A kis hegyi házban (PÁLYÁZAT)
Látogatók száma: 110
Pályamű
Olyan csöndes és békés odakinn a hóesés. A szélben kavargó, a telihold és a ház fényeitől csillámló fehér pelyhek. Mintha sosem akarna elállni a havazás. Már két napja esik szakadatlanul, sűrűn, mogyorónyi óriáspelyhekben, egyre inkább ellepve mindent. Mintha a fehér takaró be akarná fedni az egész világot. A fenyők zöldje már rég eltűnt, az ágak egyre inkább meghajlanak terhük alatt, néha ledobva egy-egy markéknyit, hogy kicsit megkönnyebbüljenek.
Lassan talán a hóember is eltűnik, amit még reggel, kacagva építettünk. Szegény már térdig a hóban áll. Kék, kockás sálját is ellepték már apró, szállingózó testvérei. Lassan talán eltűnik, mégsem szomorú. Még mindig mosolyog rám répaorra alól, ami már csak alig piroslik a ráhullott hótól. Itt áll, éppen szemben velem, ahogy az oldalra kötött, vastag függönyök között nézek ki a kertre, a hóesésre az ablak hatalmas üvegtábláin át.
Nem akartam kimenni és hóembert építeni veled. Olyan voltam, mint egy dacos óvodás. De kint hideg van, havazik, és különben is! Tudod jól, hogy nem szeretem a telet! Te csak gyengéden rám mosolyogtál, a fejed ingatva, kézen fogtál, és kivezettél a ház elé. És milyen jól tettem, hogy hagytam! Nem is éreztem a hideget, csak veled foglalkoztam és a fehér fickóval... Hóember még nem élt meg ennyi nevetést! A végén még hóangyalt is csináltunk. Sosem gondoltam, hogy a telet élvezni is lehet. Ezt is csak veled tudom.
És persze ilyenkor szép, így szeretem. Bentről nézni, a meleg szobából a kinti havazást. Meztelen talpam alatt vastag, puha szőnyeg, valahogy még a fény is meleg. És a színek; a barna és a bézs... Az édes, melengető hang, ahogy a kandallóban tűz ropog. És az illat a konyha felől, forró tea illata; alma és fahéj ízű. Innen jó nézni a havazást, veled szeretem a telet.
A falióra ingája ide-oda leng, de a hangja olyan ráérős... Most valahogy még az idő is lassabban jár. A hétköznapok mások, de most semmi dolga nincs, most ő is nyugodtabb, elmélázó. A sötétben talán majd meg is áll, és alszik velünk egy keveset. Addig még elsétálgat körülöttünk, de csak csendben - nem zavar és nem sürget.
Akaratlanul is elmosolyodok, ahogy két erős karod hátulról a derekamra fonódik, mellkasod pedig a hátamhoz simul. Fejem hátra billentve a válladra hajtom.
- Szeretem az illatod - súgod a fülembe gyengéden, és hangodra önkéntelenül lehunyom szemem. Mosolyom is szélesebbre húzódik. Kezem kezedre simul, s már fűzöd is ujjaid az enyémek közé. Állunk még így egy darabig, egész hozzám simulsz, orrod a hajamba fúrod, hallom, ahogy lassan, nyugodtan lélegzel, egész közel a fülemhez... és én akár örökre így is maradnék. De persze megyek veled, ahogy indulsz, és még mindig a kezem fogva a kandalló elé vezetsz. Leülünk a lángok elé a puha szőnyegre... és én csak nézlek.
Emlékszem, mikor mondtad, hogy kandalló is lesz a házban, csak elhúztam a szám és a szemem forgattam. Azt gondoltam, olyan régimódi, giccses, de nem az! Inkább maga a romantika, ahogy a lángok narancsos-vörös fénye melegen játszik az arcodon. Fura ilyet mondani egy férfira, mégsem találok jobb szót: gyönyörű vagy ebben a fényben. A drágakövekként csillogó szemeid, az érzékien telt ajkak lágy vonala, ahogy még mindig egy halvány mosollyal nézel rám, ahogy félmeztelenül ülsz mellettem, a meg-megfeszülő izmaid, ahogy lassan felém nyúlsz, hogy megsimítsd az arcom. És én csak bújok a tenyeredbe. Csak simulok a finom bőrhöz, mint valami hálás macskakölyök.
Szeretek veled lenni. Szeretem azt, aki veled vagyok. Más ember; jobb ember. Mert értesz hozzám. Valahogy ösztönösen tudod, hogyan kezeld az időnként rám törő cinizmust. Pedig néha még engem is bosszant. De te türelmes vagy, toleráns... Hagysz repülni, ha épp szárnyra kapok. Nem akarsz erőszakosan visszarángatni a földre, meghagyod az álmaimat, mert tudod, mennyire fontosak nekem, akármilyen ostobaságnak tűnnek is azok az álmok másoknak. De vigyázol rám, nehogy szárnyam törjem. Felnyitod a szemem, ha időnként elfelejtem, hogy igen is szép a világ, és élni bizony jó. Megmutatod, hogy tévedek. De gyengéden. Okosan. Úgy, ahogy azt velem kell. Mindig vigyázol rám, mindig óvsz, velem örülsz, vagy vigasztalsz, ha kell. És én csodállak, amiért kitartasz mellettem, még ha néha olyan... nem is tudom, milyen vagyok.
Látod, azt is eldöntöttem, hogy a tél rettenetes. Morogtam, hogy nem értem, mit szerethetsz benne, hiszen semmi más, csak hideg, kopasz fák és latyak. Most pedig itt ülök egy kandalló előtt, veled, kint havazik, és mégis minden olyan szép. Tökéletes. Megint igazad volt. Néha megmutatod nekem a világot úgy, ahogy te látod. És így is szép. Ugyanakkor hajlandó vagy te is az én szemeimmel nézni a dolgokat. Kíváncsi vagy rá. Rám, az én világomra.
Szeretlek, amiért szeretsz. Szeretlek, amiért ilyen vagy. Szeretlek. Csak, mert te vagy te. Szeretlek, amiért nem tudok úgy elmenni melletted, hogy ne érintselek meg. Szeretlek, amiért hiányzol reggel, amikor elmész, pedig még épp csak becsukódott mögötted az ajtó. Amiért délután nézem az órát, és eluralkodik rajtam az a kellemes izgatottság, mert tudom, nemsoká hazaérsz. Szeretlek, mert hiányzol, ha nem vagy velem. Szeretlek, mert képes vagy megnevettetni, még ha épp sötét fellegek gyűltek is saját ki égboltomra. Te képes vagy elkergetni őket. Szeretlek a nyári hőségben, a parton sétálva, mezítláb a hullámok nyaldosta fehér homokon, kéz a kézben. Szeretlek itt is, a hideg télben, a kis hegyi házban, a kandallóban lobogó lángok fényében összebújva. És szeretnélek a pokol legmélyebb bugyrában. Követnélek oda is, s te is velem jönnél, kérnem sem kéne. Mert te úgy szeretsz, ahogy megfogadtad; jóban, rosszban. S én ugyanúgy; egészségben, betegségben, perzselő nap tüzében, vagy a szakadatlan hóesésben. A rohanó hétköznapokban, és itt, a lelassult időben. Mindig és mindenhol. Míg a halál el nem választ... s még az után is, ha akarod.
Hozzászólások
időrendi sorrend
Jó volt, de néhol egy kicsit túlzásokba estél -szvsz-.
Sok sikert!
Üdv: Zsizsik
Azt az összebújós részt pedig nagyon el tudtam képzelni, nagyon beleélhető a maga ujjösszefonós ölelésével.
Szép, tiszta érzéseket ad át, őszinte és odaadó szerelmet mutat.
Ha szerelmeslevél lenne a pályázati kiírás, akkor nálam lenne esélyed.
Így nyáron jólesett a havazást felidézni. :)
Pussz, Donna Juanna
Én írtam, na mit szólsz ehhez?:D
B.
P.
Te is;-)
Nem igaz!
Neked fogalmad sincs a giccsről édes;-) Ez egy (részben) szentimentális stílusban írt "izé", aminek ez a módja (ha jól olvastam ki a googléból). A giccs az más, tudnék rá példát a pályázók írásából (Lásd: Nem Tom írása tegnap). Ez volt a pályázat lényege, hogy tudsz nem giccset írni, de mégis romantikusat.
Pinokkió:-)
B.
Te menthetetlen vagy! :D
Ez meg egy giccsparádé volt:P:)
(túl szentimentális)
Bianka:)
Nem igaz!
Neked fogalmad sincs a giccsről édes;-) Ez egy (részben) szentimentális stílusban írt "izé", aminek ez a módja (ha jól olvastam ki a googléból). A giccs az más, tudnék rá példát a pályázók írásából (Lásd: Nem Tom írása tegnap). Ez volt a pályázat lényege, hogy tudsz nem giccset írni, de mégis romantikusat.
Pinokkió:-)
Anyám!
Ez hátborzongatóan jó! Ez volt az első érzésem, elnézést mindenkitől, akinek más(!).
Akkor indoklok:
Az írás nekem a szentimentális- és a romantikus stílus finom keveredése. Egyszer a finom szóhasználattal érzékeltet, máskor képeket, hangulatkeltő elemeket csempész az írásba a szerző. (Összeszámoltam direkt; nem hatásvadász(!) -szerintem nincs igaza Nem Tomnak- a maga 5-6 írói képével<romantika; a többi szentimentalizmus szerintem<szóhasználat.) A belső monológként megírt szerelmi vallomás szép példája a mű.
Szerkezetileg az egyik legprecízebb felépítésű írás a versenyben. Az egyes részek korrektül követik egymást, részben visszautalnak, kapcsolódnak az előzőhöz, másrészt egy megszakítás van az írásban (ami megtöri a láncolatot, de az is a helyén van), ahol az időre utal az író. Az, hogy a kép, amit elénk vetít, pont a szerkezet törését is jelenti, már-már perverzen stílusos!
Szerkezetileg pontosan azonosítható részek: tájleírás > hóesés kint > hóesés bentről összekapcsolva a szerelemmel > bent > lassú pihentető rész - időtörés gondolata > finoman romantikus cselekmény > képzelgés múlt-jelen > érzések kimondása (csúcspont) > a másikhoz beszél igazat ad neki (tanulság) > még nagyobb szerelmi vallomás (katarzis). Az írás feszesen vezetett, jó íveket leíró (felfele ível > le> ismét fel és még feljebb; én "fűrészfog" szerűnek szoktam nevezni az ilyet, lerajzolva: AABOBBCD).
Itt kivételesen a szerkezet és a dramaturgia nagyon szervesen kapcsolódik (más írásoknál csúnyán különvált), remek témakibontás (szerkezetnél ecseteltem).
Az írás szemantikája, mondatszerkesztése, nyelvi eszközei nekem nagyon tetszettek.
Az írás pszichológiai mondanivalója a jellemábrázolás itt nem közvetlen volt, a szerelmesnek szóló vallomáson keresztül érzékeltette az elbeszélő. A megértés, az együvé tartozás érzése, a szeretet és ezzel együtt a ki nem mondott szerelem érződik minden mondatból. Azt hiszem úgy kaptunk romantikát, hogy az író sikeresen elkerülte a giccset.
Nekem ez az írás -ha szigorúan a pályázati kiírást nézzük- az egyike a legjobbaknak!
Üdv,
Pinokkió
* Megjegyzés: Pinokkiónak ez a stílus nem jön be! Így írta a fentieket.
Ez meg egy giccsparádé volt:P:)
(túl szentimentális)
Bianka:)
Gyönyörű, szép gondolatok, mit is mondhatnék???
Üdv: Angel:)
Ez hátborzongatóan jó! Ez volt az első érzésem, elnézést mindenkitől, akinek más(!).
Akkor indoklok:
Az írás nekem a szentimentális- és a romantikus stílus finom keveredése. Egyszer a finom szóhasználattal érzékeltet, máskor képeket, hangulatkeltő elemeket csempész az írásba a szerző. (Összeszámoltam direkt; nem hatásvadász(!) -szerintem nincs igaza Nem Tomnak- a maga 5-6 írói képével<romantika; a többi szentimentalizmus szerintem<szóhasználat.) A belső monológként megírt szerelmi vallomás szép példája a mű.
Szerkezetileg az egyik legprecízebb felépítésű írás a versenyben. Az egyes részek korrektül követik egymást, részben visszautalnak, kapcsolódnak az előzőhöz, másrészt egy megszakítás van az írásban (ami megtöri a láncolatot, de az is a helyén van), ahol az időre utal az író. Az, hogy a kép, amit elénk vetít, pont a szerkezet törését is jelenti, már-már perverzen stílusos!
Szerkezetileg pontosan azonosítható részek: tájleírás > hóesés kint > hóesés bentről összekapcsolva a szerelemmel > bent > lassú pihentető rész - időtörés gondolata > finoman romantikus cselekmény > képzelgés múlt-jelen > érzések kimondása (csúcspont) > a másikhoz beszél igazat ad neki (tanulság) > még nagyobb szerelmi vallomás (katarzis). Az írás feszesen vezetett, jó íveket leíró (felfele ível > le> ismét fel és még feljebb; én "fűrészfog" szerűnek szoktam nevezni az ilyet, lerajzolva: AABOBBCD).
Itt kivételesen a szerkezet és a dramaturgia nagyon szervesen kapcsolódik (más írásoknál csúnyán különvált), remek témakibontás (szerkezetnél ecseteltem).
Az írás szemantikája, mondatszerkesztése, nyelvi eszközei nekem nagyon tetszettek.
Az írás pszichológiai mondanivalója a jellemábrázolás itt nem közvetlen volt, a szerelmesnek szóló vallomáson keresztül érzékeltette az elbeszélő. A megértés, az együvé tartozás érzése, a szeretet és ezzel együtt a ki nem mondott szerelem érződik minden mondatból. Azt hiszem úgy kaptunk romantikát, hogy az író sikeresen elkerülte a giccset.
Nekem ez az írás -ha szigorúan a pályázati kiírást nézzük- az egyike a legjobbaknak!
Üdv,
Pinokkió
* Megjegyzés: Pinokkiónak ez a stílus nem jön be! Így írta a fentieket.
Nekem is nagyon tetszett, tele érzelemmel, tiszta szerelemmel.
Gratulálok!
Én
Tamás
Szép képeid vannak. Valóban romantikusnak tűnik a történeted, bár nem áll távol tőled a hatásvadászat sem. Az írásod a jobbak közé tartozik.
Nem Tom
Tamás
(Kár lenne elvenni a tökéletességéből, ezért kérlek olvasd át még egyszer!)
Gratulálok!
Én