A szerelemről
Látogatók száma: 102
Állítólag Koós János 37 éve szerelmes a feleségébe. Ő azt állítja, hogy létezik ilyen hosszú ideig tartó szerelem. Nem látok bele a magánéletébe, ezért ezt a hírt sem megerősíteni, sem megcáfolni nem tudom. A bulvársajtó sohasem arról volt híres, hogy hiteles információt adjon a hírességekről, ezért elképzelhető, hogy ez sem teljes mértékben igaz.
Most ecsetelem a saját, külön bejáratú véleményemet a szerelemről.
A szerelem előbb vagy utóbb elmúlik és átalakul. Szeretetet, gyűlöletet vagy egyszerűen csak közömbösség érzünk bizonyos idő után a másik iránt.
A szerelmi kapcsolatot ápolni kell, minden nap meg kell dolgozni egymásért. De hiába munkálkodunk rajta, nincs mit tenni, egy idő után az a perzselő, lángoló érzés, aminek a hatalmába kerültünk a kapcsolat elején se szó, se beszéd elillan...
A legtöbb mese és hollywood-i kasszasiker úgy fejeződik be, hogy a szerelmesek egymás nyakába borulnak... a happy end-el kezdődik a happy beginning - a sztori igazából ekkor veszi kezdetét. Sohasem tudjuk meg hogyan élnek boldogan, míg meg nem halnak...
Lehet-e valaki szerelmes élete végéig?
A válaszom: igen. De nem ám a szeretett személybe, hanem magába a szerelembe.
Rómeó és Júlia szerelme elsöprő volt és csodálatos, de mind a ketten meghaltak! Így elmondható, hogy életük végéig szerették egymást. Ha nem vetnek véget az életüknek, kíváncsi vagyok Shakespeare hogyan fejezte volna be a művét! (Vajon hogyan alakultak volna a szerelmespár szürke hétköznapjai?)
Az az ember is élete végéig képes a szerelemre, akit akkor hagy el a párja, amikor részéről még tombolnak az érzések. Mivel ő szerelmesen engedi el a társát, emlékeiben továbbra is a boldog, kellemes időszakot dédelgeti. Azt állítja, hogy sohasem törlődik ki belőle a szerelem, és ez így is van. Csak a szépre, jóra emlékezik és magában táplálja tovább a tüzet. A szeretett személy az ő emlékeiben ugyanolyan, mint a kapcsolatuk fénykorában, számára nem jön el a vég, mert nincs tényleges partner, aki esetleg megváltozik, csak az illúzió és a belső világában 'kifényezett', tökéletes partner létezik.
Nincs azzal semmi gond ha már nem lángol a tűz, a parázs is meleget ad, sőt, néha kellemesebb, mint a perzselés. Az a fontos, hogy jól érezzük magunkat a bőrünkben.
A cikket írta: Lizelotte
Hozzászólások
időrendi sorrend
Szerelem = szenvedély.
Szeretet = harmónia.
Örülök, hogy sokan sokféleképpen vélekedünk erről az érzésről
Köszönöm, hogy elgondolkodtatok a témán.
:)
L.
Szerény véleményem szerint az már régen rossz, ha csak magába a szerelembe vagyunk szerelmesek. Nyilván egy hosszú kapcsolatban megkopik a szenvedély, nem olyan heves az ölelés, de a szerelem, bizony tarthat életünk végéig egyazon személlyel. Épp ettől szép az élet.
Pussz,
Tündér
A szerelem, mint minden más emberi érzés, oly mértékben egyénre szabott, hogy egy kívülálló azt sem megitélni, sem felfogni nem tudja teljes egészében. Ilyenkor marad a számunkra az egyedüli biztos pont, a saját kétkedésünk. Pedig, ha azt eltudjuk fogadni, hogy minden ember más és más, akkor evvel azt is kimondtuk, hogy az érzéseink intenzitása, minősége bizony nagyon változatos lehet, hiába illetjük ugyanazzal a névvel. Szerintem, ebbe a kategóriába bőven belefér az örök szerelem érzése is.
Az ilyen kapcsolatot csak az elmúlás szakíthatja meg. Ilyenkor marad az örök, és olthatatlan sóvárgás. És egy nagy űr.
Tamás