A négy évszak. 4.rész
Látogatók száma: 153
III.
Ősz
- - Alfonz –
A szélesre tárult ablak előtt egyre bólintgató, sárga és rézszín levelű öreg platánt elözönli az augusztusi nap tündöklése, s mint egy óriás, élő fáklya, bearanyozza a homályban úszó kis szobát.
A szederjes, olvatag csöndben, a meszelt, hűst árasztó falba „bújva”, összeolvadva teljesen, tompa körvonalú alakok derengnek, némán.
Pőre bőrükön sárga s narancs fény cikázik, aszerint hogy fújja lágyan, szinte ringatva a forró, öles léptű Szél
A ficánkoló levelű fa lombját.
A levendulás, sima égen, mi időnként be – bevillan az ablakkerettel övezett tájkép fókuszába, búcsúzó fecskék iramodnak keresztül, akár odalent a lugas poshadt vizű kis tavában a fürge csík, és élesen visítanak. Krisztián, szinte alvó arccal, egy forró, tikkadt szagú mezőre gondol s egy pillanatra, a repdeső szirmú pille pipacsok közt, mintha Pandóra futna el…!
Felnyitja szemét s előtte ezernyi piros pontocska ugrál. Rubint vércseppek!
- Min nevettél!? – Kérdi féltékeny kíváncsisággal, de óvatos - halkan Alfonz. Bronzszín hajának egyik rakoncátlanul homlokába tévedt fürtje hajlatán, bíborrá olvadt egy kóbor kis sugár s most szerelmesen, vakító fehéren, hozzá csusszan rögtön egy másik, hogy gyorsan elvegyüljenek …
- Hallod!? Krisztián!
- Igen,…de nem tudom már.
- Hogy min nevettél!?
- Ühüm. – Alfonz gyanakvón méregeti társát:
- Biztosan rajtam nevettél!
- Hát persze Alfonz, biztosan…Baj talán? – Alfonz kínban van erősen. Ez abból is látszik jól, hogy kerüli barátja nyugodtságában is oly átható tekintetű szemének kutató pillantását. Krisztián azonban készségesen segít ezen: könnyű csókot lehel a fiú homlokára, pontosan oda, ahol az imént a fénysugarak násza végbement. Alfonz valósággal sugárzik. Tiszta, kutyahűség – tekintettű szemei hálásan ragyognak. Krisztián is boldog. Nagyon.
Krisztián arca arany sugarakban úszik és most az ő haját keveri tűzzel a leáldozni készülő nap kilobbanó lángja.
A fiú aztán teljes fordulatot tesz s felszökken a párkányra. Hosszú, inas lábait szórakozottan lóbálja. Alfonz, a „kis csimpánz” ügyesen utánozza ebben.” Az ő lába sokkal izmosabb”: állapítja meg a másik, némi irigységgel…
Így maradnak végül, szótlan meghittségben egészen addig, mígnem egy távoli templom harangja vízhangosan meg nem bondul s nem melengeti tovább hátukat a Nap – mert eltűnik, egészen.
- Látod!? Nem is esett!
- De.
- Mikor?
- Az éjjel…
- Te ERRE figyeltél!?
- Erre is…
- Gondterheltnek látszol…
- Azt hiszem, meg van rá minden okom. Nem?
- Jutka izgat?
- Ühüm. Vagyis izgatja a nyavalyát!…Ne vihogj már, Alfonz! Kivételesen ez most rém komoly dolog… - Alfonz pedig nem vihog tovább. Sőt! Megszeppenve s a kilátástalanságtól és a kíváncsiságtól egyszerre gyötörten – hallgat. Krisztián téglaszínűre sült karjával idétlenül kalimpál, ahogy leplezetlen idegességében fel s alá járkál a szobában. „Szép" – gondolja barátja merengve. „Így, ilyen zilált, vad állapotában is az.” Aztán a szépnek aposztrofált ifjú felcsattanó, kiábrándítóan éles hangja rázza fel váratlanul. Kisvártatva be jön a hang mellé a kép is:indulattól eltorzuló, sápadt arc, ideges - paripa táguló orrlyukak! „Hű ezek a szemek! Szép? FÉLELMETES!”
- Elegem van! Érted!? El – e – gem! Végérvényesen!
- Hát nem szeret már?
- Judit?… Ő sosem szeretett. Senkit se tud szeretni, a macskáján kívül.
- Most talán majd megváltozik…
- Ne reméld! Szoptatni sem fogja. Majd kiadja a gyereket dadához, vagy mit tudom én mit csinál vele!
- Nagyon dühös leszel rám, ha kiderül, hogy tőlem van?
- Fontos ez most?
- Te neveltél őszinteségre, Krisztián!
- Hát, hülyeségeket mondtam! Tudod az őszinteség, időközben rájöttem: csak az állatoknál létezik. Mert az állat ösztönös s így természetes … Ne akarjunk állatokhoz hasonlítani!
- Miket nem mondasz!?
- Nem hiszel nekem. Nem. Úgy – e!? S azért nem mert mást szeretnél hinni…! Az ember, Alfonz, csak akkor lehet úgymond őszinte, ha a másik, a többi is engedi. Vagy, ha igény van rá … legalábbis az életösztön ezt diktálja.
- Az őszintétlenséget!? A hazugságot!?
- …
- De hát ez iszonyú! Én nem akarok, nem TUDOK így élni, Krisztián!
- Pedig kell! Különben…
- Hát ez az. Nekem ILYEN áron nem kell az élet!
- …
- Mi lesz most Krisztián!? Mond meg! Mi lesz VELÜNK!?
-
A cikket írta: Sáriel
Hozzászólások
időrendi sorrend
de én nem értem. az Alfonz egy kutya?
He-he
S
Ez gyönyörű!!!!
Írjál még sokat, a csodálatosan szép lelkeddel! Mert ezt biztosan azzal írtad!
Nagyon megfogott, és elgondolkodtatott. Igazi életkép!
Képzeletben megszorítottam a kezedet! Mamóka
:)
Írjál még sokat, a csodálatosan szép lelkeddel! Mert ezt biztosan azzal írtad!
Nagyon megfogott, és elgondolkodtatott. Igazi életkép!
Képzeletben megszorítottam a kezedet! Mamóka