapsvihar hajrá Magyarország … majd jobban élünk … mint …!
Csakhogy ugyanez volt az ezt megelőző választások előtt is.
Az önállóság, a gondolkozás nehéz dolog!
Fel kellene nőnünk! mennyire igazad van!
Addig meg mindenki úgy él ahogy tud! Igaz!
Baj van a világgal, csak azt felejtjük ki, a világ belőlünk emberekből áll. No azt én is tudom, hogy a pénz világa az más – világ.
Visszatérek a rendszerváltásra – nem csak a rendszernek de nekünk embereknek is változni kellene.
Üveges tekintetű ifjak – mi a csudát keres a pénztelen s nem pénztelen , szülők tizenegy –két éves gyereke a discókban … Miért háborgunk a minőségen aluli Tv műsorokon, ha tudjuk, hogy minőségen aluli, akkor tudjuk miről szól, tehát nézzük. A TV – ket ki is lehet kapcsolni, leülni, beszélgetni szeretteinkkel, a gyereknek mesét olvasni, és nem elszaladni a plázákba, erőn felül megvenni a Hercegnős százezredik marhaságot. Azért mert trendi?
Ma szegény és gazdag kislány Hercegnős nyavalyákkal van agyontömve , de lehet hogy nem tudja ki Benedek Elek …
Folytathatnám … hitelből veszünk x átmérőjű szuper TV –t, már az óvodás is netezik, és érintőképernyős okostelefonnal éri el a barátnőjét, vagy csetel ( hogy vagy és mizu, ahelyett, hogy szépen az anyanyelvén beszélne, és megtanulna olvasni) – s közben Anyuka és Apuka, vagy tetszés szerint választható fél az ikszedik exen túl, (mert ugye a házasságok sem két fél hibájából bomlanak fel) körmét rágja kínjában a részletek kifizetése miatt.
Üveges tekintetű ifjú Titánok – az előző generáció , mindent akarok egyszerre ,nyomán …
- A szegedi Anziksz írásomban, beleszőttem egy kis csavart – nem vette észre senki, hisz ki emlékszik már a Kincskereső Kisködmönre … -
A mostani gondolataim , nem állnak ellentétben egy múltkori hozzászólásommal , mikor is én kérdeztem rá, melyik munkanélküli , otthontalan embert érdekli a boldogságtudomány.
Amit itt még hozzátennék – egy bizonyos koron túl, már nem lehet felelőssé tenni,sem a múltat sem az elődeinket … sorsunkért saját magunk vagyunk a felelősek, és nem az ,az előre lépés , ha takaróként használjuk – jaj, önhibámon kívül
Mélyen fejet hajtok azok előtt, akik tényleg önhibájukon kívül kerültek borzalmas helyzetbe, s nem menekülnek, hanem nekifutnak a százezredik lehetetlennek tűnő dolognak!
Virág naplóját olvastam – tisztelet az olyan embereknek, akik nem csak siránkoznak, hanem tesznek is!
Magyarországon nagyon nehéz élni, de ha hagyjuk magunkat sodorni az árral, még nehezebb lesz.

Üdv,
Zita

Szia Zita!

Sajnos éppen azt tapasztalom a mindennapokban körülöttem, hogy amit leírtál nagy részben igaz. A kilátástalanság leláncoló, de...mindkét oldalt alaposan szemrevételeztem. Én is közmunkás voltam és munkanélküli, saját döntésből. Megtehettem, megtettem, döntöttem. Szerencsés helyen élek, közel a fővároshoz és fiatal is vagyok viszonylag, találtam munkát. Aki dolgozik és keres, annak is ott a fénytelenség a szemében sokszor. Néha nem értem miért, még az is panaszkodik, akinek oka sincs. Talán tényleg a szülők rontották el, mert nem voltak felkészülve arra a bizonyos váltásra, senki sem volt igazán felkészülve. Minthogy agyban dől el minden, nézetem szerint a hozzáálláson kell változtatni. Mindenkinek egyaránt. Mert amíg bemegyek egy üzletbe és bambán bámulnak rám, hogy mit akarok, addig senki se csodálkozzon, ha kirúgják. A másik oldal, ha a vezetés csak kizsákmányolja a dolgozót ne is csodálkozzon, ha üres a tekintete. Pro és kontra baj van. Idő kérdése csak és megszokjuk, de miért is csodálkozunk, amikor történelmünk felénk közelebb eső részében állandóan ki voltunk szolgáltatva valakiknek. Az önállóság nehéz dolog, nem csak egyén szinten, de nemzeti szinten is.
Olyan csodás kis nemzet vagyunk, annyi szellemi tőkével, annyi érzelemmel és erővel, megvívtunk ezer harcot, miért ne sikerülne ezen is túljutni? Én hiszem, hogy ez átmeneti és felnövünk mindannyian, lehet, nem az én életemben, de meglépjük azt a lépést. Addig meg kitartás, bár tudom, ez senkit sem vigasztal most. Mert enni kell. Addig meg mindenki úgy él meg, ahogy tud. Kreatívan, ha más nincs.

Köszönöm, hogy olvashattam.

Üdv:Ailet