Gyerekek és a Mostohaapa története ...
2010. szeptember 3. - Látogatók száma: 790
Válasz erre: Gaya
Szia Léna!
Cikked olvasása közben, ezek jutottak eszembe – a történetben szereplőket sem bírálni, sem megítélni nem tudom, hisz számomra ismeretlenek, de …
Valahogy az ,az érzésem itt mindenkivel valami baj van …
Az a Nő aki úgy megy bele egy kapcsolatba, hogy majd a későbbiek során el tudja fogadtatni a gyerekeit is … hát …
Egy szerelmi –élettársi – házastársi kapcsolatnak már az elején úgy kell indulnia, hogy nem csak elfogadjuk egymást olyannak amilyen, hanem úgy is akarjuk Őt, hisz nem mást, hanem pont azt a személyt szeretjük – akarjuk.
Ami úgy indul, hogy majd megváltoztatom, megváltozik – ( betörik, megadja magát, beleszokik … , majd később megszereti Őket … ) azt a kapcsolatot nem is kell kapcsolattá tenni, abból csak az lesz amit leírtál.
Ez nem szerelem – szeretet, ez csak annyi, hogy egy férfi és egy nő, nem akar egyedül maradni,nem tudja egyedül vinni a saját életét, és minden áron belekapaszkodik valakibe. Még akkor is, ha pontosan tudja, rossz az amit tesz.
A gyerekekről – vagy nem jól olvastam, vagy jól és az nem volt benne, hogy mennyi idősek.
Munkanélküliek, így úgy értelmeztem hogy felnőttek .A cikk kedves, segítőkész gyerekekről szól, de azért, nekem ott van egy kis mellékzönge is. ( ha jól értelmeztem hogy munkaképesek, és persze, most nincs munkájuk!)
Csak ,kedves gesztusokkal nem lehet fenntartani egy több személyes háztartást. Viszont a cikkben szereplő gyerekek, és az asszony is, igen jól tudnak mindent elfogadni , - pénz – a megélhetésükhöz.
A Mostohaapától, az Édesapától.
Ez valószínű, hogy igen keserű szájízt ad, a Mostohaapának, s valószínű, hogy az Édesapának is, hisz mindkettő „ csak arra jó” hogy finanszírozzon egy családot.
. A Mostohaapa, szeretett e egyáltalán … vagy ha igen, nem e belefáradt, hisz itt nincs másról szó, csak a megélhetési küszködésről – ki, mennyit …
A Mostohaapa, talán meg a lakhatásért … ?
Nem biztos hogy jól látom, ismétlem, nem ismerem a szereplőket, de a véleményem az, hogy itt senki részéről szeretet nem ismerhető fel.
Illetve az Édesapa, miért tesz meg ennyi mindent … ?Sajnálatból, felelősségérzetből, vagy talán szeretetből?Amit ez a szép család igen ki is használ, és még elvárásokról beszél a nő , példaképről…
Ő milyen példát mutat … ?
Üdv,
Zita
A cikk olvasása után én egyszer már írtam egy rövid hsz-t, mert a történetet hitelesnek éreztem. Az ember ilyenkor rádöbben arra, ha másokat is meghallgat, a sajátja szinte eltörpül amellett. Pedig hasonlóakat élt meg hosszú időn keresztül.
Igazat adok neked abban, hogy mielőtt egy kapcsolatot összekötnénk, összeköltöznénk azzal, akit szeretünk, tisztázni kell bizonyos kérdéseket. A legfontosabbakat mindenképpen, hogy nem vagyunk egyedül. Van egy előző házasságból született gyermek/ek. Anya-gyerek kötődés, nagyon erős szálak! A férfi iránt érzett szerelem, szeretet - átmenetileg - feledtetheti ezt, de csak addig.
Egy összeköltözés másról is szól, nem csak a kettejük jó érzéséről, ott már bejön a harmadik, a gyerek. De kinek harmadik? A férfinek nyilván, hiszen nem közös.
Mi tarthat össze azon kívül egy kapcsolatot (házasság, élettársi kapcsolat) mint az anyagiak, az egyedülléttől való menekülés.... stb. a még jelen lévő szeretet...
Nagyon összetett dolgok ezek, és nem lehet figyelmen kívül hagyni ezeket a fontos szempontokat. (Egy lakás fenntartása, a gyerekekről való gondoskodás, és nem utolsó sorban saját magunkról felemészt nem kevés pénzt.)
(Könnyen jött pénz, könnyen megy. Azért nehéz nekem, mint kívülállónak véleményt mondani, mert én nem mondhatom el azt, mint ez az asszony, hogy támogatásban részesültem volna, mint ő. Az ő esetében támogatta az elvált apa a családot (a gyerekeit). Ez a ritkábbik eset, amikor az apa gondoskodik a gyerekeiről anyagilag. Nagyon fontos lehet annak, aki ezt élvezi, figyelembe véve főleg azt, hogy időközben m.nélkülivé vált, váltak valahányan.)
Saját példám. Már lent megírtam szinte kottára hasonló. Annyi különbséggel, hogy azt nem vette figyelembe a volt élettársam, hogy neki is az előző házasságából volt két gyermeke, akik közül egy után még törvényi kötelezettségei voltak, tehát azt az élettársi kapcsolata során rendeznie kellett. (Megint csak az anyagiakról beszélünk!)
A férfit is meg lehetett érteni, amikor szembesült bizonyos hiányosságokkal, hogy elmarad a viszonzás a szeretett nő gyermeke részéről, holott ő mindent igyekezett megtenni. - Mit is? - kérdeztem én, azon kívül, hogy tudomásul veszed a létét, mert szeretetet felé kimutatni nem vettem észre. (Idővel ez fordítva is megnyilvánult.)
Ezek a folyamatos - nem leülünk és megbeszéljük dolgok - csak gyűltek. A konfliktusok pedig erősödtek.
Hozzáteszem az én gyerekem után az apja egy fityinget sem biztosított. Sem törődést, sem anyagiakat. Magam erejéből és az élettársam hozzájárulásából tartottam fenn a lakást és a megélhetésünkhöz szükséges dolgokat. (Közösen szerzett vagyontárgyakat is beleértve). Akkor még ment.
Az idő közben haladt. Felnőtt gyerekről lévén szó. Betegségéből kifolyólag munkát el lehetett felejteni. E mellett megtettem mindent, hogy valamilyen szinten valami munkához hasonló, egy elfoglaltság mégis megvalósuljon. Nem sikerült. Ebben az élettárs nem vette ki a részét... egyéb dolgok viszont az ő vállát nyomták.
Idővel felőrlődtünk, sokáig tartott. És az ok - állítólag - a gyerek. Mit mondjak erre? El kell fogadjam, mert az utána következő próbálkozások is sorra kudarcot vallottak, vallanak, tehát nem lehet figyelmen kívül hagyni, mint ahogy nem is tettem, teszem, hogy egy nem közös gyermek igenis kihat szinte mindenre.
Puszi,
Éva
Cikked olvasása közben, ezek jutottak eszembe – a történetben szereplőket sem bírálni, sem megítélni nem tudom, hisz számomra ismeretlenek, de …
Valahogy az ,az érzésem itt mindenkivel valami baj van …
Az a Nő aki úgy megy bele egy kapcsolatba, hogy majd a későbbiek során el tudja fogadtatni a gyerekeit is … hát …
Egy szerelmi –élettársi – házastársi kapcsolatnak már az elején úgy kell indulnia, hogy nem csak elfogadjuk egymást olyannak amilyen, hanem úgy is akarjuk Őt, hisz nem mást, hanem pont azt a személyt szeretjük – akarjuk.
Ami úgy indul, hogy majd megváltoztatom, megváltozik – ( betörik, megadja magát, beleszokik … , majd később megszereti Őket … ) azt a kapcsolatot nem is kell kapcsolattá tenni, abból csak az lesz amit leírtál.
Ez nem szerelem – szeretet, ez csak annyi, hogy egy férfi és egy nő, nem akar egyedül maradni,nem tudja egyedül vinni a saját életét, és minden áron belekapaszkodik valakibe. Még akkor is, ha pontosan tudja, rossz az amit tesz.
A gyerekekről – vagy nem jól olvastam, vagy jól és az nem volt benne, hogy mennyi idősek.
Munkanélküliek, így úgy értelmeztem hogy felnőttek .A cikk kedves, segítőkész gyerekekről szól, de azért, nekem ott van egy kis mellékzönge is. ( ha jól értelmeztem hogy munkaképesek, és persze, most nincs munkájuk!)
Csak ,kedves gesztusokkal nem lehet fenntartani egy több személyes háztartást. Viszont a cikkben szereplő gyerekek, és az asszony is, igen jól tudnak mindent elfogadni , - pénz – a megélhetésükhöz.
A Mostohaapától, az Édesapától.
Ez valószínű, hogy igen keserű szájízt ad, a Mostohaapának, s valószínű, hogy az Édesapának is, hisz mindkettő „ csak arra jó” hogy finanszírozzon egy családot.
. A Mostohaapa, szeretett e egyáltalán … vagy ha igen, nem e belefáradt, hisz itt nincs másról szó, csak a megélhetési küszködésről – ki, mennyit …
A Mostohaapa, talán meg a lakhatásért … ?
Nem biztos hogy jól látom, ismétlem, nem ismerem a szereplőket, de a véleményem az, hogy itt senki részéről szeretet nem ismerhető fel.
Illetve az Édesapa, miért tesz meg ennyi mindent … ?Sajnálatból, felelősségérzetből, vagy talán szeretetből?Amit ez a szép család igen ki is használ, és még elvárásokról beszél a nő , példaképről…
Ő milyen példát mutat … ?
Üdv,
Zita
Szia Zita!
A cikk olvasása után én egyszer már írtam egy rövid hsz-t, mert a történetet hitelesnek éreztem. Az ember ilyenkor rádöbben arra, ha másokat is meghallgat, a sajátja szinte eltörpül amellett. Pedig hasonlóakat élt meg hosszú időn keresztül.
Igazat adok neked abban, hogy mielőtt egy kapcsolatot összekötnénk, összeköltöznénk azzal, akit szeretünk, tisztázni kell bizonyos kérdéseket. A legfontosabbakat mindenképpen, hogy nem vagyunk egyedül. Van egy előző házasságból született gyermek/ek. Anya-gyerek kötődés, nagyon erős szálak! A férfi iránt érzett szerelem, szeretet - átmenetileg - feledtetheti ezt, de csak addig.
Egy összeköltözés másról is szól, nem csak a kettejük jó érzéséről, ott már bejön a harmadik, a gyerek. De kinek harmadik? A férfinek nyilván, hiszen nem közös.
Mi tarthat össze azon kívül egy kapcsolatot (házasság, élettársi kapcsolat) mint az anyagiak, az egyedülléttől való menekülés.... stb. a még jelen lévő szeretet...
Nagyon összetett dolgok ezek, és nem lehet figyelmen kívül hagyni ezeket a fontos szempontokat. (Egy lakás fenntartása, a gyerekekről való gondoskodás, és nem utolsó sorban saját magunkról felemészt nem kevés pénzt.)
(Könnyen jött pénz, könnyen megy. Azért nehéz nekem, mint kívülállónak véleményt mondani, mert én nem mondhatom el azt, mint ez az asszony, hogy támogatásban részesültem volna, mint ő. Az ő esetében támogatta az elvált apa a családot (a gyerekeit). Ez a ritkábbik eset, amikor az apa gondoskodik a gyerekeiről anyagilag. Nagyon fontos lehet annak, aki ezt élvezi, figyelembe véve főleg azt, hogy időközben m.nélkülivé vált, váltak valahányan.)
Saját példám. Már lent megírtam szinte kottára hasonló. Annyi különbséggel, hogy azt nem vette figyelembe a volt élettársam, hogy neki is az előző házasságából volt két gyermeke, akik közül egy után még törvényi kötelezettségei voltak, tehát azt az élettársi kapcsolata során rendeznie kellett. (Megint csak az anyagiakról beszélünk!)
A férfit is meg lehetett érteni, amikor szembesült bizonyos hiányosságokkal, hogy elmarad a viszonzás a szeretett nő gyermeke részéről, holott ő mindent igyekezett megtenni. - Mit is? - kérdeztem én, azon kívül, hogy tudomásul veszed a létét, mert szeretetet felé kimutatni nem vettem észre. (Idővel ez fordítva is megnyilvánult.)
Ezek a folyamatos - nem leülünk és megbeszéljük dolgok - csak gyűltek. A konfliktusok pedig erősödtek.
Hozzáteszem az én gyerekem után az apja egy fityinget sem biztosított. Sem törődést, sem anyagiakat. Magam erejéből és az élettársam hozzájárulásából tartottam fenn a lakást és a megélhetésünkhöz szükséges dolgokat. (Közösen szerzett vagyontárgyakat is beleértve). Akkor még ment.
Az idő közben haladt. Felnőtt gyerekről lévén szó. Betegségéből kifolyólag munkát el lehetett felejteni. E mellett megtettem mindent, hogy valamilyen szinten valami munkához hasonló, egy elfoglaltság mégis megvalósuljon. Nem sikerült. Ebben az élettárs nem vette ki a részét... egyéb dolgok viszont az ő vállát nyomták.
Idővel felőrlődtünk, sokáig tartott. És az ok - állítólag - a gyerek. Mit mondjak erre? El kell fogadjam, mert az utána következő próbálkozások is sorra kudarcot vallottak, vallanak, tehát nem lehet figyelmen kívül hagyni, mint ahogy nem is tettem, teszem, hogy egy nem közös gyermek igenis kihat szinte mindenre.
Puszi,
Éva
Csak az olvasott történethez írtam, a véleményemet. Más történetét, ( Tiédet sem)s az e történetben szereplők életét, nem tudom, még akkor sem ha néhány mozzanat erejéig bepillantást enged valaki az életébe.
Az olvasottak alapján, bennem az merült fel gondolatként amit leírtam.
Ami nagyon fontos – nem értek egyet azzal hogy,a férfi iránt,( ha nőről beszélünk) vagy a nő iránt ( ha férfiról beszélünk) érzett szerelem – szeretet, akár átmenetileg is feledhedteti a gyermekeinket, önmagunkat.
Aki átmenetileg is kikapcsolja ezt, az nem Önmagát adja, s mint árukapcsolásként kezeli – ha , engem szeretsz, majd megszeretet a gyerekeimet is, meg azt is hogy más vagyok mint aminek mutatom magam.
Nem azt állítom, hogy ez mindig mindenkinél így van, ezt jogom sincs mondani, de az biztos, hogy nagyon sok esetben így lehet.
Nincs majd megszereted,majd elfogadod, mert nincs majd – vagy úgy szeretsz valakit ahogy van, vagy csak arról szól, hogy próbálkozzunk, mert nem szeretnénk egyedül maradni. Mert nem jó egyedül Társ nélkül, s ilyenkor görcsösen állunk neki Társat keresni. Rátalálunk valakire, vagy ránktalál az aki szintén az egyedüllétet nem bírta már ( érzelmi és anyagi okok … ) … és akkor jönnek a problémák … Te nem is olyan vagy … Te nem is az vagy … akit én elképzeltem …. de minden áron megtartjuk- megtartatjuk magunkat mert hátha jobb lesz ( még magunknak is hazudunk)
Miért?
Szerintem beleszeretni valakibe az, az , hogy pont Te vagy az aki kell, gyerekkel, hibával, pénz nélkül … és még sorolhatnám … - mert pont olyannak vagy általam szerethető aki vagy, amilyen vagy.
A személyiség változására , változtatásra- megváltozásra rávenni valakit, az annyit jelent , nem Ő kell nekünk, hisz nem jó úgy ahogy van. Azt szeretjük ilyenkor akit elképzeltünk. Ennek viszont semmi köze a szeretéshez. Ez maximum kompromisszum kötések halmaza, egy gazdasági társulás felszínen maradásához, ami nem sokáig tud működni. Ahol érzelmi szálaknak is kellene lennie, és azoknak igazán összekötni egy férfit egy nőt , családot, ott nem lehet probléma ki kinek a gyereke…. ha mégis az, akkor a férfi nem azt a nőt szereti, ha a nő meg nem tudja elfogadtatni a gyerekeit, akkor tisztában kell lennie azzal, hogy Őt sem fogadták el. … ( inkább azt mondanám, hamis a szeretet) s ha egy nő mégis belemegy így egy kapcsolatba …
Ráadásul szerintem a szerelemnek semmi köze az elfogadáshoz, mert nem elfogadni és elfogadtatni akarok, hanem szeretni és szeretve lenni.
Elfogadtatni annyi, hogy adok valamit amit Te kérsz, s én meg cserébe azt kérem …
A legnagyobb baj, hogy ezek a kapcsolatok már, „ hazugságokkal” indulnak, s ha így indulnak, mi lesz belőle. Ami ennél is szörnyűbb, gyerekek a résztvevői, a felnőttek rosszízű játszmáinak, játszmáinkat megszenvedik, megtanulnak a mi példánkon jó játékosnak lenni …, s ha már egy játszmában nyerni is lehet, - hát miért ne - erre tanítjuk Őket.
Szeretni – értékelni, megbecsülni, tisztelni igazán ? Az hol van ezekben a játszmákban?
Minden élethelyzet más, nem tudok hozzászólni senkiéhez, hisz ha tudnék, az azt jelentené, benne létezem a mindennapjaikban, s élem az életüket. Mivel nem így van, nem bírálatot, vagy ítéletet mondok, csak leírom, hogy én mit is gondolok a szeretetről – szerelemről.
puszi
Zita