A némber

Látogatók száma: 96

A középkori jellegű kocsmában a világítás gyenge volt, a hangulat pedig emelkedett és hangos. Már nem is rémlik, hogy ki vagy mi elől menekültem be oda, de mire feleszméltem, már egy asztalnál ültem. Az egyik hosszú asztalnál két pad állt, a velem szembenlévő oldalon egy kedvesnek tűnő, egyszerű, barna nő ült, és vele szemben, mellettem, tőlem egy méterre pedig egy dalia. Beletelt egy kis időbe, mire észleltem, és a padra lenézve rájöttem, hogy a dalia épp az én lábamat simogatja. El is húztam azonnal, na nem mintha nem esett volna jól, csak már egy hónapja nem szőrtelenítettem. Magunk közt szólva látványos volt a bunda, és könnyen keverhető lehetett volna egy favágó csülkével is. Arról nem is szólva, hogy a másik nő mintha jogot formált volna rá, bár a fickó mintha ezt nem érzékelte volna. Egyből elvetettem a gondolatot, hogy bizony szőröstül-bőröstül is élvezkedtem volna még kicsinykét, mert valljuk be, annyira jólesett a simogatása még a lelkemnek is.

Miközben elhanyagolt szívem és parlagon heverő testem felett méláztam a bodzás söröm mellett, egyszer csak betoppant egy három fős, nagyhangú és víg kedélyű, csürhe banda, és lecsüccsent a másik nő mellé a padra. Rá is mozdult az egyikük. Szegény nő erre rémülten kiült az asztalfőre, de onnan is egy percen belül tovább vándorolt mellém, engem meg elkezdett beszorítani a dalia és saját maga közé. Így fogtam magam, és arrébb toltam őt a pad széle felé, hogy továbbra is háborítatlan békével üldögélhessek a sörömmel. Ezt vagy háromszor még eljátszotta velem, miközben azt mondogatta, hogy a fickó az övé, stipistop, de ennek ellenére nagylelkűen felkínálta, hogy nekem adja, ha akarom. Már csak azért sem akartam, nem vagyok én olyan rossz némber, és a nőt is megkedveltem. De ő csak tolt vissza, csak tolt a fickóra, hiába tiltakoztam, csak nem hagyott békén, és akkor hirtelen mind az öten eltűntek. Végtelen béke és nyugalom. Végre. Majd a dalia visszatért.

Addigra épp szórakozottan játszottam ujjbábost a dalia otthagyott egyujjas kesztyűivel, akik épp harcba szálltak az én ötujjas kesztyűimmel. A fickó meg lehúzta rólam az összest, én meg ott ültem lecsupaszítva, mint egy mezítelen kis koboldlány a plafonra meredő ujjacskáival. Aztán valahogyan megsajnált - tuti nagyon kis ágrólszakadt, szerencsétlennek tűnhettem -, rendelt a kocsmárostól nekünk valami rendes ételt, és ittunk is valami borzalmat, és a vége minden józan tiltakozásom és érvem ellenére az lett, hogy szorosan illeszkedve úgy símultam hozzá, mint megtért boszorkány egy jólelkű ördögűzőhöz, és imádtam minden lelkemet megérintő szavát, ahogyan a keze simítását is a testemen. Elkönyveltem, hogy mégiscsak rossz némber vagyok, lenyúltam más pasijat, ha a pasi nem is tudott róla, hogy birtokolva volt, de már mindegy. Bátraké a cseresznye. És némbereké.

A padon ülve a jóleső ölelés, és pár tétova csók után szorosan átkarolt a hóna alatt, fejemet a nyakához döntötte, és fel se nézve az asztalról a papírmunkát végezte. Végtelen nyugalom és béke járt át.

- Mit tennél, ha nem eresztenélek el most? - kérdezte a munkából fel se tekintve, szinte csak úgy odabökve Titán.

- Rajzolgatnék - mondtam, és karjai jóleső fogságából komikusan szabaduló mozdulattal nyújtogattam ki a karjaimat az asztalon, mintha elérném az egyik tollát és a papírjait.

- És ha annyira sem engednélek el?

Erre kócos fejemet a vállgödrébe hajtottam, és hangos horkolást tettettem, mire mindketten felnevettünk - és azután felébredtem.

Ui.: Megtörtént események alapján. Mert az álmok mindent felszínre hozhatnak a tudatalattiból. Legfeljebb egy kicsit más dimenzióba helyezik.

#visszafogottvenusz

- Visszafogott Vénusz -

támogatóink