A négy évszak 3. rész

Látogatók száma: 143

II.

Nyár

- Krisztián -

- Megmondanád, miért nem lehet végre őszinte az ember!?…Úgy istenigazából!?…Főleg mi egymáshoz!? He!?
- Ó! Mikor én belevágtam ebbe az egészbe, éppen, hogy a szabadságért tettem, nem másért Egyedül a rohadt szabadságért! Érted!?
- Azt hittem balgán, hogy itt a nagy lehetőség. Egy szövetség. Igen, egy LEGÚJABB! Egy tiszta, majdhogynem egyedi létezési forma…Egy, egy – SZENTHÁROMSÁG! Tudod ? Anya, fiú,…szentlélek. No ez így baromság, tényleg de én HITTEM benne! Hittem – bennünk…!
- Abban hittem épp, hogy ha máshoz, a környező világhoz nem is tudok maradéktalanul őszinte lenni, legalább hozzátok…És akkor Te jössz ezzel a hülyeséggel!
- Megáll az eszem! Ráadásul sikerült mindent oly tökéletesen összezavarnod, hogy azt egy nő se tudta volna jobban!
- Hogy is van ez? Féltékeny vagy, amiért Juditot is beavattam az úgymond: kettőnk titkába?
- Elárulnád Alfonz, hogy mi a mi KETTŐNK titka? Mi a szösz lehetne, amikor talán csak WC- re nem járunk hármasban!?
- Hogy elárultam, hogy neked jobb velem, mint ővele? Mondok valamit, ami talán meglep: erre nem volt szükség. És most nevetni fogsz, ugyanis ő volt az, aki előbb panaszkodott kicsim…
- Igen – igen, pontosan, hogy te szemmel láthatóan…
- Ezt is eltaláltad. Muszáj volt így tennem. Épp a békesség miatt, meg…
- Hogy én hazug képmutató!? Te nem vagy ép!
- Ugyan, hagyjuk ezt az egészet! Ezerszer elmondtam: utálok a szexről beszélni!
- Egyáltalán nem ordibálok! Te vagy túlérzékeny…
- Nehogy elkezdjél nekem bőgni! Ez a legkönnyebb….De figyelmeztetlek, hogy nem fogsz tudni meghatni. Az igazság nem elérzékenyülés, avagy meghatódás függvénye, Alfonz!
- Jó, nem ordítok. Fújd már ki az orrodat, így nem értem, hogy mit mondasz!…Ezzel tudod, hogy nem oldasz meg semmit! És mit is akarsz tulajdonképpen?
- Ne is haragudj, de nevetnem kell…! Juditot elhagyni, annyi lenne, mint elhajókázni egy lakatlan szigetre, élelem meg minden nélkül! Jó. Hát ne is törd a fejecskédet ilyesmiken! Oké?
- Jézusom! Nem gügyögök veled…Hogy a rossz seb egye meg az önérzetességet!
- Nem is mondtam semmit!… Mindent rád hagyok öregem…Igen, nem vagy süket, viszont buta, amiért érdekel, hogy mit morgok magamban! Ne érdekeljen. Jó?
- Most meg mi bajod már megint!?
- Látod, ebben egyetértünk nyuszikám, de mondd meg mit tehetnénk?
- Miket nem találsz ki!? Jól van, nyugodj meg szépen, igyál egy kis vizet …Az istenit ebbe a nyavalyás testiségbe!
- Hoppá! Most sem mondtam semmit, csak arról morfondíroztam, hogy miért nem szerethetjük egymást szép csöndben, meghitten, mint ahogyan az egész indult? Miért kell minden nyavalyás kapcsolatnak az érzelmek miatt zátonyra futnia!?
- Igen, szó esett a testiségről is, valóban… Képzeld, azt is észrevettem, hogy emberből vagy s hogy vannak érzéseid. De mennyire!
- De a Jóisten megáldjon már, Alfonz! A féltékenység szerinted normális érzés!?
- Te: engem tényleg nem érdekel, hogy melyikünk csókol jobban, ha egyszer ő is, ….Hidd el, hogy én pontosan tudtam, hogy mibe megyek bele. Épp csak Te is tetszettél s mi tagadás, ő sem épp egy bányarém, Alfonz!
- Hahó! Mi van?
- „Hát nem letette!?”

Miért zúdulnak rám a BÚCSÚZÁSOK!?
Igen. Végérvényesen el kell döntenem, mit is akarok. Kezdetben úgy gondoltam, sőt! Tudni véltem, hogy segítség nélkül is sikerülni fog…Ám a tapasztalás más. Mindig is mások a TAPASZTALATOK. Ez fontos. Mert különben nem kellene cselekedni, ugyebár…Az ám!
Hol lenne a munka, az - élni akarás?
A gondolkodás, a művészet is TETT!
Munka…Legalábbis a hatás…A – végkifejlet. Amiért az egész történik, ez a francos bagázs…!
És a szerelem!? A – szex!? Hohó!
A gyerekcsinálás, - az egen! Az is munka ám! De mennyire! Csak éppen a kellemesebb fajtából…
De hol marad a SZÓRAKOZÁS!? Kötelesség lenne élni? Az ÉLET – kötelesség!? Mert, hogy úgy – e BŰN az öngyilkosság…
Úúútálom a kötelező dolgokat!
Hát még, ha érdekekhez fűződnek!
DÜHÖS vagyok!!! Nagyon.

Nem tudok dönteni. Titkaimhoz úgy ragaszkodom, mint semmi máshoz.
Titkaim: az ÉLETEM . Ez tény.
A titkolódzás általában gyerekes dolog, de lehet elengedhetetlen is.
A GYEREK ösztönös. Jó neki…
Szóval, a ködösítés szükségszerű, ha az ember élni akar.
Ha VALAKI akar lenni.
Ha MARADNI akar VALAKI.
Esetleg – ÖNMAGA.
Ám ehhez TISZTÁBAN kell lennie ÖNMAGÁVAL.
TUDNIA kell, hogy Ő – KI –CSODA .

Nagyon világos. Tisztán logika. De attól még nem könnyű! Korántsem az. Védekezés. Passzív ellenállás?
Avagy a szokványos aktív, vagyis a – támadó?
Én harcias vagyok. Igen, de nem ostoba! Én nem megyek fejjel a falnak… Készenléti állapot.
Alkalmazkodás. De nem asszimilálódás!
Ez kell.
Ez.
De, nehéz …Tudni, érezni kell azt is, hogy FONTOS K vagyunk! Kinek? Nehéz…
Fő a NYUGALOM!
Hol az IDŐ!?
Időben vagyok!?
Lehet, hogy kések – megint?
Hol a CÉL!?
Nem tudom, hol kell KISZÁLLNI! Semmi sem tökéletes…Térképet elfelejtettek velem adni. Lehet, hogy ez a gond…
Hol az IDŐ!?
ÉN, hol vagyok!?
IDŐ!!!
Ki kell mondani! Kifejezni… Az ÉRTHETŐSÉG is rendkívül szükségszerű. Mindenben és – mindenhol. Oda kell figyelni arra is, amire nem szokás! Egyáltalán: „ szokni” sem kell! Pontosabban, a SZOKÁST kell megszokni annyira, hogy az már TERMÉSZETES legyen. Könnyednek, rugalmasnak kell lenni, de nem olvatagnak! Nem befogadni: IDOMULNI. Nőies elv? Semleges? Hát aztán! Minél sokrétűbb valaki, Hagyjuk inkább!
Diplomácia?
Dualitás?

CÉL.
TŰZ!
Hova?
Összpontosítás, célszerűség.
Meddig?
Mennyi és miért?
Mi a célja a CÉLLAL? Kinek?
Talán…

Hit?
Akarat.
Mind a kettő. Kizárt!
VÁGY!!!
Kiszállás!

Végállomás. VÉG ?

EZ nem villamos!

Az ÉLET!

Az enyém?

MOST éppen…

AZ.