újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Nemek és igenek

2012. január 5. - Látogatók száma: 58

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva

Milyen helyes orrod van! :-)

Jól van na.... :) nem ütöm sehová (remélem) :)) Pusz:A

megtekintés Válasz erre: Ailet

Melyikünk is a vízöntő? :))) Nincs számunkra lehetetlen! :)) Kövezz meg, ha rosszul tudom... :) A helyes nem mindig a legideálisabb. Csak igazságos. Kompromisszum és döntés kérdése. Bár fogalam sincs miről van szó nálad, csak általánosságban csacsogok :)

Milyen helyes orrod van! :-)

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva

Az enyémet nem lehet "helyesen" megoldani. Túl szoros a kötelék! :-)

Melyikünk is a vízöntő? :))) Nincs számunkra lehetetlen! :)) Kövezz meg, ha rosszul tudom... :) A helyes nem mindig a legideálisabb. Csak igazságos. Kompromisszum és döntés kérdése. Bár fogalam sincs miről van szó nálad, csak általánosságban csacsogok :)

megtekintés Válasz erre: Ailet

Kedves Éva!

A vívódásban igazat adok és abban is, hogy a lelkiismeretünk mindig visszaránt, de nem tart örökké. Ez is egyfajta feladat, amit meg kell oldanunk. Mert az "örök teher" amit kaptunk, addig tér vissza, míg meg nem oldjuk HELYESEN. Itt ez a szó a fontos : helyesen. A kecske és a káposzta esete... én ezt vallom, mert eddig nekem ez használt. Minden problémán addig agyalok, míg meg nem találom a megoldást. Talán ez lehet a nyitja. Én hiszem, hogy ezt az igazságot tényleg tudjuk mélyen, csak meg kell találni és úgy cselekedni. Ha megtaláltuk, a következményeket viszont el kell fogadni. Ahogy süt a nap, vagy esik az eső. Lehet bosszankodni ezen is, de nem érdemes. Itt is csak azt mondhatom, minden okkal történik velünk.

Köszönöm hogy itt voltál :)

Pusz:Ailet

Az enyémet nem lehet "helyesen" megoldani. Túl szoros a kötelék! :-)

megtekintés Válasz erre: zsoltne.eva

Kedves Ailet!

Valahol a lelkünk mélyén tudjuk az igazságot. Mégis végig küzdjük az életünket és megpróbáljuk elhitetni magunkkal, hogy képesek vagyunk úrrá lenni a helyzeteken, és harc nélkül önmagunk lenni. Ez nem mindig sikerül. Ez egy néma belső vívódás, amely ellen időnként fellázadunk és azt mondjuk elég volt! Egy soha véget nem érő nyugtalanság, tépelődés, útkeresés ez. Beletörődni csak az képes, aki feladja ezt az önmagával való küzdelmet. Amikor rájövünk arra, hogy bármennyire is erősnek hisszük magunkat egyedül, segítség nélkül képtelenek vagyunk szembemenni a sorsunkkal, hiába is próbáljuk meg saját érdekeinket is nézni, nem megy. Valami mindig visszaránt a valóságba. Azt hiszem a lelkiismeretünk. A terhet, amit ránk rakott az élet, akarva, akaratlanul cipelnünk kell. Az örökké teher marad. Le kell mondanunk sok mindenről, fel kell adnunk önmagunkat a beteg családtag védelmében, aki még annyival sem rendelkezik, hogy dönthessen a saját sorsáról. Mi ez? Önfeláldozás? A terhet nem rá osztotta az élet. Megoldást erre keresni lehet, számtalanszor meg is próbáljuk még mielőtt teljesen feladnánk, de hol van vége? Én már tudom.

Puszi,
Éva

Kedves Éva!

A vívódásban igazat adok és abban is, hogy a lelkiismeretünk mindig visszaránt, de nem tart örökké. Ez is egyfajta feladat, amit meg kell oldanunk. Mert az "örök teher" amit kaptunk, addig tér vissza, míg meg nem oldjuk HELYESEN. Itt ez a szó a fontos : helyesen. A kecske és a káposzta esete... én ezt vallom, mert eddig nekem ez használt. Minden problémán addig agyalok, míg meg nem találom a megoldást. Talán ez lehet a nyitja. Én hiszem, hogy ezt az igazságot tényleg tudjuk mélyen, csak meg kell találni és úgy cselekedni. Ha megtaláltuk, a következményeket viszont el kell fogadni. Ahogy süt a nap, vagy esik az eső. Lehet bosszankodni ezen is, de nem érdemes. Itt is csak azt mondhatom, minden okkal történik velünk.

Köszönöm hogy itt voltál :)

Pusz:Ailet
Kedves Ailet!

Valahol a lelkünk mélyén tudjuk az igazságot. Mégis végig küzdjük az életünket és megpróbáljuk elhitetni magunkkal, hogy képesek vagyunk úrrá lenni a helyzeteken, és harc nélkül önmagunk lenni. Ez nem mindig sikerül. Ez egy néma belső vívódás, amely ellen időnként fellázadunk és azt mondjuk elég volt! Egy soha véget nem érő nyugtalanság, tépelődés, útkeresés ez. Beletörődni csak az képes, aki feladja ezt az önmagával való küzdelmet. Amikor rájövünk arra, hogy bármennyire is erősnek hisszük magunkat egyedül, segítség nélkül képtelenek vagyunk szembemenni a sorsunkkal, hiába is próbáljuk meg saját érdekeinket is nézni, nem megy. Valami mindig visszaránt a valóságba. Azt hiszem a lelkiismeretünk. A terhet, amit ránk rakott az élet, akarva, akaratlanul cipelnünk kell. Az örökké teher marad. Le kell mondanunk sok mindenről, fel kell adnunk önmagunkat a beteg családtag védelmében, aki még annyival sem rendelkezik, hogy dönthessen a saját sorsáról. Mi ez? Önfeláldozás? A terhet nem rá osztotta az élet. Megoldást erre keresni lehet, számtalanszor meg is próbáljuk még mielőtt teljesen feladnánk, de hol van vége? Én már tudom.

Puszi,
Éva
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: