Mindig feljön a nap

Kedves Ilona!
Az utolsó 17 évemben egy országos kereskedelmi cég ingatlangazdálkodási vezető menedzsere voltam. Láttam egy-két dolgot. Fehér holló voltam az önkormányzatoknál és a vagyonkezelőknél, meg a bérlőinknél, mert nem volt zsebem. A béremből éltem, nem lehetett megvenni, pedig próbálkoztak jónéhányan. A becsületem nem eladó.
Nem gazdagodtam meg, de nyugodtan éltem.
És bármikor bárkinek kegyetlenül megmondhattam a véleményem, mert nem tudtak velem mit kezdeni. A kegyetlenség az igazságra vonatkozik, amely oly kellemetlen tud lenni annak, akinek vaj olvadozik a buksiján.
Szóval, az alvállalkozó alvállalkozóinak az alvállalkozója....Láttam ilyeneket az üzletek felújítása során...
No, és a multi plázák sem semmik...odagyűlnek a nagyképű, üres szívű és fejű fiatalok, és azt hiszik, hogy oszthatják az észt...néhányat megtanítottam arra, hogy a nagy mellény még ehhez kevés, hogy az olyan öregeket, mint én, zsebre tegyék.
Pussz: Yolla

Kedves Yolla!

Gratulálok az irásodhoz, valódi érzéseket, problémákat feszeget.Valamikor én is az épitőiparban dolgoztam, megértem fényesebb időszakot és mélypontokat is. Nagyon jól tudom a körülményeket, ami már régen volt, de mintha a helyzet nem változott volna semmit. Sőt, a fiataloknál sem sok a remény..
Néha elgondolkodom, igy utólag visszatekintve.Az ember súlyos évtizedeket becsülettel végigdolgozik, ami tele van megalkuvással, megalázással, de csinálja a családért és abban reménykedik, ha nyugdijba megy, megpihen.Aki szerencsés- magamat is annak tartom,-eléri a nyugdijazást. De súlyos árat kell fizetni érte, az a sok "dolgos év" nyomot hagy. Olvastam valahol, hogy az ember azért dolgozik, hogy öreg korában legyen miből fizetnie a dolgozás következményeit...Igaznak tartom és mint irtam, ez a szerencsésebb eset. Mert van, aki ezt meg sem éri..Igy van ez az élet minden területén..

Pussz. Ilona