Elválni valakitől, mert kihűlt egy kapcsolat, és örökre elveszíteni valakit....a kettőt összehasonlítani sem lehet. Lehet tovább élni, tovább lépni, kell is. Csak azt ne gondold, Lizelotte, hogy a lélek is egyszerűen továbblép. Amikor a legjobban érzed magad, a mikor épp boldog vagy valamitől, akkor egyszerűen beléd nyilall a felismerés. Már nem oszthatod meg vele, nem beszélheted meg vele, nem kérheted a tanácsát, nem főzheted meg neki a kedvenc ételét, nem vitatkozhatsz többé, hogy te maradj vele szemben felül. Mert felül vagy, ő pedig mindenek felett! Számomra kicsit sértő az írásod. Hogyan tarthatsz valakit gyengének, betegnek, érzelmileg megrekedtnek, ha nem élted át, amit mi átéltünk? Honnan tudod, mit éreztünk, milyen hatással van további életünkre a pillanat, mikor utoljára megszorította a kezünk, és eltávozott? És annyi kérdés, ami örökre megválaszolatlan marad már. Tovább élünk, talán nem is egyedül, de a szívünkben örökre lesz egy seb, ami nem gyógyul!
Szia!
Nem bántó szándékkal írtam a cikket, csak a saját álláspontomat tükrözi. Az első mondatban minden benne van: ... eltérő lelki alkatúak vagyunk... nem vagyunk egyformák... ÉN ilyen vagyok, TE és sok ember más.
De ha jobban belegondolok nekem, az "érzéketlen" típusnak sem jobb...
Elválni valakitől, mert kihűlt egy kapcsolat, és örökre elveszíteni valakit....a kettőt összehasonlítani sem lehet. Lehet tovább élni, tovább lépni, kell is. Csak azt ne gondold, Lizelotte, hogy a lélek is egyszerűen továbblép. Amikor a legjobban érzed magad, a mikor épp boldog vagy valamitől, akkor egyszerűen beléd nyilall a felismerés. Már nem oszthatod meg vele, nem beszélheted meg vele, nem kérheted a tanácsát, nem főzheted meg neki a kedvenc ételét, nem vitatkozhatsz többé, hogy te maradj vele szemben felül. Mert felül vagy, ő pedig mindenek felett! Számomra kicsit sértő az írásod. Hogyan tarthatsz valakit gyengének, betegnek, érzelmileg megrekedtnek, ha nem élted át, amit mi átéltünk? Honnan tudod, mit éreztünk, milyen hatással van további életünkre a pillanat, mikor utoljára megszorította a kezünk, és eltávozott? És annyi kérdés, ami örökre megválaszolatlan marad már. Tovább élünk, talán nem is egyedül, de a szívünkben örökre lesz egy seb, ami nem gyógyul!
Elválni valakitől, mert kihűlt egy kapcsolat, és örökre elveszíteni valakit....a kettőt összehasonlítani sem lehet. Lehet tovább élni, tovább lépni, kell is. Csak azt ne gondold, Lizelotte, hogy a lélek is egyszerűen továbblép. Amikor a legjobban érzed magad, a mikor épp boldog vagy valamitől, akkor egyszerűen beléd nyilall a felismerés. Már nem oszthatod meg vele, nem beszélheted meg vele, nem kérheted a tanácsát, nem főzheted meg neki a kedvenc ételét, nem vitatkozhatsz többé, hogy te maradj vele szemben felül. Mert felül vagy, ő pedig mindenek felett! Számomra kicsit sértő az írásod. Hogyan tarthatsz valakit gyengének, betegnek, érzelmileg megrekedtnek, ha nem élted át, amit mi átéltünk? Honnan tudod, mit éreztünk, milyen hatással van további életünkre a pillanat, mikor utoljára megszorította a kezünk, és eltávozott? És annyi kérdés, ami örökre megválaszolatlan marad már. Tovább élünk, talán nem is egyedül, de a szívünkben örökre lesz egy seb, ami nem gyógyul!
Nem bántó szándékkal írtam a cikket, csak a saját álláspontomat tükrözi. Az első mondatban minden benne van: ... eltérő lelki alkatúak vagyunk... nem vagyunk egyformák... ÉN ilyen vagyok, TE és sok ember más.
De ha jobban belegondolok nekem, az "érzéketlen" típusnak sem jobb...
Üdv,
Lizi