A palacsinta az oka mindennek

Látogatók száma: 38

Vannak dolgok, amiket nem valamiért kapunk. Nem lehet megdolgozni érte vagy kiérdemelni vagy megvásárolni. Hanem egyszerűen vagy megkapjuk önmagunkért vagy sem.

Amikor hosszú időn keresztül sokszor bántanak, akkor az érzékeny szíved szép lassan körbeveszi egy erősebb réteg, egy varázsburok, hogy megvédd magad a csalódásoktól és a sérülésektől. Ahogy telnek az évek, és nincs változás, ez a réteg egyre csak vastagabb és erősebb lesz. Végül olyan áthatolhatatlanná válik, hogy ha akarnád se tudnád áttörni. És senki se bánthat és semmi se fájhat. És nem érzed azt sem már, amit érezni vágysz. Csak egy valamit. A végtelen ürességet.

Már éveken át próbáltam szép lassan felpuhítani a saját szívburkomat kisebb-nagyobb sikerrel, de inkább kisebbel, ami sosem volt tartós, és a következő sérülésnél vissza is keményedett. A szívem pedig ott maradt türelmesen a páncéljában és várt. Nem kutatott és nem keresett, hanem egyszerűen csak várt. Várta azt, akinek meg mer nyílni. Aki a puszta lényével megtöri a gonosz varázst. Hitt benne, hogy létezik az a szőke herceg, aki eljön érte a világ végéről is és bármi megtörténhet.

Aztán egy búbánatos péntek délután a szőke herceg, akinek már a létezésében sem hittem, valóban megjelent. Az első perctől megmagyarázhatatlan vonzalmat éreztem a személyisége iránt. Megfogott a nyíltsága, a kedvessége és a sebzett, érzékeny szíve. Nincsenek elég jó szavak arra, hogy elmondhassam, hogy mit éreztem és érzek mind a mai napig. Az, hogy szeretem, túl egyszerű lenne. Végül három hét ismerkedés után találkoztunk először. És a személyes megismerkedésünk negyedik napján történt valami.

Már addigra is szerettem a csodálatos szívét, az elutasítástól való félelmével együtt, és imádtam minden porcikáját, azt is, amit magán szeretni nem tud. Elolvadtam a csibészes mosolyától, libabőröztem a millió apró puszijától a nyakamon és a tűz járta át a testemet anélkül, hogy egyetlen ujjal is hozzám érne. Egyszerűen boldoggá tett a puszta jelenléte is. Ám aznap este...

Nagyon fárasztó napom volt, sokat mérgelődtem másokon. Este kisétáltunk a mezőre, sokat beszélgettünk és miután felfedezte, hogy milyen csiklandós a lábam, halálra szekírozott vele és én felszabadultan, viháncolva nevetve szenvedtem a kínzásától és eszemet se tudtam, hogy mikor voltam utoljára ennyire boldog. Talán még soha.

S később miután zuhanyoztam és ő is elment, közben tükörtojást sütöttem magunknak kolbászkarikákkal. A tojásra füstölt sajtot reszeltem és paradicsomot és paprikát szeleteltem mindez mellé. Az övéit megsóztam, mert addigra már tudtam, hogy úgy szereti. A délről maradt palacsintákat pedig megkakaózva betettem a mikróba megmelegíteni. Mikor kilépett a zuhanyzóból egyből tiltakozott, hogy nem kell meleg vacsorát főznöm.

- Már készen vagyok! - vágtam rá elégedetten és a tányérokkal a kis szobánkba vonultam.

Semmi rendkívüli nem történt. Elkezdtünk nézni az Átejtve című romantikus vígjátékot, ettünk és élveztük egymás társaságát.

Aztán az egyik pillanatban eszembe jutott, hogy a palacsintákat a mikróban felejtettem és mondtam is. Ő meg egyből ugrott, hogy elhozza. Mire kimondtam, hogy ráér, már félig az ajtón kívül volt az én nyuszis papucsomban. És abban a pillanatban, ahogy átlépett az ajtón valami történt bennem. Egy repedés keletkezett a kemény, önvédelmi szívburkomon. Furcsa érzés indult meg bennem.

Aztán visszajött a palacsintákkal, ettünk tovább, én csak néztem őt, ahogy eszik és mosolyog közben a filmen. És akkor, ahogy ott ült a szőke loboncával, a kamaszos, csibészes mosolyával, egyszerűen úgy éreztem, hogy a repedés tovább nő a burkon. Mintha hirtelen egy nagyobb repedésből milliónyi apróbb repedés keletkezne és a sötét varázsburok már nem tudná elrejteni a fénylő szívemet. S ő mint egy erős fa, s a gyökere a repedéseken keresztül hozzákapcsolódna a szívemhez. Már nem tudtam és nem is akartam védekezni. Egyszerűen csak hagytam, hogy belegyökeresedjen a szívembe az én szőke hercegem.

S aznap éjjel, amikor elmondtam neki, hogy eddig is szerettem, de mától, a negyedik együtt töltött napunkon igazán szerelmes is lettem belé, ő egy kicsit megijedt. S azt mondta, hogy időre van még szüksége. Tudtam, hogy vannak még feldolgozandó érzései és fájdalmai. Mondtam, hogy én várok. És itt leszek neki. De aznap éjjel, nem csak a szerelmet éreztem meg e felnyílt szívemben, hanem a félelmet is. A félelmet attól, hogy elveszíthetem.

Mert amikor a szívünk felnyílik és szabadon érez, akkor nem csak a szerelmet élheti át önmaga csodájában. Nem csak a jót éreztem. A félelem ellen sem vonhattam fel újra a pajzsot. Amikor kinyílsz, mint egy virág, nem szűrheted meg, hogy mit fogadsz be. Egyszerre szerettem és féltem. És egyszerre bíztam. S feltettem mindent egy lapra. Néha kockáztatni kell.

S azt mondja, hogy nem tett semmit azért, hogy megszeressem és bármit odaadjak érte. Én azt mondom... Vannak dolgok, amiket nem valamiért kapunk. Nem lehet megdolgozni érte vagy kiérdemelni vagy megvásárolni. Hanem egyszerűen vagy megkapjuk önmagunkért vagy sem.

Ui.: Hogy oldjam a komolyságot...

Azóta is azzal húzza az agyam, hogy szerelmes lettem belé, mert elhozta a palacsintákat. Az a hülye palacsinta az oka mindennek!

támogatóink