újabb események régebbi események további események
10:07
zsoltne.eva új hozzászólást írt egy cikkhez
22:55
Ilona új cikket töltött fel
21:17
Sanda új hozzászólást írt egy cikkhez
19:59
zsoltne.eva új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
19:58
Ködmadár új cikket töltött fel
19:05
Sanda új hozzászólást írt egy cikkhez
18:07
zsoltne.eva új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
14:51
Ilona új hozzászólást írt egy cikkhez
09:05
zsoltne.eva módosította a cikkét
16:58
Zet új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
16:58
Sáriell regisztrált a weboldalra
14:10
Sanda új hozzászólást írt egy cikkhez
12:08
Anyu új hozzászólást írt egy cikkhez
10:26
Anyu új hozzászólást írt egy cikkhez
09:26
emillio új hozzászólást írt egy cikkhez
20:51
Sanda új hozzászólást írt egy cikkhez
20:20
Anyu új hozzászólást írt Ilona naplóbejegyzéséhez
20:10
Yolla új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
20:08
Yolla új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
20:04
Ilona új hozzászólást írt egy cikkhez

" A négy évszak" 1, rész. Pályamű

2010. augusztus 23. - Látogatók száma: 293

Novella, csak úgy... 1992.04.05. – 04.28. –

Intermezzo

A NŐ, azon kívül, hogy barna, egyáltalán nem volt Krisztián esete, most tökéletes biztonságban érezvén magát, ernyedten pihenő tagokkal szunnyadt a fiú oldalán.
Igazán nem volt csúnya. Még annak ellenére sem, hogy tizenhat évvel idősebb nála!
Sok minden van égen s földön…!
Hát ilyen is.
Miért ne?

Most végre újra úgy érezte: SZABAD.
Azt hitte, úr lehet az IDŐ felett is…
Tévedett volna?

Mióta felébredt a csacsogó fecskék s csevegő habok üde, hajnali zajára, szinte egyfolytában Vivaldi muzsikája dalolt a szívében. A „Tavasz” zokogtatóan szép, csillogása mögött is oly fájó melódiája. Az ő szabadságának szimfóniája…
Megrökönyödött az eddig még ismeretlen
Melancholiától. Aztán lassan utat nyitott „neki”…
Ó, ha sírni tudna!
Nem megy. Szívébe fagyott a Bánat. Annak a bánata, aki mindent megkapott végre, de – UTOLJÁRA.
A halálraítélt keserű, bajazzói bánata.
De nevetni sem tudott most.
Csak ott gubbasztott az ő furcsa, sajátságos bánatával, a rózsaszínű, giccs–ízű fényáradatban, „mi” egy ínyenc módjára kóstolgatta hajának selymes óaranyát.
A NŐ mellett, akit – nem szeretett – és szemlélte – önmagát. Kívülről, felülről, és „mindenhonnan”, ahonnan csak épelméjű ember nem teszi.
És elöntötte egész valóját a hömpölygő, vadságában is oly éteri,
Isteni ZENE!

Hirtelen élesen megfájdult a feje!
Először azt hitte, az Ópium, Judit édes, nehéz illatú parfümje a „ bűnös”. Volt már rá példa nemegyszer…De nem. MOST nem ez! Már TUDTA.
Férj? Kinevette magát, mosoly nélkül.
A nagy, filozofikus-szürkeségű, hideg tekintetű szemek most megalázkodva hunyorogtak a kíméletlenül beáradó fényben.
A fénytől is megfájdulhat az ember feje…Attól a FÉNYTŐL, ami hívatlan érkezik és úgy világít rá dolgokra, ahogyan mi azt nem szeretnénk.
Hát ilyen is van. De van ám!
„Már megint hazudsz!” Rótta fel magának és váratlan, majdhogynem durva mozdulattal elfordította fejét a NAPTÓL. Keze is ökölbe rándult! A határozott, jól formált hüvelyk szembetűnőn kint rekedt…Magabiztosság?Egy frászt! Még a tulajdon teste is azon van, hogy becsapja! Vértlázító!
Reszketett dühében. Egész vékony, amúgy törékeny teste remegett a felindultságtól, mint mikor a mérgezett patkány izmai rángatódznak és – NEM TUD SÍRNI!

Judit kéjeset nyújtózott s megfordult fektében. Dús, gesztenyeszín haja buja dombú tájként hullámzott szerte a lepedő fehér hűvösén. Egy domb, egy völgy…
Judit MOSOLYGOTT is. Igaz, félálomban de még így is, öntudatlanul is kacéran, talán némi gúnnyal is.
Meg KELLENE csókolni…Egy FÉRJNEK meg kellene.
De akkor felébredne és…No persze! Krisztián egyáltalán nem akarja, hogy a NŐ felébredjen.
Ez a helyzet. Ez a VALÓSÁG.
Mindig is így volt? Mindig. Legalábbis majdnem.

Ó, hogy az ember mily háládatlan tud lenni! Alig egy esztendeje mit nem adott volna ezekért a percekért! Feltéve, ha némely dolgot illetően garanciát kap. Tudniillik, hogy nem történnek meg.
Minden milyen idilli lenne különben! Görögország, egy NŐ, szerelem és végtelen – SZABADSÁG!
Csakhogy, milyen áron!?
És Alfonz nélkül!?
Akaratlanul is elmosolyodik, az ember egy ilyen név hallatán, hát még, ha ismeri is a tulajdonosát!
Alfonz, kicsi csimpánz, suta kamasz!
Ó, hogy kellenének most azok az átkozott könnyek! Fáj, jaj! Nagyon fáj, hogy többé Ő „ nincs”…

A cikket írta: Lengyel Sára

3 szavazat

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá.

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2010. szeptember 24. 07:59
most az összes részt végigolvastam, és mindegyik megkapta a csillagokat. a többi a priviben.
szép napot.
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: