Anyám! Add el a házat!...

Kedves Ilike!

Igen, a legrosszabb a tehetetlenség. Természetes, hogy az együttlét, az összezártság ebben a korban már bizonyos feltételekkel lenne elfogadható, és ha azokat nem tudjuk megteremteni, az már baj. Ez egy olyan "állapot", ami végigkísér az élet bizonyos szakaszain. Nincs se vége, se hossza..., se semmi megoldás. Egy idő után úgy érzed, belekényszerültél ebbe a helyzetbe, nem egy önként vállalt... és ahogy idősödsz egyre terhesebb. Nem véletlen, hogy a fiatalok nem akarnak az idősebb generációval egy fedél alatt élni, vagy fordítva...
A megoldás egy külső segítség lenne, de a mai világban, amikor öt perc sem jut egy betegre, ezzel sem tudsz élni...

Köszönöm a véleményed!

Pussz,
Éva

Kedves Évi!

Az embert az élete során rengeteg csapás éri.De valahogy mindig akad egy szalmaszál, amibe bele lehet kapaszkodni. Majdnem mindig..Mert van egy olyan állapot,amikor nincs szalmaszál, ez a tehetetleség.Az, aki nem élt át hasonlót, nem hiszem, hogy teljesen képes átérezni, miről van szó. Őszintén szólva nem is tudnék mit tanácsolni, ennyi évvel a hátam mögött sem. Talán egy szakembernek kellene a segítsége, aki rávezetné a "gyereket" a felelősségtudatra önmaga és az anyja iránt...

Puszi, Ilona