újabb események régebbi események további események
10:07
zsoltne.eva új hozzászólást írt egy cikkhez
22:55
Ilona új cikket töltött fel
21:17
Sanda új hozzászólást írt egy cikkhez
19:59
zsoltne.eva új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
19:58
Ködmadár új cikket töltött fel
19:05
Sanda új hozzászólást írt egy cikkhez
18:07
zsoltne.eva új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
14:51
Ilona új hozzászólást írt egy cikkhez
09:05
zsoltne.eva módosította a cikkét
16:58
Zet új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
16:58
Sáriell regisztrált a weboldalra
14:10
Sanda új hozzászólást írt egy cikkhez
12:08
Anyu új hozzászólást írt egy cikkhez
10:26
Anyu új hozzászólást írt egy cikkhez
09:26
emillio új hozzászólást írt egy cikkhez
20:51
Sanda új hozzászólást írt egy cikkhez
20:20
Anyu új hozzászólást írt Ilona naplóbejegyzéséhez
20:10
Yolla új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
20:08
Yolla új hozzászólást írt az egyik cikkéhez
20:04
Ilona új hozzászólást írt egy cikkhez

A négy évszak 2. rész Pályamű

2010. augusztus 26. - Látogatók száma: 176

I.

Tavasz

- Pandóra -

S, még mindig a giccs – ízű, csicsergő Hajnal, a mélabús, zokogó muzsika…S, még mindig az éles, kegyetlen FÁJDALOM valahol a halánték és tarkó között, bizonytalan helyen…
Milyen furcsa is az emberi szervezet…A TEST tökéletesen kielégítve, szinte édes fáradtsággal nyújtózik egy másik, hasonlóan „boldoggá tett” anyagiság mellett, míg a LÉLEK…
A lélek, Krisztián nyugtalan, örökké szomjas lelke nincs is itt. Most fátyolos tekintetű szemeinek ablakán át, fürgén szárnyra kélt, egy galamb udvarló dürögése hátán s valahol az éterben kering…
„ Krisztián! Gyere, fogj meg!” Csilingel váratlan egy rég hallott és oly kedves, vidám leányhang s a FIÚ beleszédül a piros, lenge szoknya és a fekete haj vad villanásaiba. A LÁNY pedig csak szalad, fától – fáig és NEVET! Hangja olyan, mint Papagin varázs csengettyűjéé.
„ Pandóra, ó Pandóra! Szívem lobban, ha hangodat hallhatja – csak hívna, csak hívna! Szívem lobbanna…!”
De sosem érte utol a LÁNYT, akit valóban Pandórának neveztek s ki nevével ellenkezően, inkább ő maga keltette fel az emberek és Krisztián kíváncsiságát, titokzatos, majdhogynem mágikus jelenségével.
Mélyfekete, apró tincsekbe göndörödő hihetetlenül dús haja kék fényben játszott. Bőre pedig oly fehér volt, akár az alabástrom! Szeme, mi nagy volt s szinte szüntelen valamiféle extázisban tekintett a világra, csodálatosan kék. Ajka feltűnően piros, akár a frissen fakadt vér, olyan.
Termete karcsú és sudár. Majdnem egy fejjel volt magasabb Krisztiánnál! Egész megjelenésében volt valami légies, valami szellemszerű…
Ez talán annak is lehetett, betudható, hogy külleme jobbára teljesen híján volt annak, amiről általánosságban azt szokás mondani: nőies. Csípője szűk volt, s mellecskéi, ha bővebb holmit vett fel, tökéletesen észrevétlenek maradtak
akár, ha nem is lettek volna …Mindez annál fogva volt különösnek mondható, hogy a LÁNY nem volt már éppen bakfis, mikor ezen „formájában” először találkoztak!
A FIÚ sosem volt ennyire szerelmes! Talán azóta se…
Ám, nem volt annyira naiv, s főleg! Ismerte már önmagát annyira, hogy ne tudja: ez a furcsa szerelem is eleve meddőségre ítéltetett. Krisztián önmagát, ellentétességeiben is oly rokoni alteregóját szerette Pandórában.
Imádta, s – gyűlölte.
Olykor pedig félt, pusztán a gondolatától is annak, hogy beteljesülnek vágyai! Hát nem is teljesültek.

Miért csak az „ellentétes pólusúak”
násza kaphat értelmet!?
S, persze nem csak az anyagról beszélünk. Mert, hogy úgy – e két azonos irányú és intenzitású energia csak követheti, avagy „üldözheti” egymást, a végtelenségig. Feltéve, ha érzékelhetik „egymást” egyáltalán s nem párhuzamosan, időben – térben „ távol” haladnak…!
Ez bizony pech.
De hagyjuk a fizikát! Önmagában ez éppoly üres, mint a philosophia! A MOZGÁS, a CSELEKVÉS, a MUNKA a lényeg!
- Szaladj csak Pandóra, kicsi tündém! Szaladj! Én is elindulok – az ellenkező irányba…
- Mit csinálsz!? Újabban már ébren is félrebeszélsz, Krisztián!? – Hallatszott valahonnan a távolból Judit rekedtes, búgó hangja. Ám a fiatalember nem – igazán méltatta figyelemre:
- Csak hívna, csak hívna! Ó Pandóra! – Aztán végre a NŐ felé fordult:
- Elment. ÖRÖKRE…Éhes vagyok Jutka!

A NŐ, üde barackvirágszín ruhában ült a teraszon felállított asztalnál. Mély dekoltázsa sokat megmutatott duzzadó, nagyon is kívánatos idomaiból. Fényes, napbarnított bőrén alig észrevehetően, apró izzadságcseppek rezegtek, légzésének ritmusára.
Az evőeszközök monotonan csörömpöltek s ez a túlságosan is meghitt, már – már unalmasságig ismert zaj, elzsongította a fiút.
Már arra sem tudott figyelni, hogy mit eszik s már az illatokat sem érzékelte. Az ILLAT KAT, mikre pedig oly fogékony különben…
„ A vad báj, s a napsütötte, forró tisztaság illata fut felém, egy vágyakozó csókkal könnyű szárnyain, a nő ágya felől…”
Judit éjsötét tekintetével kérdőn csügg arcán. Krisztián érzi is magán a kutató tekintet szinte szúró pásztáját, de nem enged: azért se néz vissza! Sőt! Bőszítő módon, tovább kuncog, ki tudja, min….
A fiú pedig csak magán mulat, ahogy ellenállhatatlanul tódulnak elé a képek, s agyába a gondolatok…
„ …a nő…”? Na ja! Ó! Mennyi – mennyi hazugság s képmutatás! Judit, a bátor, vagy inkább feltűnni vágyó Judit, hányszor biztatta: „Ha megírnád, úgy ahogy van . A VALÓSÁGOT! Gondolj csak bele, milyen szenzáció volna!? Egy csapásra világhírű lennél, Krisztián!”
Szenzáció, világhírnév! Pénz, pénz, pénz! Bizony nem csak a háborúhoz szükségeltetik mindez! Vagy ez is hadviselés lenne? Hadat üzenni a képmutatóknak? Ó! Már hányan próbálkoztak vele…! Ki érti meg már egyszer, hogy ő csak békességet s nyugalmat kíván magának!? Hogy alkothasson.
Nem másoktól eldézsmálni kívánja ezt a boldogságot! Sőt! Képeivel, írásaival és muzsikájával másoknak is a szépség, harmónia adta gyönyör isteni, letisztult, igazi nyugalmát szeretné adni. Ám mindehhez, ahhoz, hogy mindent TELJESEN ki tudjon hozni önmagából, neki is nyugalomra, harmóniára lenne szüksége!
Ó tudja Ő azt is, hogy nem szabad ilyesmit elvárni a KÜLVILÁGTÓL s, hogy a békét magából kellene felszínre hoznia, de az utóbbi események kapcsán teljesen talaját vesztette. Elgyengült, megingott… „Valami csoda kellene!” Kiáltott szinte magában s ekkor – hófehér sirály cikázott át felettük visongva, hihetetlen közelségben!
SZABADSÁG – Alfonz…

Folyt. köv.

A cikket írta: Lengyel Sára

2 szavazat

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználók szólhatnak hozzá.

Megjegyzés:

Ehhez a cikkhez még senki nem írt hozzászólást.

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: