Örökségem

Válasz erre: katalina

Sajnos, hogy csak ennyi maradt az örökségből, hogy nem tudták tovább adni a családban, mi történt a hozzátartozókkal. Ugyanis az alatt a "negyven év alatt" nemigen volt tanácsos nem csak az ősöket, de a közelebbi eleinket is, akik valahol ororszorságban - vagy ki, tudja, máshol - csak úgy voltak, s nem tudni, mit kerestek ott. Biztosan rossz kifejezéssel éltem, mert nem kereshették, hanem hadifogaságba estek, vagy elvitték őket "robotra", mert a front ideje alatt divatos volt összefogdosni a munkabíró nőket és még itthon tartózkodó férfiakat is. Aztán csak úgy, búcsú nélkül magukkal hurcolták őket...
Szomorú idők... Én éppen ezért írtam le fiatal korom óta naplómba az eseményeket, s most egy óriási terjedelmű regény lett belőle, hogy örökségül tudjam hagyni a családomnak, hogy pontosan tudják, mikor mik történhettek meg... Érdekes történetet írtál le, én is szeretek temetőbe járni rokonaim sírjánál, ahová mindig elvittem az unokáimat is!