Ötven - Pályamű
2013. december 1. - Látogatók száma: 142
Nékem ez egy kiváló karcolat... de... A prológból értettem mit akar... "férfi nélkül nincs nő és nő nélkül nincs férfi", majd az epiplexis érezhető volt a bevezető részben, később az "ötven" árnyalatának iróniája is megvolt, talán még íve is volt a rövid kis emlékkép villanásoknak. A végén én éreztem, hogy az eredeti mondanivalóra utalással lezárta az írást. Remek. Minden benne volt, és mégis hiányérzetem maradt...
Mindaddig, míg ezt nem olvastam:
..."Nem az én életemről van szó. Csak könnyebb volt úgy megírni ezt a valamit, hogy beleképzeltem magam abba a szituációba, amiben valamifajta számvetést csinálhat az ember lánya. Én még messze nem vagyok öregotthon-korú és teszek értem, hogy ne ilyen zárszámadást kelljen végeznem haláltusámban. De való igaz, hogy annak a nőnek a halála ill. küzdelme a saját tehetetlenségével (kb. tizenöt évet élt féloldalán bénán és az utolsó hónapjaiban már nyelni és beszélni és persze írni sem tudott), amikor azt mondtam neki, hogy mindig azt a keveset próbálja meg élvezni az életből, ami még egyáltalán megmaradt neki. Iszonyúan sajnálom, hogy már nem tudta elmondani azt, amit önmagában megtalált, mert az utolsó egy hetében már csak lehúnyt szemmel, átszellemült arccal, békét sugározva feküdt teljesen mozdulatlanul."
Tegye ezt a végére, és megvan, amit kerestek... a tehetetlenség dühe.
Bokor
Tisztelt Zet!
Nékem ez egy kiváló karcolat... de... A prológból értettem mit akar... "férfi nélkül nincs nő és nő nélkül nincs férfi", majd az epiplexis érezhető volt a bevezető részben, később az "ötven" árnyalatának iróniája is megvolt, talán még íve is volt a rövid kis emlékkép villanásoknak. A végén én éreztem, hogy az eredeti mondanivalóra utalással lezárta az írást. Remek. Minden benne volt, és mégis hiányérzetem maradt...
Mindaddig, míg ezt nem olvastam:
..."Nem az én életemről van szó. Csak könnyebb volt úgy megírni ezt a valamit, hogy beleképzeltem magam abba a szituációba, amiben valamifajta számvetést csinálhat az ember lánya. Én még messze nem vagyok öregotthon-korú és teszek értem, hogy ne ilyen zárszámadást kelljen végeznem haláltusámban. De való igaz, hogy annak a nőnek a halála ill. küzdelme a saját tehetetlenségével (kb. tizenöt évet élt féloldalán bénán és az utolsó hónapjaiban már nyelni és beszélni és persze írni sem tudott), amikor azt mondtam neki, hogy mindig azt a keveset próbálja meg élvezni az életből, ami még egyáltalán megmaradt neki. Iszonyúan sajnálom, hogy már nem tudta elmondani azt, amit önmagában megtalált, mert az utolsó egy hetében már csak lehúnyt szemmel, átszellemült arccal, békét sugározva feküdt teljesen mozdulatlanul."
Tegye ezt a végére, és megvan, amit kerestek... a tehetetlenség dühe.
Bokor