újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Gyermekem Attila

2010. június 30. - Látogatók száma: 49

megtekintés Válasz erre: katalina

Köszönöm a nagyon kedves szavaidat. Én sem szeretem a "beteg" kifejezést, de sajnos a Down mégis csak egy betegség megjelölése. Egy kedves doktornő volt a szomszédunk Attila kicsi korában, s ő értékelte Attila képeit, mivel amellett, hogy ilyen orvosi képesítése van, még képgyűjtő is, tőle hallottam Down syndróma kifejezést, azóta én is szívesebben jelölöm így. Sosem szégyelltem, mindig magammal hurcoltam Attilát. Persze, amíg fenn tudtam tartani egy kocsit, sokkal könnyebb volt. - De nem mindenki gondolkodik így. Ismerősünknél a fia anyjánál tartották a már több mint 20 éves kislányt, s nem akarom itt részletezni, mi lett belőle... Szegény olyan, mintha erdőbn élt volna magában... Én ifjú korától elengedtem, iskolába is Bpestre járt, s most is van egy fenntartott helye egyik intézetben (pedig nem olcsó a fenntartása), s így most én is el tudok menni egy háromhetes fürdőbe, ahol kezeltethetem rozoga alvázaimat... S tudom, hogy neki ott jó helye és barátai vannak.
Amíg dolgoztam, addig kellett egy ilyen hely, mert nem lehetett magára hagyni. Szüleim - akkor - Balaton mellett laktak, nagyon jó volt, mert a lányommal és nagyobb fiammal együtt mindig a nagy vakációkban oda mehettek, nekem kevesebb szabadidő jutott. De ők messze éltek tőlünk, csak a szünidőkben segíthettek ki úgy, hogy akkor nem volt Intézetben. Nyugdíjas korom óta azonban alig kell őt oda beadnom. Együtt járunk irodalmi táborokba is, ő rajzol, mi meg verseket-novellákat olvasunk és írunk olyankor.
Kösz - a látogatást!

Ej, de ragaszkodsz hozzá! :))) Dehogy betegek, MÁSOK.
Én tudod mit nem szerettem soha? Még gyermekkoromban hallottam róluk így: mongol idióták. Na, ezt kifejezettem visszataszítónak éreztem. Hála, már sokan nem is tudják, mit takar. Valamit olvastam itt a neten róla, hogy elavult kifejezés. Szerintem meg buta elme szüleménye volt.
Szégyellni én sem szégyellem, de azt Te is tudod, mennyire nem tolerálja még a magyar. Megbámulja és csodálja olykor őket. Ez bánt még ma is.
Ilyen bentlakásos iskolára lenne lehetőség, de meg sem fordult a szülők fejében se. Alkalmatlan is lenne ez csöpp lány oda, hiszen annyira családcentrikus. Bár táborban volt már. Úszik, lovagol, kutyaterápiára jár. Nem tudom mi lesz majd a későbbiek folyamán, mert mi még csak kamaszok vagyunk. :)))

"Rozoga alvázaidnak" kellemes töltődést! :)))

megtekintés Válasz erre: Laura

Jó, hogy megemlítetted írásod Katalina, így olvastalak most, s már értek sok mindent. Olvasás előtt ráklikkeltem a képre, és egyből tudtam...
Minden eset hordoz azonos és egészen eltérő dolgokat. Attilában és Grétiben közös az alap, a Down-szindróma. Attila születése óta sokat fejlődött az orvostudomány. Bizonyíték rá a mi kettő műtétünk is. ( Bár még csak az elsőről írtam.) Biztosan kicsivel-sokkal? ( mit tudom én kívülálló...) könnyebb lett volna, ha közösen nevelitek. Nálunk van anya- apa, és még sem egyszerű. (Másik mamát és magam meg sem említem.) Mindezt TE egyedül tetted. Elismerésem érte.
A kiállításához tényleg gratulálok! Tehetséges legény. :)
Végig zavart, hogy betegnek titulálod Attilát. Nem. Ők nem betegek. Ha betegek lennének, akkor volna remény a gyógyulásukra, de itt állapot áll fent. Nevezzük őket másoknak, mert azok is valójában!

Legyen sok örömetek az életbe! Szeretettel: Laura

Köszönöm a nagyon kedves szavaidat. Én sem szeretem a "beteg" kifejezést, de sajnos a Down mégis csak egy betegség megjelölése. Egy kedves doktornő volt a szomszédunk Attila kicsi korában, s ő értékelte Attila képeit, mivel amellett, hogy ilyen orvosi képesítése van, még képgyűjtő is, tőle hallottam Down syndróma kifejezést, azóta én is szívesebben jelölöm így. Sosem szégyelltem, mindig magammal hurcoltam Attilát. Persze, amíg fenn tudtam tartani egy kocsit, sokkal könnyebb volt. - De nem mindenki gondolkodik így. Ismerősünknél a fia anyjánál tartották a már több mint 20 éves kislányt, s nem akarom itt részletezni, mi lett belőle... Szegény olyan, mintha erdőbn élt volna magában... Én ifjú korától elengedtem, iskolába is Bpestre járt, s most is van egy fenntartott helye egyik intézetben (pedig nem olcsó a fenntartása), s így most én is el tudok menni egy háromhetes fürdőbe, ahol kezeltethetem rozoga alvázaimat... S tudom, hogy neki ott jó helye és barátai vannak.
Amíg dolgoztam, addig kellett egy ilyen hely, mert nem lehetett magára hagyni. Szüleim - akkor - Balaton mellett laktak, nagyon jó volt, mert a lányommal és nagyobb fiammal együtt mindig a nagy vakációkban oda mehettek, nekem kevesebb szabadidő jutott. De ők messze éltek tőlünk, csak a szünidőkben segíthettek ki úgy, hogy akkor nem volt Intézetben. Nyugdíjas korom óta azonban alig kell őt oda beadnom. Együtt járunk irodalmi táborokba is, ő rajzol, mi meg verseket-novellákat olvasunk és írunk olyankor.
Kösz - a látogatást!
Jó, hogy megemlítetted írásod Katalina, így olvastalak most, s már értek sok mindent. Olvasás előtt ráklikkeltem a képre, és egyből tudtam...
Minden eset hordoz azonos és egészen eltérő dolgokat. Attilában és Grétiben közös az alap, a Down-szindróma. Attila születése óta sokat fejlődött az orvostudomány. Bizonyíték rá a mi kettő műtétünk is. ( Bár még csak az elsőről írtam.) Biztosan kicsivel-sokkal? ( mit tudom én kívülálló...) könnyebb lett volna, ha közösen nevelitek. Nálunk van anya- apa, és még sem egyszerű. (Másik mamát és magam meg sem említem.) Mindezt TE egyedül tetted. Elismerésem érte.
A kiállításához tényleg gratulálok! Tehetséges legény. :)
Végig zavart, hogy betegnek titulálod Attilát. Nem. Ők nem betegek. Ha betegek lennének, akkor volna remény a gyógyulásukra, de itt állapot áll fent. Nevezzük őket másoknak, mert azok is valójában!

Legyen sok örömetek az életbe! Szeretettel: Laura
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: