Nem is tudom, Évikém, ahogy olvastam a versed, nagyon szomorú lettem. Arra gondoltam, a fákat is utoléri a végzet, mint az öregeket, akik már nem kellenek senkinek. Leírják őket, pedig még van bennük erő, még tudnának "lombosodni". Ezek az öreg fák még egészségesek, ezért alaposan visszavágják, s tavasszal jönnek az új rügyek. Mint írod, "szobám sötét"-de amíg fiatalok voltak, a szép nagy lombjuk nem zavart? Dehogynem, csak Te is fiatalabb voltál...
Puszi
Válaszodból érzem a természet szeretetét, ezért nehéz számomra is, ha valaminek egyszer vége szakad. Nem könnyű - hidd el - így megcsonkítva látni a valamikor oly hatalmas lombkoronát növesztett fát. Nem is felejtem el.
Nem tudom eléggé érzékeltetni, két ember ha átölelné a törzsét sem érnének össze a kezek. Tudom én is, hogy mekkora élet van benne, és képes volt már többször is kitörni, új hajtást növeszteni, de hiába, mert a viharok mindig letörik. Látom viszont azt is, hogy szakszerűtlen kezek avatkoztak be a természetbe ily módon és azzal nem foglalkoztak, hogy a teljesen lecsupaszított, magára hagyott fa milyen szomorú látvány az embernek...
Itt és most a tehetetlenség, ami nyomasztóan hat rám, nincs köze a fiatalsághoz, de ha már képtelen megújulni, akkor miért szenvedtetni tovább?
Nem is tudom, Évikém, ahogy olvastam a versed, nagyon szomorú lettem. Arra gondoltam, a fákat is utoléri a végzet, mint az öregeket, akik már nem kellenek senkinek. Leírják őket, pedig még van bennük erő, még tudnának "lombosodni". Ezek az öreg fák még egészségesek, ezért alaposan visszavágják, s tavasszal jönnek az új rügyek. Mint írod, "szobám sötét"-de amíg fiatalok voltak, a szép nagy lombjuk nem zavart? Dehogynem, csak Te is fiatalabb voltál...
Nem is tudom, Évikém, ahogy olvastam a versed, nagyon szomorú lettem. Arra gondoltam, a fákat is utoléri a végzet, mint az öregeket, akik már nem kellenek senkinek. Leírják őket, pedig még van bennük erő, még tudnának "lombosodni". Ezek az öreg fák még egészségesek, ezért alaposan visszavágják, s tavasszal jönnek az új rügyek. Mint írod, "szobám sötét"-de amíg fiatalok voltak, a szép nagy lombjuk nem zavart? Dehogynem, csak Te is fiatalabb voltál...
Puszi
Nem tudom eléggé érzékeltetni, két ember ha átölelné a törzsét sem érnének össze a kezek. Tudom én is, hogy mekkora élet van benne, és képes volt már többször is kitörni, új hajtást növeszteni, de hiába, mert a viharok mindig letörik. Látom viszont azt is, hogy szakszerűtlen kezek avatkoztak be a természetbe ily módon és azzal nem foglalkoztak, hogy a teljesen lecsupaszított, magára hagyott fa milyen szomorú látvány az embernek...
Itt és most a tehetetlenség, ami nyomasztóan hat rám, nincs köze a fiatalsághoz, de ha már képtelen megújulni, akkor miért szenvedtetni tovább?