Erotikus
Carmen és a Bíró - Romantikus erotika - Pályázat!
Látogatók száma: 206
Mese? Álom? A vágy fantáziája? Csak egy kis erotikus mese, melyet ezer és ezer asszony szeretne valósággá élni, még, ha nem is pont ilyen formában. Ne feledjétek Asszonyok és főleg Ti Férfiak; "romantikaigény" tekintetében minden asszony "nimfomán!"
Egyszer volt, hol nem volt... Volt egyszer egy asszony, aki a mesemondásáról, mesék írásáról hét határon túl is híres volt.
Amikor valaki szomorúvá lett, ő csak mondott egy mesét és a sírást nevetéssé a szomorúságot vidámsággá varázsolta az arcokon-lelkeken.
Eljutott híre egészen Meseországig.
Meseország Jó Tündére nagyon kíváncsi lett erre az asszonyra.
Gondolt egyet és magára öltötte láthatatlanná tévő tündérpalástját, suhintott egyet csillogó varázspálcájával és már ott is termett, ahol a mesék születnek.
Éppen egy mese írásának a közepén találta az asszonyt, aki a füzete fölé hajolva szőtte gondolattá a készülő embermesét.
Ábrándozásai egy csodálatosan szép világba repítették, ahová senki más földi halandó nem tarthatott vele.
A Jó Tündér csak nézte az asszonyt, fürkészte az arcát, miközben beletekintett a lelkébe is.
Bizony mondom; nagyon meglepődött mert mesemondónk lelkében nyoma sem volt vidámságnak, nyoma sem volt megelégedettségnek.
- Pedig milyen kedvesen mosolyog... - időzött tovább tekintete az asszony orcáján.
- Nézzük csak...
- A szeme! - Igen, a szeme nagyon szomorú!
Gondolt egyet Jó Tündér:
- Megjutalmazom valami csodával, valami igaz élménnyel.
Ezzel belenyúlt apró, fényes kis erszényébe, csillámport csippentett belőle az ujjai közé és meghintette vele a mesék írójának arcát.
Az asszonyka szeme fáradtan rebbent, pillái elnehezedtek, le-lecsukódtak.
Kevés vívódás után letelepedett a kanapéra egy kis pihenőre.
Amint elkényelmesedett, mély és csodálatos álom kerítette hatalmába.
A nap már magasan járt az égen, de a szél enyhítette perzselő sugarait.
A tenger partján mindig fújt a szél, hol csak lengedezve, hol pedig erősebben, a pálmák lombjaiba kapaszkodva.
Ott sétált a homokos fövenyen egy asszony, mezítláb, kezében papucsa, derekán laza kendő, arcán pedig az elmaradhatatlan mosoly bujkált.
Egy asszony, aki mindig és mindenről tudott egy vigasztaló, lélekmelengető mesét mondani az embereknek.
Carmen volt a neve, de ő csak Rózsának hívta magát.
Szerette saját nevét, hiszen ezzel a virággal hasonlóak voltak. A rózsa mélyről törő, bódító illatát ontotta, Carmen pedig a lelke mélyéről fakadó verseket, meséket.
Ott sétált tehát a tengerpart homokján, miközben a hullámok csiklandozva, lágyan nyaldosták bokáját, néha megkóstolgatva a térdét is.
A homokfövényen egy röplabda pálya volt kialakítva, ahol éppen egy igazi, küzdelmes meccs zajlott.
Carmen szeme végig pásztázta a játszó férfiakat. Ügyesek, jó mozgásúak és vidámak voltak.
Mindenki fürdőnadrágban volt, csak egyetlen férfi viselete különbözött a társaitól.
Ő fekete teniszpólót, feszes rövid nadrágot viselt formásan izmos testén.
Időnként sípot emelve szájához, vezényelte a fiatal férfiak játékát.
Sípja és határozott mozdulata engedelmességre intet, mondhatni, parancsolt.
Most is éppen utasításokat osztott a játékosoknak.
Azt hiszem könnyű kitalálni ki is volt Ő?
Igen, a Bíró! A játékok vezetője, aki mindig igazságos és elfogulatlan ítéletet, döntést hoz a játék során.
Meccsek sokaságán bíráskodott már, mindig tisztességesen, igazságosan, ezért is őszinte tiszteletnek örvendett környezetében.
A labda messze repült, az alapvonalon túl.
A Bíró tekintetével követte a labdát és közben szeme megakadt a tengerparton sétáló asszonyon, aki most megállt, kezeiben a papucsát szorongatva és éppen a Bírót nézte.
Tekintetük összetalálkozott.
Csak nézték egymást szótlanul, megigézve.
Egy pillanatra megállt az idő, a szellő sem rezzent, nehogy elhessentse pillantásaikat.
A nő testén gyenge remegés futott végig mikor észre vette, hogy a férfi tekintete a testén pásztázott.
Hirtelen hangos kiáltás törte meg a pillanat varázsát>
- Folytathatjuk, Bíró úr!?
A férfi összerezzent a kiáltástól és engedélyt adott a bedobásra.
Carmen csak nézte a férfi délcegen sportos alakját, megcsodálta ruganyos mozgását és tekintete fürkészve időzött a Bíró markáns arcának vonásain.
- Mitől ilyen jóképű a férfi? A bajusz teszi? Vagy talán a napbarnított bőre?
Carmen észbe kapott; még sem bámulhat így valakit, ilyen feltűnően...
Elindult hát tovább de tekintete vissza-vissza tévedt. A sziklák mögé érve végleg szem elől veszítette a férfit.
Gyönyörű volt ez a partszakasz, bár a homokos fövenyt felváltotta már a sziklás terep.
Egy hatalmas, teknősbéka formájú szikla nyúlott be a tengerbe. Carmen erre telepedett és csak nézte-nézte a vizet.
A tarajosan tajtékzó hullámok vad tánca egyik sziklától a másikig lejtett, míg végül a teknősbéka páncélján, apró vízcseppek milliárdjaként szertefoszlott.
A nő gondolatai is cikáztak, vad tánccal de mindig vissza tértek a röplabda pálya felé.
A markánsan is kedves arcra gondolt, mely annyira a hatalmába kerítette.
Talán soha többé nem láthatja...E gondolatra szinte megijedt.
Maga elé képzelte a férfit, amint kezét nyújtja felé és felsegíti zsibbasztó kuporgásából...
- Ha legalább a kezét megérinthetné?
- Ne ábrándozz! - figyelmeztette magát, hiszen már nem is emlékszik rád.
Mire is emlékezhetne?
Egy pillanatnyi, mámorító varázslatra? A csend igéző hangjára? Tekintetük összefonódására?
Töprengésében észre sem vette, hogy hatalmas, sötét felhők foglalták el az eget és már össze is értek messze a földdel.
Nehéz, viharszagú esőfelhők rabolták le a napfényt az égről.
Árnyék borult a víztükörre, s ahol eddig a napsugár lejtette tündértáncát, ott most a villámok serege járta harci táncát, sajátos égi zenéjének a mennydörgésnek kíséretével.
Sajátos harc alakult ki; az árnyék a fénnyel, a felhők a villámmal, a szél a kavargó homokszemekkel, a tenger hullámai egymással hadakoztak.
- Ideje lenne indulni. - gondolta Carmen és kereste a kapaszkodót a teknősbéka sziklatestén, hogy felállhasson.
A követ már minden oldalról hullámok csapdosták, így bizony a kőalakzat nagyon síkossá lett. Kereste a fogást, hogy fel tudjon állni, de keze minduntalan lecsúszott, félt, hogy egyensúlyát veszti.
Már a kétségbeesés határán volt, mikor egy mély férfihang harsogta túl a szél zúgását mögötte:
- Nyújtsa a kezét és óvatosan álljon fel! - kiáltotta. - Segíteni szeretnék!
Az asszony megkönnyebbülve döbbent rá, hogy nincsen egyedül és a hang irányába kapta a fejét.
Jóleső döbbenettel hasított bele a felismerés; az a férfi volt, akiről a tenger eme csöpp kis szigetén ábrándozott.
Ő volt az, akiről azt hitte, többé sosem látja viszont.
Ő, aki most napbarnított erős kezét segítőkészen felé nyújtja.
Óvatos mozdulattal fogta meg a feléje nyújtott kezet, lassan felállt és a vasmarok biztonságos szorításában átlépett egy parti szikla még száraz kövére.
Az eső nagy cseppekben kezdte ostromolni a földet.
A szél már viharos erővel mérgeskedett és már a nő derekára tekert kendőt is tépázni kezdte.
- Gyorsan valami menedék után kell néznünk! - mondta a Bíró határozottan és már kezdte is maga után húzni az asszonyt.
Az eső már szakadt és ők szaladtak kézen fogva a kavicsos parton egy várromra emlékeztető sziklacsoport felé.
Amikor elérték, egy barlangszerű hasadékot vettek észre.
- Itt jó lesz! - mondta a férfi. - Jöjjön gyorsan! Itt megbújhatunk, ameddig elvonul a vihar.
A barlang belseje szűk volt, de magas és a levegő is friss, tengerillatú volt benne.
Ketten éppen csak hogy elfértek a barlangban de az esőtől, vihartól védve voltak.
Mindketten kapkodva szedték a levegőt a hirtelen és gyors rohanás miatt.
Bőrig áztak és Carmen könnyű blúza a testére tapadt. Alig tudtak megszólalni.
Végül a férfi törte meg a hallgatás csendjét:
- Láttam, hogy a partnak erre a veszélyes, elhagyatott része felé sétált...
..és a meccs végéig nem ért vissza.
-Gondoltam... gondoltam, megnézem, nem történt e valami baj?
- Tudja, a sziklákon túl már nagyon mély és szeszélyesen vad a víz.Itt ér véget a partszakasz. Veszélyes itt a kirándulóknak.
- Köszönöm - szólalt meg az asszony. - Hálás vagyok, hogy segített...
... és, hogy figyelemmel kísért. -tette hozzá, némi habozás után.
A nő reszketett, fogai szinte vacogtak, miközben csak állt vizes ruhájában és nem tudta mitévő legyen?
A férfi észrevette ezt, látta mennyire libabőrös a teste, látta ahogyan az asszony formás mellei az átázott ruha alatt, meredező bimbókkal melegség után vágyakoztak.
- Maga reszket! Kérem, bújjon ide hozzám, ameddig egy kicsit felmelegszik.
- A tüdőgyulladás nagyon veszélyes és én is fázom ám! - Fűzte hozzá lágyan.
Amíg ezt kimondta, gyengéd határozottsággal már magához is ölelte az asszony vacogó testét.
Ő pedig engedelmesen bújt hozzá.
A levegő forrósodni kezdett...
A levegő?Vagy az érzékek csalfa, csábító játéka?
Érezték egymásbőrének esőillatú párolgását, szívük zakatoló dübörgését s a forróságot, mely mindkettőjük testét átjárta a maga uralkodó erejével.
Carmen ereiben száguldozni kezdett a vér. Már a fülében érezte a zúgást, érezte a férfi remegő és ölelő karjainak fonódását a hátán, érezte simogató ujjai játékát a testén.
A férfi egyre szorosabban ölelte magához, szinte uralta a pillanatot!
Keze simogatóan útjára indult a nő válla, meztelen nyaka felé, gyengéden, cirógatva.
Carmen teste megfeszült, ismét libabőrös lett, de most nem a hideg borzongató érzésétől. Ez most valami más érzés, mely a hatalmába keríti, érzés, mely izgalomba hoz, és vággyal telít.
Ösztönösen viszonozta az ölelést, érezte a férfi vállán az átforrósodó vizes ing tapadását, tenyerének lüktetését és érezte a tudat megsemmisülését, mely vágyaival, érzékeivel fordított arányban változott. Már lüktetett a halántéka is, arcát elöntötte az érzéki forróság, piros kis rózsákat lopva oda.
A férfi lehajolt, a nő száját keresve, arcuk összeért, majd egymás ajkát megtalálva izzó mámorban úszva, egyetlen hosszú csókban forrtak össze.
Ebben a hosszú, érzéki csókban ízlelték egymást.
Csípőjük összeért s a vágyuk uralkodóan teret hódítva magának végképp és feltartóztathatatlanul útjára indult.
A férfi keze az asszony blúza alá tévedt és meztelen bőrét simogatta.
Kapkodták a levegőt és egyre vadabbul csókolták egymást. Szemükben a vágy tüze égett, testükben a szenvedély izzó parazsa, ajkukon a szűnni nem akaró csók vad mámora.
Lekerült a póló, gombolódott a blúz...heves apró csókok...a nyak...a váll...az érintés varázsa...a test testhez simulása...a tekintet összefonódása...kis harapások az ajkakon....
A nő melle a férfihoz ért s mint víz az áramot, úgy vezette teste a kívánalom minden rezdülését.
A férfi ujjai a kemény ágaskodó bimbókhoz értek...Az asszony felnyögött az érzés hatalmától...Aztán oldódott a derékra vetett kendő, lekerült a sportos rövid nadrág...
...s az ölelésben már csak egy csöpp kis bugyi és egy feszes férfi alsó találkozása izzította a parázsló vágyak tüzét...
Testük egymásnak feszült, Carmen érezte a férfi vágyának egyre követelőző erejét.
Ölét elöntötte a forróság.
Az érzékeik már buja táncot jártak, s vágy ez a forrón izzó parázs az idegvégződéseikben már nem fokozható...
- Őrülten kívánlak! - súgta a Bíró s a mögötte lévő kőboltozat felé hátrált.
Ajkaikat egyetlen pillanatra sem választva el egymástól a férfi a kőpadkára ült, ölébe vonta az asszonyt, aki combjain érezte az ágaskodó férfierő sóvárgását a gyönyör felé.
A pillanatok töredéke alatt szabadultak meg a maradék ruháik fogságából s remegőn ölelték egymást. A férfi szorosan magához húzta a nőt, aki ölének forró vágyakozását már nem bírta, nem akarta tovább halogatni.
Egy mozdulat még...!
S az izzó, szenvedélyes férfierő utat tört magának! Az asszony ölének forró kapuja végre bebocsájtást engedett...
Mindketten zihálva, sóhajtva felnyögtek a beteljesülés vibráló mámorában.
Óh, ez az érzés!
Mindketten régen érezték már ezt a csodát!
Szenvedélyük vad, mámorító szeretkezésben élte ki vágyát.
Testük összefonódása, érzékeik bódító ringása volt a mámor tengerén, a boldogság, a beteljesülés szigete felé.
Csodálatos harmóniában fokozták testük ritmusát. Érthetetlen félszavak, kéjes nyögések, vágyak hangja töltötte be a szűk barlangteret.
Az asszony a menyország kapujában érezte magát, tudta még egy mozdulat és át is lépi azt.
Már nem bírta, nem akarta visszatartani magát, felkiáltott amint ölének beteljesülő rándulásait érezte.
Ő már bejutott a menyországba, miközben földöntúli érzés kerítette hatalmába s uralta lelkét, testét, idegeit.
A férfinak is csodás volt az érzés.
Átélte kedvese minden rezdülését, érzékelte nyakán az asszony forró leheletét, ölének tüzét s a beteljesülés ritmusát.
Az ő pillanata még nem érkezett el!
Egyre vadabb mozgása a nőt ismét magával ragadta s a lüktetés, melyet ágyékában érzett, egyre követelőzőbben kívánta átélni ismét a kéj mámorító boldogságát, a beteljesülés varázsát.
- Csodálatos vagy! - súgta-nyögte a férfi fülébe s érezte ismét az orgazmus gyönyörét, hosszan, bódítóan...
Már a Bíró sem tarthatta vissza tovább a beteljesülni akarás követelőző vágyát.
Felnyögött amint kéjének magvait az asszony ölének forró, selymes barlangjába szórta. Még egy-két rándulás, apró, kéjes nyögés ...
Az érzés leírhatatlan.
Az idő áll. A beteljesülés varázsa néha megállítja.
Ölelik egymást, lassan, cirógatva. Gyengéd, apró csókok, további megunhatatlan ölelések.
Még időznek egy kicsit "ott fenn". Ott, a vágyak a gyönyörök, a beteljesülés Olümposzán, ahonnan oly' nehéz visszatérni! Most a vágy mámorát a beteljesülés érzése, a megelégedettség ellazulása, az izgalmat az izmok ernyedése, a fül zúgását a csend szava váltja fel. Még tart a varázs, még zakatol a szív. Csodálatos érzés ez. Még a tudat, az elme örök harcosa sem tért magához.
Majd lassan mozdulnak.
A testük engedelmeskedik, -osztódnak- hiszen eddig egyé válva élték át a gyönyört. Most ismét férfi és ismét nő.
Szótlanul öltöznek fel.
A Bíró ismét magához öleli Carment.
Gyengéden csókolja ajkait, majd a fülébe köszönetet súg-lehel.
Ő a csókot viszonozva néz a férfi szemébe:
- Te is boldoggá tettél engem. Mindig emlékezni fogok rá!
Kibújtak a barlangból.
A felhőknek, viharnak már emléke sem volt az égen. A nap szikrázó sugarát csak egy apró szellő szelídítette.
Mezítláb sétáltak vissza a sziklás partról a strand homokja felé.
Egy fekete fiú árulta portékáját egy kezdetleges sátor alatt.
Maga készítette nyakláncok, karperecek, övek, fülbevalók, hajdíszek...
- Gyere! - mondta a Bíró és kézen fogva a sátor felé vonta Carment.
Egy bíborszín gyöngyökből fűzött karkötőn akadt meg a férfi szeme.
- Tetszik? - kérdezte
- Gyönyörű! -felelte a nő
A Bíró kifizette az ékszert, majd Carmen csuklójára csatolta.
- Hogy soha ne felejts el!
- Nem foglak! - suttogta az asszony alig hallhatóan.
Kéz a kézben tették meg az utat a röplabdapályáig.
- Tovább nem kísérhetlek - mondta a férfi.
- Igen, tudom - válaszolta a nő.
Hosszan, fürkészve néztek egymás szemébe. Mindketten mosolyogni próbáltak.
- Mennem kell - mondta a Bíró és lehajolva szájon csókolta Carment majd elindult a homokban a szállodasor felé.
- A búcsú csókja! - gondolta Carmen s még ott érezte ajkán a csók puhaságát, bársonyos érintését.
Lábai szinte ólomsúllyal nehezedtek a homok selymébe. Lépni sem tudott.
Sokáig követte a férfit tekintetével. Emlékezetében akarta őrizni magas, sportos alakját, izmos testét, mely pár óra hosszára csak is az övé volt.
A lépcsőn felérve a férfi visszafordult, Carmen felé intett, majd végleg eltűnt a pálmafák szegélyezte úton.
Lassan, nagyon lassan Carmen is elindult a pálmalevelekből font napernyője felé, ahol még reggel letáborozott.
Ott volt a könyv amit olvasott s a nyugágyon ott hevert a törölközője és napszemüvege is. Leheveredett az árnyékba és behunyt szemmel a megélt boldogságra gondolt. Sajnálta, hogy vége lett, de boldog volt, hogy megtörtént, éppen most és éppen vele. Maga előtt látta a férfi napbarnított arcát, érezte kezének érintését. Felidézte a gyönyör óráit és így szenderedett álomba.
Hogy mennyit aludt?
Ki tudja?
De mikor ismét felébredt saját kanapéján, érezte, hogy lába elzsibbadt, a nyaka elgémberedett.
Nehezen tért magához, vissza-visszacsukta szemét, nem akarta, hogy ez a csodás álom véget érjen.
Kiszáradt a torka. A csaphoz ment, hogy vizet engedjen. Csorgatta a vizet a pohárba, és nem volt képes elzárni a csapot...
Ez döbbenet!
Tekintete a csuklójára meredt.... a bíborszínű karkötő ott díszlett a maga pompájában, a vízcseppek bűvöletében!
Kedves Asszonyok! és Ti Kedves Férfiak!
Ismét kérlek Benneteket, ne feledjétek, ez egy mese volt.
Mese volt?
Vagy álom?
Talán.
Hiszen romantikaigény tekintetében minden asszony nimfomán!
Hiszen minden asszony tündérnek születik e világra.
Mi csak a férfiak miatt, a férfiakért leszünk boszorkányossá! :)
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Nem Tom
Megengeded, hogy kritikát írjak a művedről?
Nem Tom
Pusz Orsolya
Biztatnálak, hogy írj csak hasonlóakat!! Olvasás közben kissé a mesében éreztem magamat!! :)
További jó "mese" írást!!!! :)
Üdv. Kati
Kiváló mesemondó vagy. Szépen kibontod a történetedet (de!*). A mondataid, azok nyelvezete nagyon jó. Átadsz bennünket a romantika érzésének. És remek mondanaivalót, végtanulságot vonhatunk le az írásodból. Viszont *hibák: a dramaturgia nem túl bonyolult, és a hozzátartozó szöveg túl hosszú (nem dagályosnak mondanám, csak a hossza zavar), és a jellemeket nem elég erősen formáltad, itt én szerettem volna több pszichológiát olvasni tőled...
A cím nekem még zavaró, és a Bíró nevesítése, legalább az aktus közben se lett volna rossz szerintem.
Üdv,
Pinokkió
Miért is van olyan érzésem, hogy e novella a Te vágyad, a Te lelked? Miért is tudok igazat adni a bevezetőd mottójának; "Romantikaigény tekintetében minden asszony nimfomán!"?
Egyszer, régen egy nagy gondolkodó azt mondta; minden asszonyt ismernünk kell, hogy egyet ismerhessünk. Nos, ha ez ilyenformán lehetetlen is, de nekünk pasiknak törekedni kellene erre a megismerésre. És most nem feltétlenül az ágyra gondolok! Sokkal inkább a lélekre, a vágyra, az érzelmekre. Meggyőződésem, hogy sokkal több lenne a boldog párkapcsolat, ha mi férfiak többet, jobban figyelnénk kedveseink lelkére is!
Pinokkió véleményével csak annyiban különbözök, hogy amennyiben ez az írás egy szeretni tudó, - emberi szeretetet adni tudó, - szerelemre vágyó asszony érzelmeit álmodja meg, akkor a hősöknek nem feltétlenül kellene jobban plasztikusnak, pszichológiailag kiforrott ábrázolásúnak lenniük.
Dramaturgiailag szerintem jó a felépítés. (Nem vagyok szakember.)
A megkapó kis bevezetővel, a nem vulgáris, érzelmes - de nem csöpögően szirupos! - álomtörténettel, és a katartikus felébredéssel.
A minket, olvasókat megszólító befejezéssel pedig az álom lezárásaként gondolkodásra is késztet. Főleg minket, férfi olvasókat.
És ne feledjük; álmodtunk együtt az íróval!
És álmainkban sem az aprólékos részletekre figyelünk, hanem a megálmodott vágy, a megálmodott érzés a fontos, a maradandó élményt nyújtó felébredés, mely után hasonló álomra vágyunk ismét, és ismét!
Hiszen mindannyiunknak voltak már álmai, melyeket azóta is próbálunk újra, meg újra megálmodni. És nem feltétlenül az apró(bb) részletek miatt.
Csodállak Kedves Meseíró!
Ne add fel!
Bízz benne, hogy Feléd is nyújtja majd kezét a mese-álmod Bírója!
Addig álmodj még nekünk sok hasonló mesét!
*Egy Lökött Pasi*
Mint pályázati anyagot nem tudom értékelni, mert csak átfutottam:)
Bianka:)
Üdvözlet az Írónak!
Miért is van olyan érzésem, hogy e novella a Te vágyad, a Te lelked? Miért is tudok igazat adni a bevezetőd mottójának; "Romantikaigény tekintetében minden asszony nimfomán!"?
Egyszer, régen egy nagy gondolkodó azt mondta; minden asszonyt ismernünk kell, hogy egyet ismerhessünk. Nos, ha ez ilyenformán lehetetlen is, de nekünk pasiknak törekedni kellene erre a megismerésre. És most nem feltétlenül az ágyra gondolok! Sokkal inkább a lélekre, a vágyra, az érzelmekre. Meggyőződésem, hogy sokkal több lenne a boldog párkapcsolat, ha mi férfiak többet, jobban figyelnénk kedveseink lelkére is!
Pinokkió véleményével csak annyiban különbözök, hogy amennyiben ez az írás egy szeretni tudó, - emberi szeretetet adni tudó, - szerelemre vágyó asszony érzelmeit álmodja meg, akkor a hősöknek nem feltétlenül kellene jobban plasztikusnak, pszichológiailag kiforrott ábrázolásúnak lenniük.
Dramaturgiailag szerintem jó a felépítés. (Nem vagyok szakember.)
A megkapó kis bevezetővel, a nem vulgáris, érzelmes - de nem csöpögően szirupos! - álomtörténettel, és a katartikus felébredéssel.
A minket, olvasókat megszólító befejezéssel pedig az álom lezárásaként gondolkodásra is késztet. Főleg minket, férfi olvasókat.
És ne feledjük; álmodtunk együtt az íróval!
És álmainkban sem az aprólékos részletekre figyelünk, hanem a megálmodott vágy, a megálmodott érzés a fontos, a maradandó élményt nyújtó felébredés, mely után hasonló álomra vágyunk ismét, és ismét!
Hiszen mindannyiunknak voltak már álmai, melyeket azóta is próbálunk újra, meg újra megálmodni. És nem feltétlenül az apró(bb) részletek miatt.
Csodállak Kedves Meseíró!
Ne add fel!
Bízz benne, hogy Feléd is nyújtja majd kezét a mese-álmod Bírója!
Addig álmodj még nekünk sok hasonló mesét!
*Egy Lökött Pasi*
Mindannyian álmodunk, keressük a szépet ebben a nem könnyű világban. Ezzel telítődünk nap mint nap, és álmainkban a vágyaink kerülnek előtérbe, minden mást mögöttünk hagyva.
A romantika, ha hiányzik, mert mindenki igényli, még annak is hiányzik, aki tagadja, szükségünk van rá. Ha másként nem érhető el, akkor megálmodjuk a magunk kis világát.
Persze ez nem pótolhat mindent. De a valóság olykor sokkal elérhetetlenebb számunkra, ezért van a túlzott belső vágyainkra figyelés. És ez vetítődik ki a gondolatainkra.
Nem mindig szeretünk küzdeni az elérhetetlen után.
Ha senkit nem érdekel a lelkünk, bennünket igen, akkor ilyen módon teszünk érte.
Miért lenne lökött pasi az, akinek ilyen szép gondolatai vannak? :-)
Pussz,
Éva
Osztom Silverwhiskery véleményét!
Magam is romantikára hajló pasi vagyok, és nagyon felmagasztosul a lelkem egy-egy kellemesen romantikus randevú, vagy akár csak telefonbeszélgetés kapcsán.
Mert igen is; egy telefonbeszélgetés is lehet romantikus!
Mindig a lélek, és a szív összhangja, összjátéka adja meg egy adott pillanat, vagy órák, napok hangulatát.
És úgy gondolom, hogy ebben a novellában-mesében, nem fontos a Bíró neve, és nem az ő aprólékos emberi-lelki jelleme a döntő.
A szerző megálmodott egy mesét, és elmesélt egy álmot.
Mindkét esetben, mindkét irodalmi cselekményben a hangulat, a pillanat varázsa, a vágyak, érzékek vihara, a testi szerelmi vágy fellobbanása, beteljesülése a fontos motívum.
És mi egy szép, érzéki, romantikus álommesét olvashattunk!
Olyat, melyet én is szívesen megélnék egy asszonnyal!
Gratulálok a Szerzőnek, és biztatom; meséljen nekünk még sokat!
Üdvözlettel:
Pestipista
Tetszett, de a bírót hogy hívják? A Bíró? Fura volt ez számomra az erotikus tartalomnál. "Tanár Úr, Igazgató Úr!" Persze szerepjátékban szuper lehet ez a hivatalos megszólítás :)
Sok sikert!
Üdv: Zsizsik
Őszinte, és tiszteletteljes gratulációmat küldöm az eredményért!
Mert ez is eredmény, mégpedig pozitív, új írásokra sarkalló, biztató eredmény!
Kívánom, hogy az életeben találd meg a Te Bíródat!
És Ő is találjon Rád.
Kívánom, hogy sikerüljön megőriznetek egymást, szeretetben, örökre!
Sajnálom, hogy én megbuktam a bírói vizsgán!
*Silverwhiskery*