Fogyatékos?

Meg az autisták is.. de bármelyik segítséggel élő gyermek.. Mivel én sokat járok intézetbe, és találkozom is velük, rohannak, üdvözölnek, kérdezik mindig, hogy hogy vagyok.. és ez olyan jó érzés.. és ahogy szaladnak, és mondják, hogy K.ka már nagyon várt ám! :))

Az én autista fiam, ha itthon van, mert ő intézetben él, egész nap 10 percenként mondja el újra, és újra, és újra, hogy anya! - úgy szeretlek! Ezt az érzést, ezt a keresztet nem adnám semmiért... Imádom őt! - ahogy ő engem... úgy szeretni, ahogy ők szeretnek... semmihez nem hasonlítható csodálatos érzés..


Nemrég valaki, akivel beszélgettem egy másik fórumon, kérdezte, vajon.. ha egyszer felajánlaná valaki, hogy ledobhatjuk egy mély szakadékba a keresztünket... és választhatnánk egy másikat... - akkor melyiket választanánk ki? Talán ugyanazt? - igen... mert ez a kereszt az én keresztem, és nem adom semmiért, és senkiért.. Nem akarom kicserélni semmilyen másra... :))

Ez a kereszt az, ami arra emlékeztet, hogy milyen voltam előtte, és milyen lettem utána, amikor a sorstól kapott feladatot megoldottam, és tanultam belőle nem keveset..

Szia Inga!

Isten az egyik kezével elvesz, a másikkal ad. Talán kódexekben, elméletben fogyatékkal élő embereknek nevezzük őket, de mélyen legbelül tudjuk, hozzájuk képest mi vagyunk fogyatékkal élők. Úgy érezni, önzetlenül szeretni, elfogadni más nem tud, csak egy Down-os.
Persze elméletben, mivel magasabb intelligenciával rendelkezünk, tanulhatnánk tőlük. Néha megy :) néha pedig az ész felülír, diktál, parancsol, elnyom....ahelyett, hogy a szívre hallgatnánk.
De az is lehet, ez így van rendjén, minden esetre amikor Down-os babával, gyermekkel találkoztam, megmagyarázhatatlan melegséget, szeretetet éreztem, mely körül öleli őket és átjár mindenkit a környezetükben.

Köszi, Ölellek: Zsizsik