újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Erotikus

Angéla "pályamű"

Látogatók száma: 88

Csak sejteni lehetett, hogy ki igyekszik felfelé a lépcsőn. Úgy szaporázza a lépteit, mint a surranó macska, aki otthonról, az aludttej mellől szökött meg egy kis friss tejet csenni. Közeledik. Csak a körvonalakat tudja kivenni az apró résen keresztül. Ha

Angéla

A szobában csak egyetlen gyertya égett a hatágú ezüst tartóban. A láng halványan világította meg az öreg gyertyatartó díszítőelemeit: a drágakövek vörösen izzottak a gyertyatesten lecsurgó faggyú alatt, mintha nem is takarná őket az áttetsző forró anyag; szinte hivalkodtak jelenlétükkel egy olyan tárgyon, ami nélkülük már régen a feledés homályába süllyedt volna. A tartó hat ága egy mesebeli sellő hátán pihent. Hosszú haján cikázva omlott szét egy halvány sugár, éppen csak megvilágítva kicsiny vállait és apró, vágyakozó arcát. Úgy ült ott a sellő, mintha csak arra várna, hogy valaki észrevegye az ezüst alól kibontakozó lényét, megcsodálja a nőiesség minden kincsét magában rejtő apró testét, megszánja, és levegye a válláról több mint száz éves terhét.
Ő is ott ült. A gyertyatartó mellett. Magányosan, elhagyatottan, és arra gondolt, hogy talán ő is a sellő sorsára jut, ha szerelmese ma este sem jön el. Őt várta. Minden este, már több mint egy évtizede. De még soha nem jött el. A levegő ma este is ugyanolyan sűrű volt, mint máskor. Sűrű a várakozástól, az elveszített reményektől. Angéla érezte, hogy a teste tüzel. Sosem volt még ennyire izgatott: az arca kipirult, a homlokán apró verítékcseppek jelentek meg, amik szinte égették a bőrét. Legszívesebben felpattant volna, és csak futott, futott volna az éjszakában. Úgy érezte, sosem volt még benne ennyi erő. Cselekednie kellett. A szívverése gyorsult, érezte, ahogy sűrűsödik a vére. Egyszerre csak szédülés fogta el, a szíve a fejében lüktetett. Muszáj volt egy pillanatra lehunyni a szemét. Talán el is esett volna, ha most feláll. Meg kellett nyugtatnia magát, elvégre nem láthatja őt Tamás ilyen állapotban. Szerencsére koromsötét van a szobában, így nem valószínű, hogy ha most érkezik meg, akkor észreveszi ezt a kis rosszullétet. Ma reggel viszont bizonyosan észrevette: egyetlen pillanat volt, amikor a kezük összeért. Angéla leejtette az utcán a kedvenc könyvét, amit mindig magánál hordott, bár sosem olvasta útközben. Amint lehajolt, villámcsapásként érte az erős férfikéz érintése a karján. Egyet ki is hagyott a szívverése, az egész teste beleremegett. Megérezte, hogy Tamás érintette meg. Nőies zavarában elfelejtett félig lehajolt állapotából felemelkedni, és arra eszmélt, hogy a könyve az arca előtt csak arra vár –ki tudja, mennyi ideje- hogy magához vegye és szíveskedjen megköszönni a segítséget. Ehelyett elvette a könyvet, és csak bámult. Hosszú, kínos pillanat volt. Tamás gyorsan megszakította az intim pillanatot, és sietett a feleségéhez és a fiához. Angéla nem tért magához a bódulattól. Ezért ma este biztos volt benne, hogy eljön. Várt, és várt.
Hirtelen felriadt. Lépteket hallott. Fölkelt a karosszékéből, óvatosan, nehogy a mama észrevegye, hogy valaki mocorog a szomszéd szobában. Az ajtóhoz osont. A keze lágyan simult a kilincsre, és olyan gyengéd mozdulattal nyitotta ki az ajtót, mintha már a férfi testét érintené. Ős sötétség uralkodott az ódon házban. Csak sejteni lehetett, hogy ki igyekszik felfelé a lépcsőn. Úgy szaporázza a lépteit, mint a surranó macska, aki otthonról, az aludttej mellől szökött meg egy kis friss tejet csenni. Közeledik. Csak a körvonalakat tudja kivenni az apró résen keresztül. Hatalmas, erős test, biztonságot ígérő, férfias alkat. És az illata… még csak a folyosó végén jár, de az illata úgy hatott Angélára, ahogy a hirtelen jött zápor elárasztja a kiszáradt, szomjas talajt. Úgy érezte, most kezd el igazán élni a teste: az erei dagadnak a vértől, a levegő, amit beszív, minden egyes porcikájához eljut, felfrissül a teste, kivirágoznak az arcán eddig csak bimbódzó rózsák. Rendben is van ez így, hiszen gyönyörűnek kell lennie azon az éjszakán, amikor az élete értelmet nyer. Még fiatal leány korában ígérték neki ezt az éjszakát, és most, tizenkét év elteltével, annyi áhítozás, várakozás után végre teljesül. Angéla úgy érezte, hogy erre a pillanatra született. Ha egész életének a várakozással kellett telnie, most vége, akár holnap reggel meg is halhat.
Jött. Közelebb és közelebb. Mintha a tér és az idő beszűkült volna Angéla és Tamás körül. Mintha a világ csak azért létezne ma este, hogy a szerelmesek egymáséi lehessenek. Megérkezett. Az érintése perzselt. Már benn is volt a szobában. A kis gyertyaláng megvilágította hatalmas alakját: széles járomcsontja uralta az arcát, alatta két kis pajzán barázda volt, amikor mosolyra húzta keskeny vonalú, csókolni való ajkait. A tekintete még a sötétben is átható volt. Úgy nézte a nőt, mintha az ruha nélkül állna előtte. Erős törzse pajzsként emelte ki izmos mellkasát. Vaskos karjait Angéla dereka köré fonta. Angéla csak nézte azokat a gyönyörű vonásokat, amelyeket tizenkét éve messziről csodál. De most itt vannak. Őrjítő közelségben. Megérintheti. Megcsókolhatja. El sem hitte, hogy ez igaz. Minden lelki erejét össze kellett szednie, hogy az izgatottságból jövő szédülés és rosszullét ne rontsa el az estét. Így hát kihúzta magát, a köntösön át domborodó nőiessége rögtön magára vonta a férfitekintetet. Talán szükség lett volna egy pár szóra, mint: „Elhagyom a feleségem”, vagy „Mostantól csak a tiéd vagyok”, esetleg „Szeretlek”, de kegyvesztettek lettek a szavak abban a szobában, ahol az érzéki testiség mindenek fölött átvette a hatalmat.
Egymás karjaiba omlottak. A kezek felfedezőútra indultak a test rejtelmeiben. Angéla sosem volt még férfival. Az önkívület határán úgy érezte, kiszáll a testéből, és kívülről látja szerelmük beteljesedését. Még a lelkével is érezte Tamás minden egyes érintését. A lénye betöltötte az egész szobát. „Itt van! Itt van”- csak erre tudott gondolni Angéla. A vágyakozástól szinte fájdalmat érzett a testében. Azt gondolta, egy szeretkezés nem fejezi ki azt az egyesülni kívánást, amit ő érez. Ez nem elég. Azt szeretné, hogy egy test legyenek. Azt szeretné, hogy ne legyen többé Tamás és Angéla, csupán egy szellem, ami a kéjben megtestesül. Aztán azt hitte, egy áramcsapás rázta meg a testét, és halkan felsikoltott.
Hangos kopogás.
- Angéla! Drágám, te egész éjjel így aludtál? A gyertyát is elfelejtetted elfújni! Ejnye, most takaríthatom le az ezüstről a faggyút!
Valóban, a hableány karcsú, tökéletes alakját fehér burokként vonta be a faggyú, megcsúfolva a múlt éjszakát. Angéla szinte reszketve ébredt a karosszékében, talpig felöltözve, kifogástalan frizurával.
- Mi bajod van lányom? Nem tudsz felelni?
- Csak elbóbiskoltam…
- Már megint elfelejtettél lefeküdni. Remélem nem megint azon az ostobaságon töröd a fejed. Indulás átöltözni, mert sok dolgod lesz ma! És meg ne lássam, hogy még egyszer egy nős férfi miatt csinálsz bolondot magadból! Egyébként is, mit képzelsz? Komolyan veszed egy tizenéves siheder ígéreteit?
- Anya, ezt már ezerszer megbeszéltük…
- De úgy látom, nem értetted meg az esszenciáját, drága gyermekem. Te már egy érett nő voltál húsz évesen, el sem hiszem, hogy egy tizenöt éves fiúba kellett belehabarodnod. Persze, hogy egy időre elcsavartad a fejét! De hát lássuk be kislányom, akkor sem voltál világra szóló szépség, most meg…
- Elég lesz, köszönöm!
- Nem! Azért, mert olyan ostoba voltál, hogy megcsókoltad, és megígértetted vele, hogy bármi lesz is eljön érted! Azért, mert nem veszed észre, hogy megöregedtél, ott rekedtél, ő pedig továbblépett. Családja van.
Angéla nem bírt tovább a könnyeivel, és patakokban folyatta le az arcán keserű bánatát. Nem elég, hogy örökre egyedül marad, még a tulajdon anyja is így beszél vele?
- Ugyan már, kislányom! Ne búsulj, csacsiság az egész! Meglátod aranyom, majd rendbe jön minden, és találsz magadnak egy jó férjet. Sírd ki magad, kedvesem, sírj nyugodtan.
Az anya tudta, hogy a lánya nem a legszebb teremtés a világon, de azt is tudta, hogy a szíve aranyból van. Tudta, hogy eljön majd a nap, amikor rátalál a boldogságra, és nem évtizedes ígéretekkel álltatja magát. Kicsit butácska volt a lánya, de végtelenül kedves és gondoskodó.
Aznap reggel Angéla újult erővel csapott bele élete hátralévő részébe, és elhatározta, hogy ma meg is változtatja azt. Nem kell hozzá semmi egyéb, csak jókedv, elhatározás, és vasakarat. Ezzel a meggyőződéssel lépkedett büszkén, felcsapott állal a város főutcáján. A pipiskedésben azonban lekapta a szél a kalapját a fejéről, ami egyenesen a mögötte haladó úriember képére tapadt. Amint kiszabadították az arcát a kalap csapdájából, illedelmesen bemutatkoztak egymásnak, és jót nevettek az eseten. Az úr egy elegáns mozdulattal kezet csókolt, majd mélyen belenézett Angéla szemébe:
- Hölgyem, sosem találkoztam kegyednél kedvesebb nővel!
És a villám ismét lecsapott…

4 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

 
Szép álom volt, egy szűz leányhoz nem illő szenvedélyességgel. Én amúgy azt hittem, hogy a pasi idősebb, főleg, hogy akkora nagy fickó volt. A végére meg elszomorodtam. És túl hirtelen jött a második villámcsapás, hiszen a lány még elvileg szerelmes volt az álmai tárgyába. Így nekem egy kicsit zavaros.

Pussz, Donna Juanna
Anonymus
Kedves Pályázó!

Jó volt, grat.

Sok sikert!
Üdv: Zsizsik
Anonymus
Angéla, hát utolért az a híres szerelem...:)

Bianka:)
Anonymus
Kedves Cikkíró!
Romantikusan álmodozó stílusban megírt történeted varázslatos. De nekem kissé túlírtnak tűnik. Az első résznél kissé rövidebb felvezetés is elég lett volna szerintem. Így a nehéz mondataid elfárasztják, mintsem történetedhez ragsztják az olvasót. Nekem úgy tűnik -lehet nincs igazam-, mintha ez egy hosszabb regény egy kis epizódja lenne. Szépen ábrázolod az álmodozó Angélát, és az anya érzései is átjönnek. Bár bizonyára ez egy hosszabb műben jobban ki vannak domborítva. (Ha ez nem így van, akkor itt az alap folytatni a regényedet!) Érdekes volt az álom és valóság váltás és az új lovag megjelenése is tetszett, maximum így nehezen áll össze a kép az olvasóba, hogy ezek miért történnek?!
Ha sejtésem jó, akkor gratulálok, ha nem, akkor emeld fel a billentyűd, és hajrá!
Üdv,
Pinokkió

"Egymás karjaiba omlottak. A kezek felfedezőútra indultak a test rejtelmeiben. Angéla sosem volt még férfival. Az önkívület határán úgy érezte, kiszáll a testéből" < ez a bekezdés nekem valahogy nem jó, szemantikai hibák vannak benne.
Anonymus
Mit lehet erre mondani? Számomra érthetetlen egyrészt az a hosszú, reménytelen várakozás, másrészt a befejezése is. A mindennapos bók miatt ismét reménykedni fog talán? Ez lenne a villámcsapás?
Egyébként hibátlen, szép magyarsággal megfoglmazott anyagot olvastam, ami jelzi, hogy aki írta, annak érdemes ezzel foglalkoznia.
Én.
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: